1. Nem, mert már évtizedekkel ezelőtt sokkal nagyobb közlekedési forgalom volt. Ezért már réges régen Balla Péter, akkori kormánytag egy új autóbuszpályaudvart támogatott. Már akkor nem három hanem napi 4-5 pár autóbusz járt stb. Utána létrejöttek a mágneses vasutak rendszere, a hagyományos mellett, hogy az embereket gyorsan, időben, biztonságosan szállítani lehessen stb. Azóta ez a szám csak nőtt és az Antigon Közlekedéséért felelős intézményrendszere, ezt a számot csak növelte stb.
Javaslat Antigon régió parlamentjének. Benyújtja: Karim Annotar, BVSZ-KP.
"Tisztelt ülés!
Egyre terebéjesedő régiós forrásainkból javaslom egy, a szegedi JATIK-hez hasonló tudományos és információs központ felépítését az Antigoni Egyetem központi épülete mögött lévő üres, építési területen. Ez a hely képes lesz ellátni a régiós főkönyvtár, az egyetemi könyvtár, a zenelabor, és az informatikai küzpont feladatát is. Plusz még amit mi megálmoduk hozzá. Első lépésben, a fent felsorolt feladatokat ellátandó, 52 millió taka szükséges. Az intézmény, akárcsak a szegedi modell, nem önfenntartó. Egy négyéves ciklusban körülbelül 30 millió takát igényel a fenntartása, hozama pedig mindössze 11 millió taka, rendezvényekből.
Itt egy táljékozódási cím, milyennek képzelem el: http://www.u-szeged.hu/tik/
Országunk fővárosa, Dabukka szívesen látja az efféle kezdeményezéseket. Amennyiben a régióban nem kap teret, kérem, keressen meg a polgármesteri hivatalban, hogy a finanszírozásról tárgyalhassunk.
Szavazást írok ki. Holnap este 21-ig lehet szavazni.
Javaslat Antigon régió parlamentjének. Benyújtja: Karim Annotar, BVSZ-KP.
"Tisztelt ülés!
Országunkban nem divat az úgynevezett 'művésszállók' üzemeltetése. Javaslom, kísérleti jelleggel, Makár egyik külvárosában alakítsunk ki egy ilyet. Ez az intézmény lényegében annyi, hogy néhány művészeti ág képviselői - jelen prototípusban 2 szobrászra, 5 festőre, és 2 gobelinművészre gondolok, kik régiónk szülöttei - kapnának egy közös társasházat, viszonylag elszeparálva, mintegy állami bérlakásként, alacsony bérleti díjjal, hogy ne kelljen civil munkát vállalniuk, hogy maradjon idejük kiteljesedni művészetükben. Ez nem börtönszerű intézmény, szabad ki- és bejárás van, nincs megszabva a nők, az alkohol, és az egyéb butítók használata. Egyedüli fokmérő a teljesítményráta, melyet úgy képzelek el, hogy kéthavonta kelljen a bentlakó képzőművészeknek egy közös kiállítást rendezni új műveikből. E feltétel, úgy gondolom, teljesíthető.
Ez a dolog felépítéssel és fenntartással jelen négy évre összesen 30 millióba kerül, bevétel körülbelül 2,5 millió taka, tehát nonprofitnak minősül.
Ha nem hajlandó kiírni a javaslatomat, mely már több éve van az ön asztalán, kénytelen leszek feljelenteni önt a köztársasági elnök úrnál! Ez már nevetséges...