Az L-Press a diktatúra előtt liberális hangvételű napilap volt több évtizedes történelemmel. A junta hatalomra jutása után az újság bíráló írásokat jelentetett meg. Természetesen, az adott körülmények között néhány hét után az újságot a junta vezetői betiltották, a szerkesztőket üldözni kezdték, voltak akiket bebörtönöztek másoknak sikerült külföldre menekülniük. A junta bukása után, az újságírók kiszabadultak a börtönből, illetve visszatértek az emigrációból, s újraindították a lapot. Az újság a továbbiakban is a liberális értékeket kívánja közvetíteni, mindazonáltal szívesen közöl le interjúkat, cikkeket más értékrendeket valló politikusokkal is.
R.: Kapcsoljuk a dabukkai kikötőt, ahol Tommy R. Pannon leköszönő miniszterelnök tart sajtótájékoztatót a tegnapi szörnyű repülőgép balesettről:
Tommy R. Pannon:
Tisztelt Madénia! Hölgyeim és Uraim!
Örülnünk kéne, mert a demokrácia ünnepe van, hisz választásokat tartunk és pár nap múlva kezdődik a sport ünnepe Madéniában. De nem ünnepelhetünk még sem mert szörnyű tragédia történt. Mint tudják egy repülőgép zuhant le tegnap a viharban! A Mai napra nemzeti gyásznapot rendeltem el! A 172 utasból valószinűleg senki nem maradt életben! A gépen 86 japán, 53 madén, 15 ausztrál, 4 Kínai és 4 amerikai áldozat volt valamint a 6 tagú japán személyzet.
személyesen tárgyaltam a japán, ausztrál, kínai, amerikai kollégámmal! Úgy döntöttünk, hogy mindegyik állam a saját nemzetiségű halottainak a temetését vállalja. A Japán és a Madén kormány a saját áldozatainak 2000-2000 Taka a külföldi állampolgároknak 750 Taka gyorssegélyt utalt át. Valamint a japán légitársaság minden áldozat hozzá tartozójának 2500 Taka kártérítést fizet!
A kutatásba és a nyomozásba bekapcsolódott a madén haditengerészet mellett a titkosszolgálat is!
De még semmi biztosat nem tudunk! Amint lesz bármi féle bizonyosságunk azonnal tájékoztatjuk a nyilvánosságot!
Köszönöm a figyelmüket! Isten áldása legyen önökkel!
- Madénia nagy politikus generációja vagy már nyugdíjas, vagy épp nyugállományba készül. Így itt az ideje magának az országnak is arculatot váltani! Madénia eddig egy óceániai ország arculatát mutatta.
- Szavazzon a MIÉRT-re és Madénia magára ölti a megbecsült, NATO oszlopos tag, foci nagyhatalom, sportország jogosan használt dizájnját!"
- MEGCSINÁLTUK! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST MADÉNIA!
"B.: Védőbástya!
- Eddig Madénia szabad prédája, garázdálkodó területe volt a kozmopolita, globális, kereskedelmi médiának! Nézhetetlen, gusztustalan, gyermek fejlődésre káros műsorokat sugároztak az országos kereskedelmi csatornák!
Az országunk állandó céltáblája volt a gigant intrikáknak!
- Szavazzon a MIÉRT-re és nézhetővé tesszük a TV-ket, eltüntetjük a gusztustalan, szemét műsorokat például a nyugati "kibeszélő showkat".
Madénia keményen útját fogja állni minden olyan gigant próbálkozásnak, amely az interrai békét próbálja felborítani."
- MEGCSINÁLTUK! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST MADÉNIA!
"C.: Szövetség!
- Szövetség nélkül nem élhet meg mára sem egy párt, sem egy ország! Madénia elkötelezett, hűséges tagja a NATO-nak és a P.C.A.S.F.-nek, de ez utóbbi immár nem elég!
- Szavazzon a MIÉRT-re és folytatni fogjuk a hosszú ideje sikeres, Madéniáért dolgozó, élő kormány szövetséget az LDP-vel és terveink szerint a MDP-vel is!
Régiós szinten tovább erősítjük a SZM-et és a RÉT tevékenységét.
Bár annak idején a MIÉRT-nek volt ellenérzése az IU-val kapcsolatban, de most a MIÉRT mindent meg fog tenni az IU újjá alakulásáért, de úgy, hogy Madénia mindenféle téren jól járjon!"
- AZ IU MÉG NEM ÁLLT ÚJRA ÖSSZE, DE A TÖBBIT MEGCSINÁLTUK! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST MADÉNIA!
"D.: Élelmezés:
- Madéniában az élelmiszerboltok polcain többségében vannak a külföldi élelmiszerek. Ez azért is gond, mert többségében silány minőségűek és nem hogy emberi fogyasztásra, de állati takarmányozásra is kétséges lenne!
- Szavazzon a MIÉRT-re és rendet teszünk a spájzban! Erősítjük a madén termékek piaci jelenlétét és minőségét. A MIÉRT hadat üzen a silány minőségnek!"
- MEGCSINÁLTUK! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST MADÉNIA!
"M.: Madénia!
- Madénia újra büszke lesz a történelmére, jelenére, jövőjére!
- Idegenforgalom: minél több jó szájízzel távozó és visszatérő turistát!
- Értelmes kultúrát, érett kultúrát, érdekes kultúrát a madén ifjaknak és örök ifjaknak!
- Régiós szinten fejlettebb, szorosabb együttműködést!
- Tudományos életünket is felzárkoztatjuk a sport érdemeink mellé!"
- MEGCSINÁLTUK! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST MADÉNIA!
KÖSZÖNJÜK A SIKERES KORMÁNYZÁST MIÉRT, TOMMY R. PANNON, IFJ. MAURER ANDOR!
"MÚLT NÉLKÜL NINCSEN JÖVENDŐ. DE NEKÜNK A MÁBAN KELL TEVÉKENYNEK LENNÜNK A JÖVŐÉRT!"
- Madénia! 30 éve dolgozunk érted! Segíts és tovább visszük a munkásságunkat az értékeidért, érted! - Red Tom és Maurer Andor személyiségét és munkásságát továbbra is életben tartva Madéniáért küzdve, ha kell életre-halálra is: Tommy R. Pannon és ifj. Maurer Andor!
- Míg a Madén Sólyom fenségesen szárnyal az égen, addig a MIÉRT Madéniáért cselekszik!
A MIÉRT 30 éve:
"Red Tom: Madénia! Hölgyeim! Uraim! Barátaim! Igen a SZO partnereként parlamenti, sőt kormánytényezőkké váltunk! Az egyeztetések még folynak, így arról még nem beszélnék. Hogy miért kötöttünk szövetséget a SZO-val? Azért, mert úgy gondoltuk, hogy Madéniának és az igaz madén értékeknek szükségük van az egészséges, józan radikalizmusra! Anno, Frantisek Darko barátommal próbáltunk valamit ebből érzékeltetni, amikor hazatértem Madéniába. Ma sem felejtem el a segítséget és a meleg fogadtatást, amit Darko és az azta sajnos már nem létező CF jelentett. De úgy láttam, hogy az úgy nevezett Liberalista középutasság nem vezet célra. Darko barátom! Amit Te képviseltél annak idején, főleg kúlturális területen, azt radikalizmussal megerősítve életben tartjuk, feltámasztjuk, megerősítjük! Köszönöm a figyelmet! Hajrá Madénia! Kézcsókom Júliska néninek! Kiartást és egészséget Carlos bácsinak!"
A MIÉRT most:
"Először is beszélgessünk Madéniáról! Madénia egy gyönyörű hely, ahol sok minden történik mostanság! Ez az az ország, amely lázas munkával készül a jövő évi parlamenti választásokra az olimpiára, paralimpiára majd a két év múlva nálunk tartandó Foci Vb-re!
És ez az a hely a világon, amely az ellenzék szerint államcsőd felé száguld. Tudjuk. Már mint ezt, mert az ellenzék már évtizedek óta ezzel riogat! De hála az LDP rátermett szakembereinek a gazdasági helyzete Madéniának stabil! Ennek az ellenzéknek új vezére akadt! Az Aki konstruktív ellenzéket ígért, de csak támad eddig! Támad és kritizál! Azzal vádolja a kormányt, hogy nem törödik a lakosság szociális helyzetével! Tisztelt Bartha Úr úgy látszik elfelejti, hogy honnan, melyik párttól ered a munkás osztály biztonság érzetének stabilizációja! De én tisztelem Bartha Urat, Nagyszerű szakember, még akkor is, ha Június közepén ilyeneket állít hivatalos közleményében: "Pár napja szenteste ételt osztottam a főváros IX: kerületében, ahol olyan szegényeket és hajléktalanokat „látogatott meg a Jézuska”, akik egész évben dolgoztak közmunkásként a főváros alkalmazásában, próbáltak életükön javítani."
Azt hiszem ez a bejelentés nem óhajt különösebb magyarázatot a nyár közepén!
De most hagyjuk Bartha Urat!
Beszéljünk a számokról! Igen! Beszéljünk a számokról, még akkor is, ha én nem vagyok otthon különösebben a számok világában!
A kormánynak a leguitóbbi felmérések szerint 63.1 %-a van! A kormányt Madénia 3 legkedveltebb pártja alkotja! Eddig ilyen még emlékezetem szerint nem volt Madéniában! Ebből a kormányból a MIÉRTnek egyedül is 31.8%-a van! És az ellenzék szerint ekkora népszerűségű kormánnyal elégedetlen Madénia?
Hazai beruházások összértéke nőt +1,1%-al, Állami beruházások Madéniában +2,5%-al nőttek, Állami beruházások külföldön +5,9%-al nőttek. Ezek voltak az elmúlt egy év jelentősebb gazdasági számai!
Madénia lakóssága 19 900 fővel nőtt!
Tehát így néznek ki a számok abban az országban, ahol az ellenzék szerint az államháztartás és a gazdaság, valamint a nemzet a szakadék szélén áll....
No comment!"
Van nekünk 3 jelszavunk, amit már 30 éve hangoztatunk! Lássuk mik is ezek!
MADÉNIA: Gyönyörű szülő hazánk, amelyet sikerült a térség legfejlettebb, legfejlődöbb országává tenni! Madénia az új sport hatalom, amely Futball világbajnok, Olimpia rendező, és a következő labdarúgó világbajnokság is itt rendeződik meg!
IGAZÁG: A jogban, a kormány szemében és a madén életben legyen mindenki egyenlő! Ügyintézésnél, jog szolgáltatásban ne számítson, hogy Carlos bácsi-e, a háztáji gazdálkodó, vagy Otto von Bayern-Haus, iparmágnás. Ne számítson, hogy mivel közlekedik rollerrel-e vagy helikopterrel!
ÉRTÉK: A MIÉRTnek érték minden madén nemzettestvérünk élete! Érték, amely elbitorolhatatlan!
"MÚLT NÉLKÜL NINCSEN JÖVENDŐ. DE NEKÜNK A MÁBAN KELL TEVÉKENYNEK LENNÜNK A JÖVŐÉRT!"
hogy a négy éves ciklust tekintve párhuzamban legyen azinfláció és a bérek emelkedésének mértéke. Bármennyire is szeretnénk nem engedhetjük meg, hogy minden évben 2-3%-kal növekedjenek a juttatások bérek, ez ugyanis elengedhetetlenül az infláció megindulását jelentené. S abban a helyzetben, mikor ilyen jelentős mennyiségben az állampapírok kamatának kérdése határozza meg a költségvetés szilárdságát ezt nem engedhetjük meg.
6. Mezőgazdaság: fontos kérdés tekintve, hogy az ország lakosságának ötödének jelent megélhetési lehetőséget. Több eredményt elértünk ugyan e téren azonban távolról sem mondhatjuk el, hogy semmi tennivalónk nem lenne e téren. A gazdák képviselőivel ugyan rendszeres az egyeztetés, azonban panaszra mindig van ok, több terméknek is alacsony a felvásárlási ára erre jogosan panaszkodnak, s arra is hogy egyes import árúk mesterségesen lenyomják a hazai árakat. Meggondolandó a behozatali vámok emelésének kérdése e termékek érdekében. Ugyanakkor a külföldre termelő gazdák arra is panaszkodnak, hogy egyes szomszédos nacionalista felhangok miatt Gigantiában Lemonellában nem kell úgy a madén mező gazdasági termék mint ezelőtt valamint ezen országok védekező vámaira panaszkodnak. Ezért is lenne jelentős az Interrai Unió újraélesztése ezen problémák egy része megszűnne.
7. Kultúra, oktatás: szintén fontos kérdés. Többen panaszkodnak több helyen, hogy a helyi művelődésszervező intézmények vezetői állami támogatásokat tesznek zsebre, s a rendezvények megtartásra semmi sem marad. Ezen változtatni kell. Ezért javaslom a jövőben csak konkrét éves tervben benyújtott rendezvényi terveket támogassunk, s azok valós megtartásáról jelentést kérjünk a szervezőktől. Az nem működhet tovább, hogy pl. fúvós-zenekar találkozó megrendezésének ürügyén egyesek a z állam pénzén saját kis vállalkozásaikat erősítsék.
Ugyanakkor az állam kezdeményezi az Országos Tudományos Diákköri Konferencia évenkénti megtartását. Ahol a legsikeresebb középiskolás és egyetemista fiatalok szerepelhetnek értekezéseikkel találmányaikkal tudományos munkáikkal. Ez jó alkalmat nyújt egymás eredményeinek megismerésre.
Ezek a Liberális Demokrata Párt célkitűzései, amennyiben terveink elnyerték tetszését a 2052-es választásokon szavazzon ránk.
A Liberális Demokrata Párt legfontosabb célkitűzései az elkövetkezendő négy évben:
1. A külföldről felvett hitelállomány további csökkentése: célunk, hogy a négy év alatt hatról négymilliárd taka alá csökkentsük az adósságunkat. Ebben nagy segítséget nyújt majd az olimpia bevételei.
2. A foglalkoztatottság szinten tartása: Büszkék vagyunk rá, hogy térségünkben hazánkban a legkisebb a munkanélküliség aránya. Többször is kifejtettük nem célunk a teljes foglalkoztatottság elérése, de a jelenlegi 0,8-1% körüli munkanélküliség emelkedését sem fogjuk megengedni.
3. GDP kérdése: Sajnálatos módon vissza-visszatérő problémaa recesszió. Ennek egyik oka, hogy az interrai háború óta a gigant befektetők bizalmatlanok hazánkkal szemben s bár sikerült lecsökkenteni kivonulásukat a madén piacról a visszatérésük még nem megy gond nélkül. Bár lehetnek ellenérzéseink a Gigant politikával szemben azzal tisztában kell lennünk országunk gazdasága csak akkor fejlődhet, ha rendezzük politikai és gazdasági kérdéseinket a szomszédainkkal. Ezért kezdeményezni fogjuk egy madén-gigant gazdasági csúcs összehívását, ahol a két ország gazdasági szakemberei megvitatják a lehetőségeket. Mindazonáltal a külföldi partnerekkel való helyzet rendezése mellett fontos a hazai kis- és középvállalkozások támogatása is. Átesnénk a ló másik felére ha csak külföldi partnereinkkel törődnénk.A kérdés tehát nem az: külföldi vagy hazai, hanem külföldi és hazai vállalkozások támogatása.
4. Külpolitika: Fontos és nem megkerülhető kérdése az életnek: Bár a nagyhatalmakkal, s NATO szövetségeseinkkel rendkívül jó a kapcsolatunk a problémák az Interán kezdődnek. Már utaltunk rá ennek káros következményeire a gazdaságot tekintve. Sokan vannak Madéniában és Lemonellában akik az Interra Unió újraélesztésében látnák a megoldást a gazdasági problémák megoldására. Ugyanakkor Gigantia és főként Tradent még mereven elzárkózik az ötlet elől. Nagy változás kellene beállni mindkét országban, hogy hajlandóak legyenek ezt megfontolni. Amit mi tehetünk: konferenciákat szervezünk, ahol megpróbálunk közvetítő szerepet játszani a két fél között, mindezt az egész térség érdekében.
5. Bérek, nyugdíjak, szociális juttatások: Többször is elhangzott az ellenzék részéről a múltban, hogy érzéketlenek lennénk szociális téren, s nem emeljük megfelelő szinten a béreket szociális juttatásokat. Nos arra igyekszünk,
Újra elmúlt négy év és választásra készülünk. De idén nem csak választás lesz országunkban, hanem egy sokkal jelentősebb esemény az olimpiai játékok. Sok külföldi érkezik országunkba, s több fegyveres a biztonságunkat szolgáló ember is tartózkodni fog az utcákon közintézményeknél. Noha irritálhat minket, hogy szinte minden utcasarkon egy biztonsági emberbe ütközünk aki, olykor-olykor még igazolhat is minket, kérem mindenki őrizzem meg nyugalmát, ők csak a biztonságunkat szolgálják. S legyünk türelmesek, kedvesek az országunkba érkező külföldiekkel is. Büszke vagyok arra, hogy szeretett fővárosunk már évtizedek óta a liberalizmus a másság iránti tolerancia központja. Bízom benne egyetlen stadionban, egyetlen sporteseményen sem lesz rasszista, antiszemita bekiabálás transzparens megnyilvánulás. Ezek a külföldiek a vendégeink, akik versenyezni jönnek országunkba, nem megszállni bennünket. Vigyék szurkolóik jó hírünket az egész világban.
Mondhatják a Liberális Demokrata Párt népszerűsége az utóbbi időben megcsappant. Lehet mondanám én erre. De még így is erős párt vagyunk. Erősek s eltökéltek, hogy a kivívott vívmányainkat fenntartsuk. Büszkék vagyunk arra, amit az utóbbi időben elértünk. Két évtized alatt az ország adóssága a 23 milliárd takáról 6 milliárd takára csökkent. Mindezt úgy sikerült elérnünk, hogy közben nem kellett embereket tömegesen elbocsátanunk az állásukból, az infláció nem szabadult el, s elegendő tartalékot képeztünk arra is, hogy olimpiát tudjunk szervezni.
Nagyon kevés országnak adatik meg hogy olimpiát szervezzen. A sportdiplomáciai sikeren kívül, ez jótékonyan hat az ország gazdaságára is. Az a néhány millió turista, kiknek az érkezését minisztertársam felvázolta, nem két takát fog elkölteni nálunk. Mondanom sem kell mennyire kellett az idegenforgalomnak a turizmusnak ez a hatalmas bevétel.
Végezetül kívánok mindenkinek jó szórakozást a játékokhoz, szurkoljanak a sportolóinknak, és szavazzanak a Liberális Demokrata Pártra!
R.: Kapcsoljuk a Maden Towerben lévő sajtó központot ahol Tommy R. Pannon Miniszterelnök és MIÉRT pártelnök tart sajtótájékozatót!
MI CSAK HÁROM SZÓT MONDANÁNK:
MADÉNIA
IGAZSÁG
ÉRTÉK!
MIÉRT
Tommy R. Pannon: Madénia! Madénok! Hölgyeim és Uraim!
Először is beszélgessünk Madéniáról! Madénia egy gyönyörű hely, ahol sok minden történik mostanság! Ez az az ország, amely lázas munkával készül a jövő évi parlamenti választásokra az olimpiára, paralimpiára majd a két év múlva nálunk tartandó Foci Vb-re!
És ez az a hely a világon, amely az ellenzék szerint államcsőd felé száguld. Tudjuk. Már mint ezt, mert az ellenzék már évtizedek óta ezzel riogat! De hála az LDP rátermett szakembereinek a gazdasági helyzete Madéniának stabil! Ennek az ellenzéknek új vezére akadt! Az Aki konstruktív ellenzéket ígért, de csak támad eddig! Támad és kritizál! Azzal vádolja a kormányt, hogy nem törödik a lakosság szociális helyzetével! Tisztelt Bartha Úr úgy látszik elfelejti, hogy honnan, melyik párttól ered a munkás osztály biztonság érzetének stabilizációja! De én tisztelem Bartha Urat, Nagyszerű szakember, még akkor is, ha Június közepén ilyeneket állít hivatalos közleményében: "Pár napja szenteste ételt osztottam a főváros IX: kerületében, ahol olyan szegényeket és hajléktalanokat „látogatott meg a Jézuska”, akik egész évben dolgoztak közmunkásként a főváros alkalmazásában, próbáltak életükön javítani."
Azt hiszem ez a bejelentés nem óhajt különösebb magyarázatot a nyár közepén!
De most hagyjuk Bartha Urat!
Beszéljünk a számokról! Igen! Beszéljünk a számokról, még akkor is, ha én nem vagyok otthon különösebben a számok világában!
A kormánynak a leguitóbbi felmérések szerint 63.1 %-a van! A kormányt Madénia 3 legkedveltebb pártja alkotja! Eddig ilyen még emlékezetem szerint nem volt Madéniában! Ebből a kormányból a MIÉRTnek egyedül is 31.8%-a van! És az ellenzék szerint ekkora népszerűségű kormánnyal elégedetlen Madénia?
Hazai beruházások összértéke nőt +1,1%-al, Állami beruházások Madéniában +2,5%-al nőttek, Állami beruházások külföldön +5,9%-al nőttek. Ezek voltak az elmúlt egy év jelentősebb gazdasági számai!
Madénia lakóssága 19 900 fővel nőtt!
Tehát így néznek ki a számok abban az országban, ahol az ellenzék szerint az államháztartás és a gazdaság, valamint a nemzet a szakadék szélén áll....
No comment!
De amellett nem tudok, már elmenni, amit a minap Bartha Úr négyszemközt mondott nekem! Ő szerinte a Gigant bankároknak nem tetszik a gazdasági rendszerünk és a hozzá állásunk!
Hát tisztelt Gigant Bankárok! Örülnék, ha a saját országukkal törődnének végre! Mi majd intézzük az ügyeinket itthon úgy ahogy nekünk tetszik, és ahogy az Madéniának a legjobb! Madénia nem Gigantia! Önök söprögessenek a saját házuk táján!
És Tisztelt Bartha Úr! Ön inkább itthon nézze meg jobban, hogy mi a helyzet, ne a gigantok kegyét lesse, hanem azt nézze meg, hogy kikről és milyen valótlanságokat állít itthon! És ha majd felébred a Júniusi szentestébjéből, akkor rá jön majd talán mit jelent felelős madén politikusnak, hű madén állampolgárnak lenni!
Köszönöm a figyelmet! Hajrá Madénia! Szárnyaljon magasan a Madén Sólyom!
R: Ha kis mértékben is de még is: visszaesett a gazdaság!
A: Igen, de ugyanakkor erősödött a taka a külföldi valutákkal szemben, s sikerült a külfölddel szembeni adósságból egy jelentősebb részletet. Gondolom ez valamennyire ellensúlyozza a dolgokat.
R: S a defláció sem tesz jót az országnak!
V: Valóban nem, de jelen helyzetben nehéz megtalálni a helyes középutat. Akkora a kötvénykibocsátás, hogy már 1,3%-os inflációnál deficitbe mehet át a költségvetés, ami még nem lenne baj, hiszen devizában mintegy 5800 millió taka tartalékunk van, de hosszú távon csak arra alapozni nem lehet.
R: A nagy visszaesés után, vagy annak ellenére az LDP továbbra is a fővárost s három régiót irányít!
V: Igen ez a koalíciós szerződés értelmében történt így. Ami a visszaesést illeti: biztos vagyok benne, hogy a szavazók hamarosan visszatérnek majd. Lassan-lassan visszafizetjük a külföldi adósságunkat.
R: Igen de az államkötvények kiadásában is rekordot éltek el.
V: Az adósság visszafizetése után sor kerül majd az államkötvények egy részének visszavásárlására is. Addig is a polgárok az inflációt meghaladó mértékű kamatot kapnak tehát panaszra nem lehet okuk
Hölgyeim és Uraim! Madénia! Először is had mondjak köszönetet! Szeretnék köszönetet nyílvánítani a madén választóknak, Akik 50% feletti részvétel mellett nyilvánították ki érdeklődésüket a politika és a közélet iránt! Köszönet mind azoknak akik a MIÉRTre szavaztak! Köszönet még egyszer, mert nélkülük nem tehetném meg ezt a mai történelmi bejelentést! Mert történelmet irtunk! Igen! Végre megérett rá a világ, hogy radikális miniszterelnök lehessen, hogy Madéniának 30% feletti radikális kormányt alkotó radikűális pártja lehet! Köszönöm! Köszönetet szeretnék mondani Arno Berthus, véleményem szerint örökös miniszterelnöknek, és az Őt és Madéniát segítő minisztereknek! És szeretnék köszönetet mondani az eddigi munkáért mindenkinek a MIÉRTen belül és kívül Aki dolgozott az ügy sikeréért!
És nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani három pártnak, Akik léehetővé tették a következő bejelentést! Köszönöm MIÉRT, köszönöm LDP, köszönöm MDP!
És a történelmi bejelentés, Hölgyeim és Uraim! Madénia! A 2048-tól kormányzó MIÉRT - LDP - MDP Koalíció:
MIÉRT – LDP – MDP Kormány 2048-
Miniszterelnök: Tommy R. Pannon (MIÉRT)
Miniszterek: 1. Kancelláriaminiszter, miniszterelnök-helyettes: Vinicius Ronheim (LDP) 2. Igazságügy miniszter: Kurhéjja Zsolt (MDP) 3. Belügyminiszter: ifj. Maurer Andor (MIÉRT) 4. Külügyminiszter: Tom Mac (LDP) 5. Oktatási és kulturális miniszter: Red Tom (MIÉRT) 6. Egészségügyi miniszter Tom Mac (LDP) 7. Honvédelmi miniszter: Tommy R. Pannon (MIÉRT) 8. Pénzügyi, gazdasági és energetika miniszter: Vinicius Ronheim (LDP) 9. Környezetvédelmi, földművelésügyi és vízügyi miniszter: Vinicius Ronheim (LDP) 10. Idegenforgalmi miniszter: Kurhéjja Zsolt (MDP) 11. Sport és ifjúságügyi miniszter: Red Tom (MIÉRT) 12. Szociális és Családügyi miniszter: Vinicius Ronheim (LDP) 13. Közlekedés és Munkaügyi miniszter: ifj. Maurer Andor (MIÉRT)
Sikeres és jó munkát kívánok mindenkinek! Köszönöm a figyelmüket és a türelmüket!
Alázatos hívük és honfitársuk: Tommy R. Pannon, Miniszterelnök, MIÉRT!
A 2048-as választásokat a MIÉRT nyerte. Az LDP vezetősége gratulál Red Tomnak és pártjának.
A Liberális Demokrata Pártból rövidesen nyugdíjba vonul Arno Berthus, aki több alkalommal is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget.
Berthus többször is elmondta miután visszavonul, történelmi munkákkal szeretne foglalkozni. Természetesen továbbra is lelkes látogatója lesz a sporteseményeknek.
Az LDP új generációja új lendületet adni a pártnak.
Ez az utolsó alkalom. Hogy személyesen fordulok Önökhöz, Jövőre már visszavonulok a politikától.
Bár a Párt támogatottsága csökkent az elmúlt négy év alatt nem panaszkodhatunk. Sok sikerben volt együtt részünk, s továbbra is sok siker vár az országra egy olyan kormányban amelyben az LDP is benne van.
Külpolitikában szeretnénk a Líbiai helyzet minél gyorsabb lezárását.
Pénzügyekben szeretnénk minél hamarabb visszafizetni a külföldi adósságot szeretnénk az országot növekedő gazdasági pályára állítani tartósan minden ingadozás nélkül.
Nagyobb hangsúlyt igyekszünk fektetni a mezőgazdaságra, a környezetvédelemre, valamint a kutatás-fejlesztésre.
Szeretnénk ha az oktatásunkra büszkén tekinthetnénk s egyre több külföldi diák választaná a mi egyetemeinket.
Kérem szavazzanak 2048-ban a Liberális Demokrata Pártra!
R.: Kapcsoljuk a parlamentet, ahol rendkívüli bejelentésre készül Tommy R. Pannon Honvédelmi miniszter!
Tommy R. Pannon:
Tisztelt Ház! Madénia!
Szomorú esmeényről kell, hogy beszámoljak! Líbia folytatja az agressziót, jelek szerint nukleáris arzenállal rendelkezik és európai szövetségeseinket is megtámadott!
De kérem hallgassák meg a Honvédelmi minisztérium hivatalos közleményét!
"A honvédelmi minisztérium hivatalos közleménye a Líbiai atom fegyverkezésről. Az adatokat a NATO európai központja és a madén katonai hírszerzés biztosította!
Arab hivatkozások:
„Egy algériai parlamenti képviselő szerint Líbia valószínűleg sikeresen állított elő legalább 20 kisméretű atombombát, amelyek elég könnyűek ahhoz, hogy hagyományos rakétákba szereljék be azokat.”
„Az arab sajtóban számtalan olyan közlés jelent meg, amely egy líbiai sivatagban épült reaktor katonai jellegére utalt. A harmincas években azt közölték, hogy a reaktort Kína titokban szállította Líbiának, és a telephelyet textilgyárnak álcázták. A negyvenes évek elején az arab sajtó úgy tudta, hogy Líbiának több nukleáris robbanófej van a birtokában; pl. az Al-Ahram háromról írt, majd napvilágot látott olyan adat is, hogy már "tíz darab, 25 kt rombolóerejű fegyverük van, és az évi termelés két robbanófej". Ezeknek az adatoknak a forrását nem jelölték meg.”
Eddigi történések:
-Titkos szolgálatok (madén felderítők a NATO titkos kérésére) 500 kg plutóniumot találtak Tripoli mellett.
-Egyiptom vállalta, hogy iszlám országként közvetít a NATO és Líbia között.
-Líbiai vezetés az arabok elárulójának tartja az egyiptomi vezetést.
-Líbia megtorló akciókat tart az árulók ellen, rakétatámadást intéz Egyiptom, Olaszország és Franciaország ellen!
-Japán helyszíni ellemzők megállapították, hogy Kairó perem kerületében becsapódott 5000 ember halálát okozó líbiai rakéták radioaktív sugárzásúak!
-Francia jelentés szerint a líbiai rakéta egy Marseilles melletti vegyi gyárat talált el. A károkat még nem becsülték fel, de eddig 250 halottat találtak a mentő alakulatok!
-Olaszország hivatalos közleménye szerint Líbia rakétája Palermo mellett esett a tengerbe, de elsüllyesztett egy helyi halászhajót. 15 ember tűnt el.
-A NATO az azonnali csapások mellett döntött!
-Egyiptom csapatokat küldött a NATO-nak!
Madénia intézkedései:
Mivel egyértelműen bebizonyosodott, hogy Líbiának atom fegyvere van és agresszorként lép fel Észak-Afrikában, valamint támadást intézett több szövetséges országunk ellen, úgy döntöttünk, hogy a NATO felkérésének eleget téve a parlamenti pártok előzetes jóváhagyásával azonnali hatállyal útnak indítottuk a 1700 fő harcoló alakulatot az önkéntesekből és a kért hadi járműveket és harceszközöket!
Ezeken kívül 200 fős önkéntes műszaki mentő alakulatot küldtünk Franciaországba és Egyiptomba! Utóbbi országba technikai és mentő felszereléseket is szállítottunk!"
Isten óvja a hős katonáinkat, fiainkat!
Köszönöm a figyelmet, és becsületes helytállást a madén honvédeknek Észak-Afrikában és mielőbbi hazatérést!
R: Felmerült a Parlamentben a gyerekek ingyenes táboroztatásának ötlete.
A: Igen, de ez így jelen formában támogathatatlan, az más kérdés, hogy esetleges a rászorultaknak valamilyen támogatás formájában biztosítani lehetne a nyaralást. Megvitandó lehet a jól tanuló szegényebb sorsú gyerekek támogatása. Számukra ez jutalom lenne, s egyúttal ösztönző is a további pályafutásukhoz. Egy bukott diák jutalmazása, legyen is az bármilyen anyagi helyzetben esetleges jutalmazása, nem lehet az állam célja. Ugyanígy nem lehet cél a milliomos szülők gyerekeinek támogatása ingyenes nyaralással.
R: Mert a kormányzati ciklus pont úgy jön ki, hogy annak végén vonulhat vissza.
A:Ha Ön ezt mázlinak tartja, akkor igen.
R: Vannak tervei a nyugdíjas évekre?
A: Igen, néhány történelmi munkámat szeretném befejezni, esetleg egy önéletrajzi könyvet kiadni. Labdarúgó mérkőzésekre járni. Vagy egyszerűen élvezni a semmitevést.
Lezajlottak a Parlamenti választások 2044-ben. A választásokat a Liberális Demokrata Párt nyerte meg a szavazatok 28,2%-val, ami 1524602 leadott voksot jelent, a pártnak 56 képviselője lesz. Második helyen a MIÉRT végzett, 21,9%-kal 1184000 szavazattal. Ez 44 mandátumot jelent. Őket követi az RK 13,9%, 28 mandátummal és 751488 szavazattal, valamint az MMP 12,6%-kal 25 mandátummal, és 681205 szavazattal. Követik őket az MDP 12%-kal 24 mandátummal és 648767 szavazattal, valamint az SZMP 11,4%-kal 23 mandátummal és 616329 szavazattal, a kormányt az LDP-MIÉRT-MDP pártok alkotják majd.
Az elmúlt években az Liberális Demokrata Párt támogatottsága jelentős mértékben megnőtt. Köszönjük a bizalmukat, mindez számunkra azt mutatja, hogy jó úton járunk, s a megkezdett munkát folytatni kell.
Terveink, célkitűzéseink:
-A külpolitikában, az mellett, hogy szövetségeseinkkel továbbra is fenntartjuk a jó viszonyt, nyitni szeretnénk Gigantia és Kína irányába is. A két nagy országról van szó, amelyeknek piaca nyitott a madén árúk előtt, ugyanakkor Madénia is szívesen látja a befektetőket ezen országokból.
-Pénzügyekben az infláció alacsonyszinten tartása, a szuficites költségvetés, s az ezekkel szoros összefüggésben az adósság visszafizetése a kormány célja. Bevezettük a részleges ÁFÁ-t, amelyet szükség esetén ki lehet bővíteni. A nyugdíjakat, béreket a lehetőségek szerint emelni fogjuk.
-Katonaságunkra, rendőrségünkre büszkék vagyunk. A hadsereg létszámát a reformprogramnak megfelelően csökkentettük. Viszont a meglevő erők felszereltsége modernebb, jobb lett, az előzőeknél.
-A közlekedésben a szomszédos országokkal együttműködve szeretnénk folytatni az autópálya, s vasúti vonalak építését, modernizálását. Ezenfelül szorgalmazni fogjuk, az országok között a fontosabb járatok menetidejének pontosítását, egységesítését. Nem egyszer jutott el hozzánk a polgárok panasz, hogy Lemonellából hazatérően, vagy odatartva órákat kell várniuk a csatlakozásra. Ezen szeretnénk változtatni, de ehhez a szomszédaink is kellenek.
-A sportban nagy örömünkre szolgál, hogy beindult az országos labdarúgó liga. Azt szeretnénk, ha nem csak a fociban, hanem más csapatjátékokban, is országos bajnokságok indulnának.
-Az elmúlt időszakban a természeti katasztrófák szerencsésen elkerülték országunkat. Ebben annak is szerepe van, hogy a szomszédos országok a sáskajárás okain tanulva együttműködőbbek. De ez ügyben van még hova fejlődni tovább szeretnénk pontosítani az együttműködést más országokkal.
Ha programunk elnyerte tetszését, szavazzon a Liberális Demokrata Pártra!