Adjon az állam minden újszülött születésénél a szülőknek, vagy csak az anyának egy 30 taka értékű egyszeri utalványt, amit meghatározott üzletekben vásárolhat le.
Olyan üzeletekben, ahol nem árulnak dohányt, és alkoholt tartalmazó terméket.
Arno Berthus Kancelláriaminiszter törvényjavaslatot nyújt be:
Törvényjavaslat a népszavazásról
Jelen javaslattal a népszavazás érvényességének feltételét kívánjuk megváltoztatni. A javaslat értelmében a részvételtől függetlenül a népszavazás eredménye érvényes lehet,
ha az egyik opcióra leadott szavazatok száma meghaladja a leadott érvényes szavazatok 50%-át, valamint az összes szavazásra jogosult számának 25%-t.
Törvényjavaslat a Madeniai Meteorológiai és Csillagászati Intézet szabályozásáról Benyújtja: Fleto Fletonovics( dr. Halász Sándor előkészítése alapján)
A MAMECSIabban az esetben ha különleges vagy extrém időjárási helyzet kialakulását észleli vagy tudomást szerez róla, hogy ilyen esemény fenyegeti a lakosságot. Abban az esetben azonnal értesítenie kell a Mentési központokat, hogy azok feltudjanak készülni az esetleges károk enyhítésére elhárítására és a sérültek ellátására, az értesítésnek három csatornán kell teljesülnie, ezek a következők: Telefonon élő szóba, e-mailbe, valamint egy belső riasztási rendszeren keresztül. Továbbá értesítenie kell az Áramellátó cégeket, a Kórházakat, a Kormányt, és a Lakosságot is.
A MAMECSI által mért adatok közinformációnak minősül ezért terjesztésük, közzétételük nyílvános és mindenki számára elérhető módon kötelező.
A MAMECSI három radarállomásának adatait azomban nek köteles nyilvánosságra hozni, de ezek az adatok is közérdekűek, ezért hozzáférésük szabad.
A MAMECSI éves költségvetése 10 millió taka. Ezen összeget kizárólag a saját maga fentartására és fejlesztésére használhatja fel.
A MAMECSI 5 csillagvizsgálót működtet amelyek kutatási költségvetése évi 8 millió taka.
Fleto Fletonovics törvényjavaslata az erdőgazdálkodás szabályozására
A Törvény értelmében a kitermelt fák helyére 2 hónapon belül új csemetéket kell dugványozni, amiket folyamatos gondozással kell ellátni. Nem termelhető 150 négyzetméternél nagyobb egybefüggő terület. A fakitermelés folyamán nem használható környezet illetve növénykárosító szerszám, gép, kizárólag, a meghatorozott környezetivédelmi előírásoknak megfelelő szerszámok, gépek használhatók kitermelésre. Ha a tarra vágott terület nagysága meghaladja a törvényben meghatározott területet akkor annak fügvényében, hogy mekkora a törvénysértés, pénzbüntetéssel 5000 és 9000 taka között, illetve ha a tarvágás nagysága meghaladja illetve eléri a törvényben meghatározott terület nagyságának a dupláját vagyis 300 négyzetmétert 2-6 év szabadságvesztéssel is súlytható. Azon erdőket, ahol védett állatfalyok élnek kizárólag miniszteri és Erdőgazdálkodási Igazgatósági engedélyen lehet vágni. A beteg állomány kivágására engedélyt nem kell kérni, de dokumentumokkal, fényképekkel, igazolni kell azt, hogy az beteg állományírtás volt-e. Ha azomban, nem tudják igazolni a beteg állomány írtását akkor szintén 5000 és 9000 taka közötti büntetést szab ki az illetékes hatóság vagyis az Erdőgazdálkodási Igazgatóság. Az erdőtelepítésre 50 négyzetméter felett kell csak engedélyt kérni. A csemetedugványozás során ügyelni kell arra, hogy olyan facsemete legyen eldugványozva, amely az adott táj jellegébe beleillik és az ott élő állatok élőhelyéül is szolgálhat. Az erdőgazdálkodás során kitermelt fára 50 köbméterenként erdőtelepítési hozzájárulást kell fizetni ami a ősszel és télen 430 taka, nyáron és tavasszal pedig 320 taka. Ebből a pénzből az állam erdőtelepítési segélyt oszt szét a telepítőknek, így segítve az erdőterület növelését.
A mezőgazdasági munkásokat bíztatni kell arra,hogy a a 79-es törvényjavaslatban 0-ás számmal felruházott anyagot használjanak és ne merítsék ki a földet.
A mezőgazdasági munkásokat bíztatni kell arra,hogy a a 79-es törvényjavaslatban 0-ás számmal felruházott anyagot használjanak.Ezt 10%-os ár visszafizetéssel ezt akkor kapnák meg ha számlával bizonyítják,hogy mevették és az ellenőr is le láttamota,hogy használják.Ezek az amúgy átlagos árú termékek még olcsóbbak lesznek ha a nagy komposztáló újrafeldolgozó üzem megépül ugyanis annak mindössze 1taka/1kg (ehhez nem jár támogatás) ára van szemben a többi átlag 3-5takájával kilónként.Ezt az ár visszafizetést a mezőgazdasági és környezetvédelmi tárca adja közösen.Valamint használják a váltó termelést.Osszák annyi részre a terültete ahány fajta növényt akarnak termelni és minden évben mást és mást ültessenek arra a területre lehetőleg olyat ami más tápanyagot vesz el a földtől.És csak 4év múlva legyen újra ugyan azon a helyen ugyan az a növény.Így nem merül ki a talaj főleg ha komposztot és trágyát is használnak.
Minden gyomírtót,vegyszert,trágyát,műtrágyát, le kelljen ellenőriztetni egy új biztottsággal.Ami 0-5pontot adhat az alább felsorolt anyagokra.Ezeket jelentenék: 0 nincs semmijen veszéjjel az állatvilágra,növényekre,emberre és ivóvízre használatához nem kell engedély se különleges bánásmód a környezetvédelmi tárca támogatja a használatát az ár 10%-ával.1 Minimális hatása van az élővilágra és az ivóvízre nem mérgező használatához nem kell engedély.2.Nincs jó hatással az élővilágra sem az emberre csak meghatározott helyeken lehet használni ellenőrzött körülmények között ügyelve rá,hogy ne kerüljön a talajvízbe a környezetvédelmi tárca nem támogatja a használatát.3.Mérgező anyag csak szigorúan ellenőrzötten használható kis mennyiségben higítva vigyázva arra,hogy ne kerüljön a talajvíízbe.4.Súlyoan mérgező anyag használatát tiltják és leadandó.5.Súlyosan mérgező anyag a veszélyes hulladékok közé soroljuk.Madéniában felhasználni szigorúan tilos érvényes rá a 73-as törvényjavaslat(ha elfogadják).Ha megszegik a kezelésre vonatkozó szabályokat a 2-esnél 10-1000takás,a 3-asnál 100-1000takás,a 4-esnél 2000-10000takás vagy 1éves szabadságvesztés kiosztható az 5-ösre a 73-as tövényjavaslatban foglalt adatok számítanak.A 3 4 és 5-ös anyagokat le kell adni és ki kell vinni az országból vagy meg kell semmisíteni.
Madén elit rendőr alakulat újrafelállítása és modernizálása.
Javaslom,hogy újra állítsuk fel a MER-t(Madén Elit Rendőrséget)először 1századot majd később ahogy folytatódnak a kiképzések és vannak önkéntesek(csak önkéntesek jelentkezhetnek a rendőrségből és a seregből). Azzal a különbséggel,hogy modern fegyverekkel lássuk el őket.Az alábbi lenne a fegyverzetük: Egy géppisztoly vagy M16-os gépfegyver hangtompítóval vagy anélkül.2pisztoly 1db 9mm-es Colt a pisztolytáskában és egy Webley(Madén gyártású fegyver ami kicsi könnyű és automata)a bakancsban.2kés egy a bakancsban egy az övben.2villanó,2füst,2könnygáz és 2repesz gránát.Valamint az Elit erőn belül is felállítanánk egy mesterlövész osztagot.(Többek között olyan gyakorlatokat kéne a mesterlövészeinknek megcsinálni.Mint egy farúdra helyezett vizes palackról kell lelőni a ráragasztott gránátot úgy,hogy nem dől el a palack és nem lyukad ki.)Lenne testpáncéljuk(golyóálló mellény)rengetek zsebbel ellátott ruha.És minden szükséges felszerelésük.Többek közt 6db tank is( 3vízágyús és 3gépágyús) illetve 3helikopterük is lenne(2csapatszállító 20-20fős befogadóképességű és 1harci).Különleges képzésen vennének részt ami 2évig tartana 1évben erőnléti 2 évben gyakorlati,erőnléti és elméleti kiképzés.(többek közt terrorista elhárítás,bombahatástalanítás stb)A mesterlövészeknek további 1éves kiképzés.A kiképzők könyörtelenek sokat követelőek és olyan emberek lennének akik nem tűrik el a hibákat.2023-ra kéne felállítani az első (nem számolva bele a nem harci csapatokat)századot ami 5szakaszból állna 2gyalogos/kommandós szakasz(20-20ember)1páncélos szakasz(tankok),1repülő szakasz (helikopterek),1mesterlövész szakasz(5fő).Ők lennének az elit osztagunk összesen a nem harci csapatokkal együtt 237főből állna az egység.Bevethetőek lennének a krízishelyzetekben(terrorista támadás fogolyszabadítás stb).
Kötelező legyen az autókra és gyárak kéményére füstszűrőt tenni.
Kötelező legyen az autókra és gyárak kéményére füstszűrőt tenni.Mivel sajnos Interrában nagyon nagy a széndioxid kibocsájtás ami így oszlik szét a nemzetek közöttMadenia 30% Lemonella 17% Tradent 3% Gigantia 50%.(Tradentben ez már be van vezetve).Ezzel a harmadával csökkenthetnénk a széndioxid kibocsájtásunkat.1éven belül minden autó kipufogóra és gyárkéményre kötelező legyen feltenni.Aki ezt elmulassza autónál 20-100takás a gyáraknál (a szennyezés méretétől függően) 1000-10 000taka.Az autósoknál minden szűrőt támogatunk annyira,hogy csak 4taka legyen míg a beszerelést mivel csak rá kell nyomni nem támogatjuk pénzel.A gyáraknál pedig 50% támogatást adunk a szűrőre és a beípítésre 30%-ot.
Karl Whitmore
LDP
UI:A három törvényjavaslatomban azért vannak ilyen szigorú büntetések mert így eszükbe sem jut az embereknek elbliccelni vagy megszegni azokat.
Madénián át vagy be szállítani sugárzó hulladékot szigorúaan tilos legyen.Valamint tárolni is tilos legyen Madeniában.Amennyiben ez mégis megtörténik akkor 20 000-300 000taká büntetésre számíthat a felelős(ök).Viszont a Madeniai sgárzó hulladékot ki kéne exportálni az országból.Mexiko beleegyezett abba,hogy hozzájuk átvigyük az esetleges hulladékot.
Szeretnék több törvényjavaslatot is benyújtani szám szerint 3-at.
A veszélyes hulladéktárolás beszüntetése Madenián belül.
Ne lehessen semmijen veszélyes hulladékot 4hétnél tovább Madenia területén tartani.Azok a vállalatok akik ilyen hulladékot "termelnek" azoknak maguknak kell elszállítatni Madeniából.Amennyiben ezt megszegik vagy szennyezódést okoznak.10000-200 000takás büntetésre és/vagy 1-5évig terjedő szabadságvesztéssel számolhat.Ezt a hulladékot mindig pontosan nyilván kell tartaniuk a cégeknek/vállalatoknak és minden héten el kell küldeni,hogy éppen merre szállították ki Madeniából hova szállították mennyit szállítottak mennyi ideig volt Madeniában a hulladék és hogy szállították el.
Semmijen Madéniai folyóba tóba és óceánba/tengerbe tilos közvetlenül beleengeni a tisztítatlan szennyvizet vagy más hulladékot vagy veszélyes anyagot.Előtte meg kell tisztítani.Amennyiben ez nem történik meg l/20-1000takás büntetés várná az elkövetőt.Vagy 1-3éves szabadságvesztés.Ezekre a víztisztító állomásokra a környezetvédelmi alapból támogatnánk a szabályok betartóit.Illetve havonta 1szer szúrópróba szerüen jönne egy víztisztaság ellenőrző aki ha hibát talál a fenti büntetéssel élhet.Ha baleset történik bizotságot állítanak fel és kivizsgálják az esetet.
Javaslom két új újrafeldolgozó üzem építését Dél-Madéniában
Ami közül az egyik egy 20ha-s tároló területtel 5szétszerelő üzemmel és 2óriási fémaprítóva van ellátva.Részletesebben pedig:4szétszerelő üzem közül 2 autókat 1elektronikai dolgokat(TV,Számítógép stb)1 pedig használati eszközöket(mosógép,hűtő stb)Csakis fémhulladékot dolgoznánsk itt fel.Napi 30tonna aprított fémet tudna előállítani az újrafeldolgó üzem.Ez az anyag pedig nagyon keresett és nagyon értékes is.A nem fém hulladékot vagy elszálítanák(újrafeldolgozható) vagy magas hőmérsékleten elégetnék ami csak minimális légszennyezést okozna.Valamint az építmény a tengerparton lenne 3nagy dokk tartozna még hozzá és 3nagy (hajók berakodására)és 6kicsi(a fém mozgatására és az aprítók adagolására)daru lenne még a telepen.51%-ban állmi lenne.Ha pedig gördülékenyen fog működni és sikerül betörni a piacra akkor a bevétel 51%-ból 10hónap alatt visszakapjuk az árát.A bevételt a környezetvédelmi alapba mennne illetve ez az alap állná a felépítést.Összesen 60millió takába kerül ez a minisztériumnak a többit a befektetők állják.2év alatt tudnánk felépíteni.Valamint ezzel párhuzamosan négy féle kukát kell rendszereíteni fém,pappír,műanyag és szerves hulladék.MAdénia teljes egészéből pedig erre a telepre kéne vinni a fémhulladékot amit a bevételeknek köszönhetően és az igényeknek megfelelően egyre nagyobb kapacitással és gyorsasággal fog az üzem feldolgozni.És még egy pont engedélyezni kéne Lemonellának és Tradentnek,hogy az üzem fel nem használt kapacitásának megfelelően szállíthassanak ide fém hulladékot 1taka per 100kg áron.(azért az alacsony ár mert akár kilónként is érhet 1-2takát az újrafeldolgozott anyag).A nem felhasznált kapacitáson azt a részt kell érteni amit madéniai szemét nem köt le.Ezzel komoly bevételhez juttajuk a környezetvédelmi tárcát.
A másik pedig a Madén-Felföldön lenne.Itt 100ha-os területen állítanának elő a szerves hulladékból komposztot és egyéb tápanyagokat növények számára.Itt napi maximum 50tonnát tudnának előállíítani az első beérkező szállítmánytól számított fél évben teljes mértékben magánbefektetők építenék.Ide kéne hozni annyi szerves hulladékot amennyit csak lehet és olcsó trágya és komposzt formájában átadni a mezőgazdaságunk számára.Ez az üzem közel sem lesz elég a teljes mennyiség befogadására sőt jó ha a 30%-ával elbír de ezzel is kevesebb jut az szeméttelepekre.
Családi adókedvezményt vezetnénk be. Ennek értelmében, a családokban a szülők befizetendő adójára a gyerekek számától függően adunk kedvezményt. Egy gyerek után a kedvezmény 10%, két gyerek után 20% három és annál több gyerek esetében a kedvezmény 50% lenne. A családi adókedvezménynek határa bruttó 230 taka. Vagyis amennyiben valamelyik szülő bruttó fizetése meghaladja a 230 takát a család nem jogosult az adókedvezményre.
A változtatások értelmében a vagyonosabb polgárok terhei megnőnek ugyan, viszont nagyon sok család helyzetén segíteni tudunk, a családi adókedvezménnyel.
Javasoljuk a luxusadó bevezetését, amely a 10.000 (tízezer) takánál értékesebb házakra és üdülőkre fizetnének az emberek. Az adó az ingatlan 0,5%-át tenné ki.