A régió északi részén, az Észak-madén középhegységben gyönyörű vidék található. Nincsenek magas hegyek, de a táj egyedülállóan szép. Eddig nem használtuk ki ezt az idegenforgalmi lehetőséget. Javslom, hogy egy idegenforgalmi-környzetvédelmi komplex terv keretében növeljük e vidék idegenforgalmát, de egyúttal a környezet fokozott védelmét is tartsuk szem előtt.
A terv részletei:
Kezdeményezzük, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium nyilvánítsa tájvédelmi körzetté az Északi-középhegységet.
Holganból és Permondból kiinduló autópályák építése a tájvédelmi körzetbe.
Szállodák, éttermek építése a körzetben részben magánberuházásban.
Turistautak, komfortos turista házak építése az erdőségekben (bakancsos turisták részére), vigyázva arra, hogy ne sérüljön a környezet.
A fakitermelés azonnali betiltása. A régió kárpótolja a fakitermelésselfoglalkozó cégeket.
Környzetvédelmi központ létrehozása Holganban, amelynek feladata az lenne, hohy munkatársai óvják, gondozzák a tájvédelmi körzetet és annak élővilágát.
A terv összköltsége az előzetes számítások szerint 80 millió taka.
Javaslom egy, a magyarországi IH illetve a szintén ez országbeli PeCSa, vagy a new yorki Madison Square Garden mintájára egy óriási rendezvényközpont felépítését a holgani Forma-1 pályától 4 kilométerre, ahol jelenleg csak szántóföldek vannak, a pálya és a város közé. E központban rendezhetnénk koncerteket, fesztiválokat - néhány sátorral kiegészítve, központi termében pedig egy olyan sportpályát képzelek el, ahol, forgós módszerrel, mint a Gardenben, egy jéghoki és egy kosárlabda/kézilabda pályát építenénk be.
E vállalkozás 60%-át javaslom magánbefektetőknek pályázatra kiírni, a többi 40%-ot, 45 millió takát, vállaljon magára az ülés.
Ön sokadszorra követi el azt a hibát, hogy nem szab meg időpontot a szavazás lezárásáig! Ezt jelenteni fogom pártom országos fejének, aki jelenti a köztársasági elnöknek.
Megállapítom, hogy a t. Parlament mindhárom javaslatot elfogadta. Nem szavazott: az MPP képviselője.
Szavazást kérek a BVSZ javaslatáról:
Észak-Madénia parlamentjének. Benyújtja a BVSZ regionális képviselője, Amar Berman úr:
"Tisztelt ülés!
Hazánkban nem elterjedt a repülőterek 'madármentesítése', azaz ragadozó madarak tenyésztése, és vadásztatása a repülőterek légterében, hogy a repülő-madárraj balesetek elkerülhetőek legyenek.
Javaslom egy kisebb ragadzozómadár-csoport felnevelését, szakképzett oktatók által, és a tagai nemzetközi reptéren való használatukat. Ha ez működik ezen a ngy forgalmú reptéren, országosan is elterjeszthetjük, régiónkból kiindulva, ugyanis itt a legtöbb bejegyzett madarász, ezért logikus javaslatom háttere.