Témaindító hozzászólás
|
2009.01.19. 17:17 - |
1. A Néppárt egy olyan centrumpártként akar működni amely nem berögződött elvek alapján politizál. A nép pártja akarunk lenni, minden olyan emberé, akinek ezek a szavak, hogy család, haza, fejlődés, szociális egyenlőség sokat jelentenek.
2. Pártunk ideológiában ugyanúgy felfedezhetőek a bal,- és a jobboldali tanok is. Ha árnyalni szeretnénk akkor azt mondanám, hogy gazdaságpolitikájában inkább baloldali, ellenzi minden erővel a liberális gazdaságpoltikát, tehát fontosnak tartja az állam szerepét a hazai gazdaságban, de ezzel szemben előnyben részesíti a hazai válalkozásokat, a külföldieknél. Kulturális téren pedig inkább a jobboldalhoz tartozik, hiszen fontosnak tarja a családok védelmét, a nagycsaládosok megsegítését, gyilkosságnak tartja az abortuszt, és elítéli a homoszexuálisok házasságát és élettársi kapcsolatát is, és természetesen a homoszexuálisok gyerek örökbefogadását is.
3. Kiáll a haza védelmében, a védelmi rendszerét annak pedig erősíteni kivánja. Patriotistán gondolkodunk, de nincs semmilyen közünk a szélsőjobb ideológiához. Nem soviniszták, hanem patriotisták vagyunk.
4. Elitéljük az erőszakot. Az erőszak egy konfliktushelyzetben véleményünk szerint csak az utolsó eszköz lehet.
5. Minden eszközel azt próbáljuk elérni, hogy még erősebb legyen a közbiztonság. Ennek alapján bár a halálbüntetést nem, viszont a tényleges életfogytiglani büntetést támogatjuk.
6. Az egézségügyben a következő elvet valljuk. Ha valaki beteg, annak segíteni kell, és meg kell gyógyítani. Nem pénzért, hanem ingyen.
7. Azt szeretnénk, ha mindenki tudna tanulni, és nem lenne szempont tanulásban az anyagiság.
8. Nem szeretnénk kommunista társadalmat, amelyben nincsen munkanélküliség. Viszont mindenkinek meg kell ladni az esélyt arra, aki tud dolgozni, hogy dolgozhasson. Aki viszont nem akar dolgozni, az ne is egyék.
9. Röviden tehát szociális érzékenységgel rendelkező neokonzervatív pártként szeretnénk működni.
10. Utoljára pedig nyitottan gondolkodunk, mindenkivel hajlandóak szóba állni, mindenkivel hajlandóak vagyunk megegyezéses alapon, illetve amíg az alkotmány engedi szövetségbe lépni.
Hegedűs Döme, Néppárt-Szövetség Madéniáért |
[76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
A Néppárt a támogatás kérdésében arra az álláspontra jutott, hogy nem szabad a régiós választásokat összehasonlítani az országos választásokhoz. Épen ezért azokat támogatjuk a régiókban akik szerintünk a legjobbat adhatják majd négy évig az adott rgiónak. Nem pártpolitika alapján döntöttünk. Sokat nyomott a latban a személykérdés.
Hegedűs Döme |
Barátaim!
Most vagyunk a kormányzati ciklus közepén a régiós választások kerezstűzében, és úgy gondolom, hogy jól teljesítettünk, mind gazdaságilag, mint emberileg. Növeltük a béreket, és olyan intézkedéseket hoztunk amelyeket a szegényebb rétegek megsegítésére indítványoztunk. A biztonság, és a kitartás a Néppárt kulcsszavai. Biztonság az utcákon, biztonság a családokban, biztonság a fiztésben és a nyugdíjakban, biztonság az utakon, biztonságban, otthonra lelve Madéniában. Kitartás a bűnüldözésben, kitartás az okok felderítésében. A Néppárt ezért létezik. És egyet még el kell mondanom. A következő parlamenti választás után bizosan nem mi fogunk utolsónak végezni a parlamenti bejutottak között. Állandóan, egyről a kettőre erősödünk. Lassan, de biztosan. Madénia igényt tart ránk. Biztonság és kitartás! Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben!
Hegedűs Döme |
A Néppárt-Szövetség Madéniáért álláspontja az abortuszról:
A Néppárt egyértelműen gyilkosságnak tartja az abortuszt. Sőt ennél tovább is megy a párt. Az abortuszt az egyik lekkegyetlenebb, legaljasabb fajta gyilkolásnak tartja. Ugyanis a kivégzést egy olyan élet ellen követi el, amelyik nem tud védekezni, amelyik ártatlan, senkinek sem ártott. Egy kiszolgáltatott élet ellen követik el, amelyik a felvételeken látszik szenved, de ennek hangot nem tud adni, bár próbálna menekülni a kivégzőeszközök elől, nem tud. Az abortusz nem csak gyilkosság, hanem kínzással egybekötött előre eltervezett kegyetlen kivégzés. Tessék megnézni egy felvételt egy abortuszról! Nézzük meg mi történik! Először benyúlnak egy eszközzel, letépik a magzat végtagjait, azokat kihúzzák, majd újra benyúlnak letépik, és összeroppantják a fejét a magzatnak, azt is kihúzzák, csak úgy ömlik a vér az eltorzult szervekből. Majd harmadszor is benyúlnak és a kicsi testet húzzák ki, pici csontok törnek, a vér csak úgy ömlik, elveszik egy ember életét. Egy élő ember életét veszik el. Először megkínozzák majd megölik. És ezek után, mondja-e még valaki, hogy az abortusz alapvető emberi jog és hogy természetes. Ne hogy már az a kicsi legyen az ellenségünk, aki senkinek sem ártott. Tudjuk jól, hogy egy abortusz után maradandó testi sérülések lehetnek, ezt persze rendre eltúlozzuk, hogy emiatt ne akarjon senki sem abortuszt. Ma már egyre ritkább, hogy maradandó sérülés legyen. Egyről ne feledkezzünk meg: lelki következményei mindig vannak. Egy anya sosem tud elszámolni azzal a ténnyel, hogy megölette a saját gyermekét. És ha majd újból találkoznak, vajon mit fog neki mondani?
Hegedűs Döme |
Tisztelt hallgatóság!
Haladunk azon az úton amelyre 5 évvel ezelőtt, tehát a Néppárt megalakulása óta rátértünk. Az alapító okiratunk szerint, többek között minden erővel azon vagyunk, hogy erősítsük a közbiztonságot. Ez a legutóbbi ciklusban nagy részben teljesült, az idei adatok a bűnüldözés terén nagyon jókat mutatnak, sikerült csökkentenünk az erőszakos bűncselekmények számát. Mivel a Néppárt gyilkosságnak tarja az abortuszt, természetesen erre is kell megoldást találni. Viszont a megoldás nem lehet erre az, hogy betiltjuk, hiszen akkor illegális formában ugyanúgy létezne, rossz körülmények között, amit mi sem akarunk. De intézkedésekkel lehet az abortuszok számát csökkenteni. Erre vonatkozó törvényjavaslatot nyújtottunk be a parlamentbe, amelynek lényege az lenne, hogy segítenénk az éppen szülés után lévő anyákon. Házat, élelmet, biztonságot tudnánk nyújtani számukra, hogy ameddig az anya újból munkába állhat, ne kelljen szenvedniük. |
Egy biztos: a kormány legtöbb tagja NEM úgy vélekedik a köztársasági elnök Úrról, mint Veres Úr. |
A tegnapi Smith interjúra körülbelül egy szavam lenne: nevetséges. Csak látnám már azt a sok interpelláció áradatot. Egyébként visszakérdeznék: Ön mért lépett be a PP-SZ-be? Ön is ugyanúgy kilépett, vagy nem? 3 dolgot tudok elképzelni: 1. féltékenység miatt támad 2. irigység miatt támad 3. félelemből támad. De inkább a három egyszerre érvényesül. Egy szó Polanskihoz: a baloldal nem rossz, ez nincs predestinálva. Országtól függő. A pártom csökkenését egy indokkal tudom megmagyarázni, a sok balliberális újságíró támadása miatt történt. |
Hegedűs Döme:
A baloldal újra talált valamit magának amin csámcsoghatnak. Kivétel persze az egyetlen értelmes baloldali párt vezetőjét Polanskit. Most az a mániáuk, hogy hatalommániás vagyok. Különösen ez bántó olyan ember szájából hallani, akivel nagyon jó viszonyban voltam szociáldemokrata múltamban Széll Endrével. A másik érdekes dolog, pedig az, hogy Peter Smith és pártja akikkkel szinte szövetségesek vagyunk, így le tud hordani engem. Sajnos, és ez nem az én hibám, a politikai pálfordulásommal barátokat veszítettem el, amit végképp nem akartam. Amikor kiléptem a PP-SZ-ből nagyon elveszettnek éreztem magam, ugyanis előtte volt egy olyan munkám amit tényleg szerettem csinálni, olyan emberek vettek körül akik nem csak a munkatársaim, hanem a barátaim voltak. Azt gondoltam, akkori cselekedetemmel kettétörtem politikai pályafutásomat, egy életet hagytam magam mögött, de egyet megtarthattam, hogy emelt fővel járhatok a világban. Most így miniszterként változott valamit a dolog, végre szabad kezet kaphattam. De szeretném megkérdezni a kormánytól, hogy mit jelent nekik az, hogy valakinek szabadkezet adnak, és hogy megkérdezésük nélkül adhat be valaki törvényjavaslatokat, mert annyira bíznak benne, és az eddigi munkája alapján bizton álítható, hogy az amit beterjeszt az jó dolog? |
Másodszor pedig, ha tényleg hatalommániás lennék, akkor nem mondtam volna le a PP-SZ elnökeként tisztségemről, és nem alakítottam volna új pártot, amelybe a tényleges elveimet vittem volna bele. Én azokra az emberekre használnám ezt a szót, akik személyem ellen irányuló intézkedésekkel meg akartak fosztani engem az árnyékminiszterelnökségtől illetve a miniszterelnök-jelölt poziciómtól. Mineden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy a madén polgárok minél biztosabb és minél jobb életkörülmények között éljenek. Ha ezt önök hatalommániának hívják, akkor állok elébe.
Hegedűs Döme |
Hegedűs Döme nyilatkozata a koalícióról:
Először is szeretném tisztába tenni a dolgokat. Elhangzott nem egy szájból, hogy hatalomvágyból vállaltam a koalíciót, illetve ha nem is hatalomvágyból, de azért ne hogy a baloldal kormányozhason. Szeretném mindenkivel közölni, hogy az LP-KDSZ-MPP eddig is kormányzó koalíció az idei választáson is megszerezte együtt a mandátumoknak több mint felét. Tehát, tisztelt Smith Úr a baloldalnak esélye sem volt arra, hogy most 2058-ban hatalomra kerüljön. Egyetlen kérdés volt csak az idei választás után, hogy LP-KDSZ-MPP vagy LP-KDSZ-MPP-NP-SZM koalíció fog felállni. Én vállaltam Aronba Úr meghívására a koalíciót, de mégegyszer elmondom, hogy nem én voltam a mérleg nyelve, nem miattam alakulhatott újra a kormánypártiakkal koalíció, nem én tartottam fenn újfent a koalíciót. És még valami Smith Úr nyilatkozatához: a madén alkotmány nem tette volna lehetővé, még ha meg is van az 51%, hogy teljes átfogó baloldal kormányozhasson. A koalíciót azért válaltam, mert az elmúlt négy évben a kormánnyal nagyon együtt tudtunk működni, rugalmas volt a közbiztonság kérdéseiben, és az összes törvényjavslatomhoz az áldását adta. Ezért volt egyik feltételem a koalícióhoz a belügyminisztérium, hogy így tényleg testközelből tudjam még hatékonyabbá tenni a közbiztonságot.
Egyenlőre ennyit tudok mondani.
|
Hírek:
Néppárt elnökválasztásának második fordulója:
Hegedűs Döme - 603 delegált
Bánáthy Kristóf - 65 delegált
2 tartózkodás mellett, újra pártelnöknek választották Hegedűs Dömét. Megbízatása 2061 júliusáig tart. Gratulálunk. |
Hírek:
A Néppárt elnökválasztása 2058 júliusában a következő képpen alakul:
1. forduló: ( 3 induló )
Hegedűs Döme - 568 delegált
Bánáthy Kristóf - 60 delegált
Agárdi Szilárd - 42 delegált
|
Néppárt-Szövetség Madéniáért
Gyermekeink jövőjéért!
Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben! |
Hogy miért szavazz a Néppártra?
- azért, mert a Néppárt volt az első olyan párt Madéniában, amelynek több törvényjavaslatát fogadták el a parlamentben, mint az aktuális kormánynak a javaslatait.
- azért, mert ellenzékből tudtunk olyan törvényeket hozni, amelyek kihatottak az összes madén állampolgár életére, ilyenek voltak például a közbiztonság megerősítésére tett javaslataink, rendezvények orvosi felkészültséggel való felruházása, iskolákban való kötelező elsősegélynyújtó, és egészségügyi tanórák bevezetése.
- azért, mert erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy a két, véleményünk szerint legsúlyosabb bűnt, mint gyilkosság és nemi erőszak keményebben büntessük.
- azért, mert törvényjavaslataink által elejét vettük annak, hogy az emberek ne féljenek ki menni az utcára este is.
- azért, mert kiálltunk a hazafiság kérdésében, amikor a kormánypárt nem volt hajlandó elfogadni egy ünnepségsorozat javaslatot, amelynek keretében dicsőséges történelmünket ünnepeltük volna meg.
- azért, mert véleményünk szerint a parlament legtöbbet dolgozó pártja voltunk az elmúlt négy esztendőben.
- azért, mert folytatni kivánjuk a megkezdett munkánkat, tovább akarunk lépni egyről a kettőre.
- azért, mert a Néppártra leadott szavazatok nem elveszett szavazatok.
- azért, mert mi a néptől kapott szavazatokat úgy értelmezzük, mint megbízást arra, hogy dolgozhassunk értük.
- azért, hogy gyermekeink sorsa ne a szerencse dolga, hanem a munkánk sikere legyen.
- Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben!
|
Hegedűs Döme sajtótájékoztatója:
Sokat vádolnak bennünket, a Néppártot, hogy nem tudjuk eldönteni, melyik oldalon is állunk. A múltkor Haibu képviselőtársamtól hallottam erre a helyzetre a lebegtetés szót, és meg kell mondjam nagyon elgondolkodtatott. Azért érdekes számomra ez a helyzet, mert a pártom nagy része és én egy baloldali pártból léptünk ki, és kerültünk át a centrumba de inkább a jobb oldalra. Sokat momdtam már a pártunk alaptételét, hogy szociális érzékenységgel rendelkező neokonzervatív párt vagyunk, és számunkra nem a hatalom a fontos, hanem az, hogy a madén állampolgárok minél jobb körülmények közt élhessenek. Az utóbbi években a rossz körülmények a közbiztonság hiányával voltak egyenlőek, és a Néppárt ez okból rengeteg törvényjavaslatot készített elő, e kérdés megoldása végett. De ezt már sokszor említettem máskor is. Számunkra nem az a fontos, hogy jobb vagy baloldali, politológusi tanulmányaim alatt döbentem arra rá, hogy nem lehet eldönteni, hogy melyik oldal a jobb, illetve ha az országodba az egyik oldal a kiváló, ez nem jelenti azt, hogy a másik országban ugyanaz a jó és fordítva. Láttunk a világtörténelem folyamán eleget abból, hogy az első benyomások mennyire értelmetlenek. A Néppárt az olyan dolgokhoz és pártokhoz áll mindig közel amely valamilyen fontos kérdésben olyan oldalra áll, amely a Néppárt számára elfogadható és követendő. A legutóbb a baloldallal ünnepeltük a 150 éves demokráciánkat, hiszen egy dolgot valottunk a demokráciáról és a hazafiságról. A Néppárt éppen azért centrumpárt, mert nincs begyökösödve, és hajlandó minden olyan dologért kiállni amely használ a madén állampolgároknak.
|
Barátaim!
Jól haladunk, mint kispárt. A legutóbbi közvéleménykutatások szerint közel 6%-on állunk, ez pedig fantasztikus hír, így egy évvel a választások előtt. Önáló parlamenti jelenlétre számítok. A madén pártok között egyedül mi haladunk ilyen eredményesen csak. Sokan ingáznak, mi biztosan fejlődünk, ez pedig egy jelzés arra vonatkozóan, hogy ma Madéniában szükség van egy ilyen típusú neokonzervatív pártra, mint a Néppárt. Kiállunk az elveinkért, azokért, amelyekért ez a párt alakult. Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben!
Hegedűs Döme |
Barátaim!
Azért nem nyilatkoztam eddig, mert meg akartam várni, hogy mi lesz a vége az ünnepségsorozat törvényjavaslatnak. Azt kell mondjam mélyesen megdöbbent a kormány rugalmatlansága, és viselkedése ebben az ügyben. Mélyen megdöbbent az, hogy nem tisztelhetjük nemzeti hőseinket, nem idézhetjük fel dicsőséges történelmünket. Szomorú, hogy nem lehetünk a kormány szerint hazafiak. De vége van ennek. Nem kell a továbbiakban a kormányra hallgatni ebben az ügyben. Magunktól fogunk az utcákra vonulni és ünnepelni. Nem kérünk a kormány engedélyeiből. Nem kérünk a hazafiatlanságból. Mi madénok igenis patriotisták vagyunk, és nem hagyjuk, hogy ezt a gyönyörű érzést a kormány, mint gyomot kiirtsa belőlünk. Ha más nem , mi a Néppárt szimpatizánsai igenis szeretni fogjuk a hazánkat, és meg fogunk emlékezni minden olyan eseményünkről, amikor vérrel harcoltak őseink a hazánkért és szabadságunkért magáért a demokráciáért. Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben!
Hegedűs Döme |
NÉPPÁRT
JÖVŐNKÉRT, HAZÁNKÉRT, EGYÜTT MADÉNIÁÉRT! |
Barátaim!
Újra egy fontos törvény ment át a parlamenten, hogy a büntethetőség minimum életkora 12 év legyen. Ezt a törvényt is a Néppárt kezdeményezte, és ez azt jelzi, hogy 5%-os pártként komoly hatásunk van a közéletre. Amikor megalakultunk célunknak tűztük ki, hogy megerősítjük a közbiztonságot, és nagyonjó úton haladunk. Sikeresek és egységesek vagyunk. Ezt soha ne felejtsétek.
Együtt Madéniáért! Együtt szövetségben!
Hegedűs Döme |
Helyzetértékelés:
Összezördülések, összezördülések hátán. Nem jó. Egyszerűen így lehetne jellemezni a mai helyzetet Madéniában. Hogy mi a Néppárt miért szavazott így meg úgy azt most megtudhatják. Először is: a kormány egy csalagút építését vette tervbe, amelynek elkészítése 6 évbe telne. Mi azért javasoltuk, hogy népszavazást írjanak ki ebben a kérdésben, mert ez egy nem egy hétköznapi építkezés lenne, a hosszából és a jelentőségéből kifolyólag. Örülök, hogy kiírták a népszavazást. A másik az, hogy a frakciónk egy btk törvényváltoztatás folyamatot indított el a közbiztonság érdekében. Ez most is folymatban van. Arra kérem a választópolgárokat, hogy higgyenek a Néppártnak, hiszen egyedülálló módon ellenzékből is a nép javáért harcolunk és eredményesen. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Hegedűs Döme |
HÍREK:
2. forduló:
Hegedűs Döme - 629
Torday Vilmos - 41
Pártelnök továbbra is Hegedűs Döme maradt. Megbízatása 2058 júliusáig, tehát 3 évig tart. Gratulálunk! |
|