Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
Lezajlottak a választások és felállt az új kormány. Ezekről kérdeztük vendégünket, Petya Szergejevicset:
R: Köszöntöm uram!
PSz: Tiszteletem!
R: Hát akkor vágjunk is bele. Lezajlottak a választások, RK körülbelül a közvéleménykutatások eredményét érte el. Mit tud erről mondani?
PSz: A negyedik helyet értük el, az összes kormánypárt által lehagyva. Nem szépítek, csúnya vereség volt, de ahogy mondta, várható volt… Gondoltam, hogy egy éve alatt nem tudom majd visszaszerezni a szavazók bizalmát.
R: A kormány is felállt.
PSz: Igen, igen. Nagy meglepetés azért nem ért minket vele, de azért egy érdekesség feltűnik. Tom Mac nem vállalta a Miniszterelnökséget. Bár megértem, gondolom az eddigi feladatait is elégnek tartotta.
R: Tommy R. Pannon visszatért és rögtön Pártnevet változtatott.
PSz: Nem is baj, hogy visszatért. Ha már kormányon vannak, akkor legalább aktív embereik legyenek. FPT csatlakozásról pedig csak annyit, hogy remélem be is tartják majd azt, amit ez a bizonyos világszervezet hirdet.
R: Állítólag az SZPE is csatlakozik.
PSz: Örülök neki, legalább ott is együtt lesznek a kormánypártok. Ehhez egyebet nem tudok hozzáfűzni.
R: Varjú László azt állítja, hogy ő is a baloldal gyűlöltje lett. Igaz ez?
PSz: Bartha Péterrel voltak vitái, de nem mondanám, hogy az egész baloldal utálja. Nekem például semmi ilyesmi problémám nincs vele.
Sajnálatos módon, a párton belüli aktivítás nagyon leesett, emiatt a párt is radikálisan zuhanni kezdett. Mivel az elnök úrnak sok, más jellegű elfoglaltsága van, ezért most megpróbálom aktivizálni magamat, rendszeresen.
Amíg az elnök, illetve az alelnök úr nem jelzi aktivítását, addig az RKt én képviselem.
És akkor rá is térnék a célokra:
Újra meg kell erősödnünk!
Ismét eljött a választás ideje. A sajnálatos visszaesés miatt nagy eredmények nem várhatók, de azért ne adjuk fel! Szavazzanak! Döntsenek!
Köszönöm, hogy idefáradtak. Először is elnézést szeretnék kérni képviselőtársaimtól, hogy nem figyeltünk oda az informatikai bakikra, ebben én is hibás vagyok, elismerem. De hogy a kormány hiszterizálja az országot, az tűrhetetlen.
1. Mi megtudnánk adni a földből élőknek ezt a támogatást, és nem lenne megszorítás, hitelfelvétel, stb. Mi tudjuk, de nem mondjuk meg a kormánynak, kormányozzanak ahogy tudnak és akarnak, nem feladatunk ezt elmondani. Persze ha nincs ötlet, csak a hivatalokban ülő pártkatonák juttatásainak emelésére...
2. Mi a választási kampányban fogjuk elmondani mit akarunk. Ne az SZPE mondja meg nekünk, hogy mikor beszéljünk erről. Semmi köze egyébként a Reform Koalíció és a Madén Munkások Kommunista Pártjának elképzeléseihez.
3. Csúsztat akkor Varjú László, amikor hagyomány nem létéről beszél. Nézzük meg 1990 óta kik voltak például a Magyar Palrament elnökei: Szabad György (MDF), GÁl Zoltán (MSZP), Áder János (Fidesz), Szili Katalin (MSZP), Katona Béla (MSZP). Ha megnézzük a választási eredményeket, kitűnik: mindig az a frakció adta a házelnököt, amelyiknek a legtöbb mandátuma volt. És most is kimondom, először is utoljára: ne hasonlítson minket Gyurcsány Ferenchez, aki egyik megrontója volt a magyar baloldalnak! Hasonlítson minket Kovács Lászlóhoz vagy Horn Gyulához, Németh Miklóshoz. Mi sem hasonlítjuk őt (pedig megtehetnénk) például Fodor Gáborhoz vagy Retkes Attilához.
4. Attól, hogy a MIÉRT szakemberei nem is annyira "szakik", arról nem tehetek. Nem értenek a költségvetést tervezéséhez, a gazdaság beindításához. Csak ahhoz, hogy Madéniában az ellenzéket "csendtörvénnye" semmisítsék meg, hogy romba döntsék a jól menő gazdaságot, hogy Horthy Miklós háborús bűnös kultuszát építsék ki, aki 1944-ben hagyta, hogy a vidéki zsidóság kétharmadát deportálják lágerekbe. Hogy Magyarország 50 évig szovjet hatósugárban legyen, mivel felvonult a Szovjetunió ellen 1941-ben, tehát ő is hívta be.
Köszönöm, hogy idefáradtak. Azért kértem ezt a sajtótájékoztatót, hogy bejelentsem: megkezdtük a felkészülést a regionális választásokra: elindítottuk a belső kampányt, hogy 2066 januárjára olyan jelöltek állhassanak a politikai küzdőtérre, akik ténylegesen legitimitással rendelkeznek, a párthoz közel álló személyek szavazataival regisztrálták őket mint jelölteket a választási bizottságokban. Ugyanakkor a jelöltség megszerzése párton belül felülírhatja, ha más párttal vagy pártokkal közös jelölteket indítunk, akkor a mi jelöltünk visszalép az együttműködő párt javára, igaz a regionális listán befutó helyet szerez.
Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
A kormánypártok erőteljesen cáfolják az RK és az MMKP vádjait mind a katasztrófák, mind az általános politikai kritikákban. Hogy dolgozik a baloldali frakciószövetség? Vendégünk Petya Szergejevics, frakcióvezető:
R: Jó estét kívánok!
P: Jó estét!
R: Mi van már maguknál? Mi ez a nagy aktivitás?
P: Sok a munka. Bartha úr házelnök, Buron úra saját pártjával, míg Rosta úr a régiókkal van elfoglalva, én pedig az unióban tevékenykedem.
R: De a frakció is mobil, ami az Ön feladata: törvényjavaslatok, vizsgálóbizottság támogatása, napirend előttiek. Ebben Önnek nincs szerepe?
P: Lenne, de sajnos alig vagyok itthon. Frakcióvezetői posztot is lehet, hogy átkell majd adnom, de egyelőre megpróbálok majd aktívabb lenni hazánk politikájában is, aztán kiderül sikerül-e.
R: Mondana valamit arról, hogy miért kell kivizsgálni a teror-ügyet? A kormány szerint ehhez elég az állami hivatalok munkája.
B: Szerintük nem elég. Komolyabb az ügy annál, mint hogy ilyen kis szinten kezeljük. Ezért kell egy külön vizsgálat.
R: A kormányzat erőteljesen támadja a pártelnökét is. Miért van ez?
P: Gondolom, mert fenyegetést látnak benne. Ebben van igazság. Úgy néz ki, hamarosan kormányváltás lesz...
R: Tényleg? Mire alapozza ezt a vélekedését?
P: A kormány már nem tudja végezni a munkáját. Vergődik és ezt a szavazók is látják.
R: Készülnek-e már a regionális választásokra?
P: Igen, már készülődünk. Bár egyelőre még csak papíron.
R: És Ön is?
P: Még nem vontak be. Gondolom most, hogy itthon vagyok.
R: Remélem legközelebb is ellátogat a stúdiónkba! Viszontlátásra!
Azét kértem, hogy összejöjjenek, mert pár dolgot tisztázni kell a kormánypártok reakcióiból. A MIÉRT vezetőjének nyilatkozata a Parlamentben figyelemreméltó: egyrészt, hogy Madénia az igazi vezérállam az egész világon! Mindenki ránk irigykedik, főleg amióta a fehér lovas kultuszát ápolják a kormánypárti politikusok. De a másik elgondolkodtató: a gabonavírus elleni megoldás laboratóriumi kutatását a MIÉRT saját pártpénzből fizeti! Honnan van egy ilyen milliós kiadásra pénze a pártnak? Sőt egy pártnak honnan lehet ennyi pénze? Itt gondok vannak, pártfinanszírozási gondok. Ha ilyen erőteljes gazdasági csoportok állnak politikai párt mögött – mert ennek a finanszírozása nem két taka – , akkor valamit vár viszonzásul. Mi az?
A másik Varjú Úr és pártja. Első: minden államban van olyan parlamenti hagyomány, hogy a legnagyobb frakció adja a Ház elnökét. Az említett országban 1990-től mindig a vezető kormánypárt adta a házelnököt, mert annak volt a legtöbb képviselője, ez minden országban evidens. Ezért mondom azt, hogy a demokrácia figyelmen kívül hagyása, amit pár párt akart véghezvinni. Kettő: nem jelent pluszköltséget a vizsgálóbizottság felállítása (amit ellopva a Centrum ötletét, már az SZPE javasolt), mert csak az állandó bizottságok után jár apanázs. Három: le lehetne már zárni a Balla-kormány szapulását, most már jó régen a jobboldal kormányoz, és ő dobta piacra az államkötvényeket. Nem látjuk azokat a milliókat sem, amit a kormány gazdák talpra állítására költ a vész miatt. Ezt az „állami beruházások” címkébe fel lehetne tüntetni, tehát nincs technikai akadálya. Csak ha a kormány nem akar erre költeni. Éppen ezért törvényjavaslatot nyújtunk be ennek a teljesítésére.
Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
Hatalmas katasztrófák rázzák meg az országot, közben ismét csökken a gazdaság ereje, és nő az államadósság. Vendégünk Bartha Péter:
R: Jó estét kívánok!
B: Jó estét!
R: Gratulálok a házelnöki kinevezéséhez!
B: Köszönöm szépen, de ez nem a demokrácia ünnepe volt. Egyes kormánypárti erők, felrúgva a parlamentáris hagyományokat, nem fogadták el a legnagyobb frakció jelöltjét. Viszont a liberálisok ezt felismerték.
R: Mi a véleménye a vizsgálóbizottság felállításáról?
B: Nagyon jó ötlet, persze ha a kormánynak ne lennének takargatnivalójuk. De van. Ez egyébként semmi pluszköltséget nem jelent, nem kap érte senki több fizetést, csak több energia kell a képviselőinktől. Ez egy demokratikus ország demokratikus kivizsgálási lehetősége a törvényhozás részéről, ami mindenképpen pártatlanabb, mint a kormányzati hivatalok.
R: Önt kritizálta a miniszterelnök is.
B: Eléggé elítélhető módon jegyzem meg, ugyanis napirend előtt Kiss Pál szólt hozzá a dolgokhoz, én mint házelnök, nem szólalhatok fel, éppen ezért támadása nemtelen, mivel én nem reagálhattam. Az pedig megint hazugság, hogy én vittem Madéniát válságba, ugyanis már rég nem is kormányzott a baloldal! De legalább beismerte: válság van Madéniában. Ez is valami, haladunk, hogy végre eljussanak a kormánypártok is a realitásokig.
R: És mit szól Varjú László „beszólásához”?
P: A Polgári jelzőt a nevükben most már tényleg írhatnák Alpárinak is. Azokat, amit mond, már nem lehet komolyan venni: azt mondja, hazudik az ellenzék, amikor azt mondja, hogy a kormány cserbenhagyta a gazdákat. Mennyi pénzt költött a kormány a jelenlegi költségvetésben a károk enyhítésére? Semmit. A vizsgálóbizottság csakis pluszteher. Igaz, a demokrácia is teher, legyen diktatúra, ott nem kell kontroll. És hogy a kötvények befektetések? Persze, a jövő fillérei, tönkretesszük unokáink életét, hogy ikeradósságot csinál a kormány.
A Reform Koalíció és a Madén Munkások Kommunista Pártja, mint a legerősebb ellenzéki erő, arra kéri a kormányt: most már tényleg tegyen valamit a terroristákkal történő ügyben, mert emberek vannak rettegésben mind a repülőn, mind az otthonaikban. Szűcs Árpádot, a Védelmi Bizottság elnökét felkértem, még az éjszaka folyamán hívja össze a bizottságot. Ez már túlnyúló, országos gond. Majd ott a baloldali képviselők elmondják pártunk véleményét, addig nem kívánunk szólni, de a kormány lépjen minél előbb!
A Reform Koalíció és a Madén Munkások Kommunista Pártja közös frakciószövetsége megtartotta első alakuló ülését: ezen a frakcióvezető Petya Szergejevics maradt, míg (mivel két frakcióvezető nem lehet a Házszabály szerint) társfrakcióvezető, az MMKP elnöke, Buron Gergely lett. Úgy gondolom, az új ciklusban több, társadalmi kérdésekkel foglalkozó törvényjavaslatot nyújtunk be, ebben elismerem, elmaradásunk van, de az igazságszolgáltatási reformjavaslattal már kezdünk felzárkózni. De a kormány helyett nem fogunk kormányozni, nem fogunk törvényjavaslattal elárasztani a Parlamentet. Ez a kormány dolga.
Döntött arról is, hogy a házelnöki posztra engem jelöl ismét a közös frakció. Ezt pedig tiszteletben kell tartania a kormányerőknek is!
Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
Lezajlottak a választások. A már sokszor személyeskedő viták közepette Bartha Péter visszaadta kormányalakítás jogát.. Vendégünk Bartha Péter:
R: Jó estét kívánok!
B: Jó estét!
R: Megint nem sikerült a koalíció összehozása?
B: A baloldal nyert, de nem győzött. Mondhatnánk ezt a közhelyt, de ennél többet szeretnék erről elmondani. 10%-kal több képviselőnk lesz a Parlamentben, mint eddig, az ellenzéki oldal erősödik. Ha négy év múlva ezt megduplázzuk, akkor könnyen alakíthatunk kormányt. Új szövetségesünk, az Új Centrum lendületes fellépése ebben még jobban fog segíteni.
R: Elég kemény konfliktusa van a jobboldallal most már hosszú évek óta, és azt mondják, Ön miatt nem lépnek koalícióra a baloldallal. Akkor miért nem lép vissza?
B: Ön Madénia egyik legjobb riportere, nem hittem, hogy egy ilyen csapdába esik bele. Egyrészt amíg én nem voltam, Victor volt az ellenzék vezére, Buron Úrral meg nem lehet koalíció az Alkotmány értelmében, ha a MIÉRT benne van. Ez csak azért van, hogy szétdúlja a baloldali összefogást, aminek az eredményei láthatóak: baloldali pártszövetség és párt nyeri sorban a parlamenti választásokat, és a népszerűségi listákat. Az én személyemben pedig egy kérlelhetetlen, ha lehet 18. századi jelzőket használni „megvesztegethetetlen” szereplőt találtak (de a többi politikustársam is ilyen a baloldalon), aki mindenképpen a szociáldemokrácia felvirágoztatásán dolgozik, és aktív, alternatívát mutat a jobboldal ellen.
R: Önnek a házelnöki munkáját is antidemokratikusnak mondják.
B: Igen, úgy gondolom, én ott elkövettem egy nagy technikai hibát, tudniillik nem írtam ki három javaslatot, teljesen technikai dolog volt. Aztán erre 2 párt egy kampányhadjáratot épített ki, amelyre nem reagáltunk kellő időben, és ezzel vesztettünk szavazókat. Én arra alapoztam a véleményemet, hogy egyik törvényjavaslat sem, amiben volt ellenzéki is - tehát nem kormányellehetetlenítésről van szó -, hogy olyan lényegi kérdéseket érint, amiben még mások is véleményt mondanának. Ezt a tévedést pedig álnokul a MIÉRT és az SZPE felhasználta ellenem. Ilyenkor olvastatnám át velük azt az egykori, alkotmánysértő javaslatot, amivel megpróbálták befogni az ellenzék száját.
R: És mi ez a nagy vita a volt miniszterelnökkel?
P: Hát igen. Mi jobban örültünk, amíg kiküldetésen volt, azt gondoltuk, hogy megismeri az európai politikai normát és a történelmet. Történészként elborzaszt, hogy mennyire védi Horthy admirálist, aki tudomásunk szerint (sok még ki se derült) 1200-1500 embert öletett meg közvetve a fehérterroristákon. Nem tájékozódik, és egy tekintélyelvű, németbarát embert próbál kiszínezni. Aki nem német nyomásra, saját elkötelezettségből 1942-44 között megsemmisítette a magyar vidéki zsidó közösségeket. És a hosszú regnálás egy-két jó pontja ezeket nem feledteti, főleg nem a letagadása. Mert én azt is elvállalom, ami jó egy rendszerben: ilyen volt a gazdasági konszolidáció és az oktatáspolitika.
R: Újra jelölteti magát házelnöknek?
P: Nézze, az európai íratlan szabályok szerint az a legnagyobb frakcióknak jár, ha demokratikusak ellenfeleink, ezt a jogot nekünk tartják fenn. De a személyről egyeztetni az első frakcióülésen fogunk.
A baloldal visszaadja a kormányzati megbízatását, de nem kell már sokat várni arra, hogy ez a kormány megbukjon! Az előző ciklus nagy többségét hoztuk le 59%-ra, amely azért jó teljesítmény. Mi elfogadjuk a pártok döntését, nem kívánjuk kommentálni, csak az agymosást, amit ma az európai történelemmel művelnek! Pannon Úr nem történész, ezért laikusan beszél olyan dolgokról, ami nem úgy volt: hasonlítsa össze a Horthy-rendszer és az itteni junta tevékenységeit, sok hasonlót csinál, és a MIÉRT is ezt akarja követni. Ajánlok hozzá kiváló magyar munkát, Romsics Ignác műveit. Ott nem lehetett beszélni a baloldali pártoknak, és nem csak a kommunistáknak, de a jóval mérsékeltebb szocdemeknek se. Itt ezt akarta a volt kormányfő javaslatával bevezetni. Zárójelben jegyezném meg, történészként tudok egy két adatot az eszményképről: a tanácsköztársaság alatt 600 ember halt meg, a legtöbb tűzpárbajban, a fehérterror 1200 áldozatát pedig felkoncolták. A fehér lovas pedig igenis németbarát volt, azért küldte kifele a magyar alakulatokat a frontra, és lépett szövetségre a III. Birodalommal. Ugyan Bethlen munkásságát elismerem, de sem Imrédyét, sem Gömbösét, sem Horthyét, a vidéki zsidóság elpusztítóját (ugyanis 1942-től folyt a deportáció) én nem tekinteném példaképemnek.
Folytatjuk tovább a munkát, sokkal határozottabban és aktívan minden téren, ezt megfogják látni a madénok.
Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
Egyre erőteljesebben durvul a kampány mind a két részről. Vendégünk Bartha Péter:
R: Jó estét kívánok!
B: Jó estét!
R: Mi ez a vita a kormánypártokkal?
B: Tudja, a szokásos. Ma a kormány és az ellenzék között egyre kisebb a különbség: mi tartjuk magasan az első helyezést, szövetségesünk, az MMKP szintén jön felfele nagy erővel, és az Új Centrum is, ami mutatja, hogy hiteles párt a középen. Csak idők kérdése, hogy beinduljon az erjedési folyamat, és új kormányt hozzunk létre. Ez fáj nekik, tudom, de nem baj. Kifújja még a vörös szél az admirális alól a fehér lovat mint annak idején.
R: Nos, ezt a képet nem értem. És az SZPE elleni kirohanása?
B: Aki ismeri a történelmet, tudja mit jelent. A második kérdésére: farizeus módon hív minket és engem diktátornak. Csak azért, mert egy pár javaslat a következő Parlamentre hárult volna. Nem befolyásolták érdemben a kormány munkáját, maga a költségvetés sem tartozik a Parlament hatáskörébe. És nézzük meg mi a diktatórikusabb: ez a kis botlás, hiba, vagy pedig az, hogy az egyesület például megszavazta azt az alkotmányellenes javaslatot, amiben az ellenzék elhallgattatása volt a cél.
R: Milyen eredményre számít?
B: Nagyon jóra. Most, hogy egységes listát állít a két baloldali párt, és az ÚC is egyre inkább erősödik, azt mutatja, hogy a madénok változást szeretnének. Nem fogadják el azt a 70 ezer milliárdos összeget, ami „kint” van mint kötvénykibocsátás. Eljött, hogy a gazdaság is 5%-os növekedést mutasson évente, természetesen mérvadó szociális juttatások mellett. És elvárják, hogy tiszteljük a múltat, tiszteljük Kiss József emlékét, szemben Varjú Úrral.
A szabadelvűek gúnyt űznek a baloldal és az ország nagyjaiból: ócska negatív kampányukban Kiss József emlékét pocskondiázzák, és Balla Péter teljesítményét. Ezt lehet. De inkább foglalkozna saját hataloméhségével: bevallása szerint baloldali, mégis jobboldali koalícióban működik. Mi egyébként nem is akarunk együttműködni velük, akik részt vettek a gazdaság tönkretételében. Most is saját sportolóikat finanszírozzák állami pénzből, ha fellépnek szabadelvű rendezvényeken. Na, nálunk ilyen nem lenne. Azért is erősítjük az MMKP-val politikai szövetségünket, hogy minél jobb eredményt érjünk el, és elhozzuk azz abszolút többséget, akár más pártokkal közösen, de az SZPE-vel soha!
Azt pedig, hogy ki a diktátori, elég ha megnézik, ki szavazott igennel a miértes javaslatra, amit alkotmányellenesnek mondott ki az Alkotmánybíróság.
KISS JÓZSEF - demokratikus elvei miatt kellett halnia
BALLA PÉTER - kormányával kijuttatta a válságból Madéniát
BARTHA PÉTER - ő ötvözi a baloldali politika sikerét Madéniában. Legyen ő a következő történelmi személy, aki a baloldalról virágoztatja fel országunkat!
A Madenia News bemutatja: Madénia múltja és jövője
II. rész: Kik a madénok?
Előző adásunkban ott hagytuk abba, hogy Antigon megalapul. Most mielőtt az államalapításokba belebonyolódnánk, foglalkozzunk az interrai, köztük madén néppel. Kik is ők?
Interrán összesen 15 „ős” népcsoport található. Ezek mind az interrai nyelvcsaládhoz tartoznak. A nyelvük egy latinosult-illetve görögösült- ázsiai nyelv. A népek kb kr.e 1600 körül váltak szét, de már sokkal előtte elkülönült a nyelvük.
A madén nyelvvel kapcsolatban a következő fázisokat tartjuk:
Tehát a madén, mint nyelv egy interrai ősnyelv, görög, latin, újlatin, illetve angol keveredés.
A népről kb ez mondható el. A Madenia területén található, ősmadén nyelven beszélő törzsek, a görögökkel elég békések voltak, sőt Antigonban, 20 évvel a megalapulása után, már 40% volt az őslakos eredetű. Szép lassan a görögök beolvadtak az őslakosokba. Filemon államában is már 60-40 volt az őslakos-görög, illetve azokkal érkezett ázsiai/európai népek aránya. Ómadenia lakossága az ezredfordulóra 4-szeresére nőtt, a bevándorló őslakosokkal. Lassacskán az összes ősmadén a görög városállamok hatóköre alá került. Ekkora már az ősmadénok között is előkerültek a tanultabbak, így már nem csak a görögök irányították a városok életét.
600 évvel később, a görögök már teljesen beolvadtak. Ekkor azonban megérkezett a következő keveredési forrás: a spanyolok. Őket követték az angolok, a franciák, a portugálok és a hollandok. Madénia nagyjából mindegyik néppel érintkezik. Ezek a következő század végére mind beolvadnak. És ez lenne a mai madén nép.
Folytatása következik: III. rész: Vissza az első államokhoz
Intró: Ez itt a Madenia NEWS legnézettebb politikai háttérműsora, a Négyszemközt!
Közelednek a regionális választások, és a baloldalnak már behozhatlan az előnye a jobboldali koalícióval szemben. Vendégünk Bartha Péter házelnök.
R: Jó estét kívánok!
B: Jó estét!
R: Hogy kommentálná az Alkotmánybíróság döntését?
B: Győzött az igazság és a demokrácia. Elutasította ezt a hátrányos és antidemokratikus döntést. Itt reagálnék Kurhéjja Úrnak a mondanivalójára: a mi javaslatunk nem ugyanaz volt, mint a MIÉRT-é. Mi a junta azóta már halott vezetőinek a rehabilitációját akartuk megtiltani. Ez olyan lenne, mint ha Berlinben Adolf Hitlert rehabilitálnák.
R: Közelednek a regionális választások. Már felkészültek?
B: Hogyne, közös listát fogunk állítani ismét az MMKP-val. A Szociális Demokrata Unió egy sikeres szerveződési forma, ezt fenn szeretnénk tartani a továbbiakban is.
R: Az Új Centrumot nem fűzték a belépésre?
B: Nem, mi nem kerestük őket, nem volt erre most hajlandóság.