Témaindító hozzászólás
|
2008.10.08. 11:14 - |
A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz. |
[218-199] [198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Aronba Miniszterelnök Úr lezárja a Filemoni Kelyhet és elmondja díszbeszédét
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azért gyűltünk most össze, hogy lezárjuk Filemon király kelyhét a Mauzóleumban. Külön köszöntöm az erre az alkalomra megjelent elnökötöket, miniszterelnököket valamint Őszentségét Vatikán város fejét a Pápát. Mint tudják Filemon király Kelyhe ebben az évben körbejárta az egész országot. Örömmel tölt el, hogy a Kehely körútja során lázba hozta a lakosságot, s mindenütt nagy népszerűségnek örvendett. Ez az a jelkép ami összeköt minket madénokat függetlenül attól, hogy milyen politikai irányzathoz tartozunk. Bízom benne, hogy ez az év jó példát állít mindannyiunk elé, s bebizonyíthatja, azt, hogy félretéve
nézeteltéréseinket együtt tudunk ünnepelni.
Nem is szeretném tovább húzni az időt megszeretném kérni országunk vallási elöljáróit, hogy Őszentségével a Pápával közösen zárják le a kelyhet.
|
Következik a Szent Filemoni Kehely elhelyezése Aronba Miniszterelnök Úr részéről
|
Dr. Vérvölgyi Jázmin MTA Konzul megtartja díszbeszédét. Címe: A Mindenható oltalma
A Mindenható Oltalma
Tisztelt és Kedves Ünneplő Közönség!
Madénia ünnepén, itt, Antigonban, az államalapító király kelyhének mauzóleumánál, hívok és bátorítok mindenkit: ünnepeljen velünk; nyitott szívvel osztozzon az ünnep közösséget teremtő erejében! Mert mi másért térünk vissza újra és újra, még ezer év múltán is az államalapító nagy királyhoz, mint hogy örüljünk, az ország áll, és hogy önbizalmat és erőt merítsünk Madénia jövőjéhez. Én ma ünnepelni jöttem ide. Ünnepelni nyarat, hazát, egységet. Ünnepelni múltat, jelent, jövőt. Ünnepelni és tisztelegni jöttem. Tisztelegni bátorság, hit, és becsület előtt. Felállni egy pulpitusra augusztus 31-én, és szót emelni a csendbe sosem súlytalan dolog. Jelenbe hívni a múltat, élővé tenni az emlékezést egy olyan korról, amelynek jelképe már önmaga fölé nőtt az idők során, nemes, de nehéz feladat. Ha meghallom a Himnuszt, a mai napig végigfut a hátamon valami mély és meleg öröm-borzongás és büszkeség. Én az ünnepet hallom a fülemben. Az ünnepet, amely nem félelemről és kiábrándultságról, hanem egységről, akaratról és elszántságról szól. Nem tehetünk úgy, mintha nem volna felelőssége az „írástudóknak”. Nem tehetünk úgy, mintha ez nem a mi országunk lenne. Nem tehetünk úgy, mintha nem lennénk büszkék arra, amit évezredek alatt elértünk. Nem tehetünk úgy, mintha nem otthon lennénk, mert ha így teszünk, akkor olyan, mintha nem is lennénk itt. Akkor a félelem lesz az otthonunk, nem a büszkeség és a nyugalom.
Én ma ünnepelni jöttem. Ünnepe mindannak, amiben madénként hiszek. Ünnepe a családomnak, a tudománynak, a jövőnknek, az egymásért és egymással „tenniakarásnak”. Minden ünnep, és emlékezés alkalom arra, hogy szavakkal is, de tettekkel bizonyítsuk ezt. Nem baj, ha arra emlékezünk, arról beszélünk, ami most is fontos. Nem baj, ha aktuálissá, érvényessé tesszük a történelmünket, a történeteinket. Hajlamosak vagyunk a múltat olykor a saját jelenünk eszközeként kezelni, nem pedig valódi szimbólummá emelni. Tudom ezen a hídon vékony a palló, de ha Önökre, Rátok nézek, akkor nincs szükség eszközökre, példázatokra, nagy történelmi hasonlatokra, mert tanukat látok. Tanukat, akiknek a történetük van. Közös, szimbolikus történetük. Ma ezt a történetet, ezeket a történeteket tesszük aktuálissá. Ma ezt írjuk újra együtt, ezekhez a történetekhez írunk új sorokat. Nem azért, hogy egységessé tegyük az emlékeket, vagy hogy évről évre újraírjuk a történelmet, hanem pusztán az együttírás, az együtt-ünneplés kedvéért.
Az összefogás bátorságának ünnepe a mai.
Filemonnak köszönhetjük Madéniát. Ő adott formát az Interrában megtelepült madénoknak azzal, hogy megalkotta az államot. Filemonra emlékezve az ő művét ünnepeljük ma, a madén államot, amely mindannyiunk életének kerete és a nemzet megmaradásának biztosítéka.
Filemon Király napja ezért az egység ünnepe.
Madénia függetlensége, biztonsága, jóléte az az alap, amelyben mindenki egyetért, és amely mindenkinek érdeke. A nemzet egysége megkívánja azoknak az alapvető intézményeknek és elveknek a fenntartását, az azokban való egyetértést, amelyeket alkotmányunk tartalmaz.
Az állam fő feladata továbbra is, biztonságot adni népének. Megvédeni az ország függetlenségét, belül pedig rendet, igazságot és békét teremteni. Más szóval: jogbiztonságot. Ehhez jó törvények kellenek, amelyeket az állam nemcsak megkövetel, de maga is betart. Alapvető, hogy az állam működése mindenki számára megismerhető és ellenőrizhető legyen.Mindenek előtt azonban bizalomra van szükség, amely nélkül az ország nem működhet jól. Biztonság, átláthatóság és bizalom összefüggnek.
Itt állunk 2035. augusztus 31-én, azon a helyen, ahol 29-től a Filemoni Szent Kehely áll. Első királyunk az egységet jelképezi. Államalapító királyként pedig ránk hagyta alkotását, a madén államot, amely egységünk alapja ugyan, de ez az egység akkor lesz élő, ha a bizalmatlanságot és félelmet kivetjük szívünkből.
|
Érkezik dr. Vérvölgyi Jázmin, a Magyar Tudományos Akadémia Konzulja és a Millenniumi Év Főszervezője
|
Tombol a tömeg...
|
Elkezdődött!!!!!!
Felcsendül a MADÉNIA SZERELMEM
Álmaimban látlak úgy hívlak úgy várlak
felkavarsz a szívemben élsz.
Miért vagy tőlem távol a kérdés úgy vádol.
Jó így, jó hinni, hogy vársz rám,
a bánat is elszáll és eljön a boldogság!
Elsodor az élet de látod nem félek
mindig itt vagy szívemben élsz.
Átölellek téged a vágyam úgy éget
felkavarsz a szívemben élsz.
Jó így, jó hinni, hogy vársz rám,
a bánat is elszáll és eljön a boldogság!
Jó így hisz bárhova nézek
a két szemem csak téged lát.
Jó így a bánat az élet,
a szívemben érzem, hog te vagy a boldogság!
|
A Millennium Téren kigyulltak a fények...
|
Becslések szerint négymillió ember várja a főműsort...
Az ország és világ várja a kezdést...
A Filemoni Kehely az örök megnyugvásra vár...
|
Antigon városban felélednek az ünnepi fények...
|
Lassan az ünnepi év csúcspotjához érkezik az ország...
|
Gacsó Tíbor Köztársasági Elnök Úr és Aronba Miniszterelnök Úr kiossza a Divinus Aurus Excellentia érdemrendet
Vérvölgyi Jázmin MTA konzul, az egyetemes emberi érdekek gyarapításában kiefejtett kimagasló, példamutató tevékenységéért
Siegfried Ödön Nobel díjas biológus
Wiestmaster Daniel, aki az MTA elnöke már 8 éve
Armin von Keringer történészprofesszor, a Madén Chronica főszerkesztője, múltúnk kiváló ismerője
Nicolaus Kesey, földrajztudós, aki bebarangolta egész Interrát, s annak minden lakatlan kis zugát feltérképezte s írásaival hozzájárult az Unió létrejöttéhez
|
Millenniumi Kórus újabb éneke
Nehéz a szív.
A gondolat, kevés!
Erőm, képességem határát ismerem.
De akaratom, nem szűkre szabott!
Add fel pesszimizmusodat,
Te Drága Nép.
Tedd a dolgod.
Békélj meg, a holnapért!
Megrémülök.
Szavaim számomra is furcsán hangzanak.
Kérem! El ne fussanak.
Nem szócséplő hazafi vagyok,
CSAK, MADÉN.
Hogy szeressem a Hazámat?
És, mit tehetek Érte?
Mit jószívvel el is fogad.
Te, magadtól, ezt sohasem kérded?
Ne halogassuk tovább!
Most rögtön kezdjük el.
MINDEN MADÉN ember tehet,
TEGYEN a HOLNAPÉRT!
|
A Millenniumi Dekrétum lepecsételése a nemzet oltalma részére
Egyetemes erkölcsi dekrétum a Millennium évét illetően (Dux Ducis moral decretum solemnitas annus)
Ezen rendelet, csak erkölcsi, eszmei értékkel bír, amelyet az Országház a Millennium Évének tiszteletére alkotott meg.
Ahhoz, hogy az emberiség képes legyen a tudásából következő megnövekedett felelőségének megfelelni, társadalmán belül fejlett közösségi szellemre és erkölcsre van szüksége. A közösségi szellem, közös akaratot, közös távlati célt jelent, valamint hatékony együttműködést ennek megvalósításában, a közös erkölcs pedig olyan értékrendet, amely viszonyítási alapot szolgáltat a helyes és helytelen, káros és hasznos cselekedetek megítéléséhez.
Minden egyes ember része annak a rendszernek amelyet bioszférának illetve azon belül emberi társadalomnak nevezünk. Életének minden egyes mozzanata hatással van erre a rendszerre. Fontos lenne, hogy tudatunk segítségével képesek legyünk felmérni, előre jelezni élettevékenységünk hatásait és ennek megfelelően próbáljuk kedvező irányba befolyásolni a folyamatokat. Ehhez természetesen rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel a világról, és rendelkeznünk kell valamilyen elképzeléssel arról, hogy mit tekintünk kedvező vagy kedvezőtlen irányú folyamatnak (jövőképnek).
A madén nép számára az ősi kehely nemzeti önazonosságának, az ország ezeréves történelmének és kultúrájának a jelképe, amelyet nemzeti ereklyeként tisztel, és a Filemoni Kehely elnevezésével becsül meg. Ez a mély lelki tartalom segítse a mai nemzedéket, hogy a keresztény múlt hagyományaira építse értékes jövőjét.
Az isteni Gondviselés nagy ajándéka volt, hogy ezer évvel ezelőtt a madén nemzet számára kiváló államférfit adott. Rátermettségét és bölcsességét felismerte a világ. Ez az esemény Madénia függetlenségét és az interrai népekhez való csatlakozását eredményezte.
Ezer évvel ezelőtt első királyunk Filemon, megkoronázásával a madén nép a keresztény hitben egyesült Interra népeivel. Azóta Madénia a keresztény Interra szerves része. Ez biztosította a Madénia fennmaradását és évszázadokon át betöltött meghatározó szerepét.
A nemzedék, amelynek megadatott, hogy a történelmet tagoló évezredek egyikéből átléphessen a másikba, egyaránt pillant a múltba, hogy számvetést készítsen a nemzet elmúlt ezer esztendejéről, s a jövőbe, hogy felkészüljön a következő évezredre.
A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.
E rendelet megalkotásával reméljük sikerül az utókornak megmutatnunk, hogy Madénia volt, van és létezni fog!
|
Örömkoncert a Millennium téren
|
A Filemon Király sétányán bemutatása
|
Az Antigon városi konzervatóriumban fellép a bécsi Mozart zenekar
|
A Filemoni kehely művészfilm premierje
|
Millenniumi Kórus újabb éneke
Öreg vár kapuján betérnék,
Emlékeim közt, kutatva keresném
A régi dalt, őseink dalát,
Szívhez szóló, vérző himnuszát.
Miénk a föld, Interra ölén,
Diadalt hord, áldott fövenyén
Kísért a múlt, átjárja lelkem,
Ezer éves, lábnyomát féltem.
|
Weistmaster Daniel professzor MTA elnök és Armin von Keringer professzor bemutatják a Chronica Madenica kódexet
|
Weistmaster Daniel professzor, az MTA elnöke bemutatja a Madenica Világenciklopédiát
|
|