Témaindító hozzászólás
|
2008.09.17. 19:03 - |
Konzervatív Demokrata Szövetség
Sajtóközlemények, bejelentések, sajtótájékoztatók, hivatalos bejelentések, értékelések, politikai, gazdasági, kulturális mutatók!
|
[328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Narnia város lakói és egész Madénia!
A KDSZ szövetség négy év alatt kormányon volt. Rengeteg jó dolgot tett az országgal. Kedves feleségem beszédében részletesen beszámolt. Emelt fővel állok ki ide, mert mint Antigon régió, mint Madénia rohamosan fejlődik. Elmondható, hogy jó munkát végeztünk.
Ahogy hallhattuk, szükség van ránk továbbra is. Kormányon kell maradnunk, hogy programjainkat tudjuk megvalósítani. Ellenben ahhoz, hogy nyerjünk és alkotni tudhassunk önökre, szavazókra szükség van. El kell, menjünk szavazni közösen, hogy együtt kormányozhassunk tovább.
Megöregedtem. De még mindig erővel telítve fogok neki az újabb munkának és kihívásnak. Fiam, dr. Kovács Nimród a KDSZ titkárának már útban van a gyermeke. Tehát, nagyapa leszek. Fontos, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy virágzó Madéniát adhassunk át.
Ezért válasszuk a KDSZ szövetséget!
Kovács Zoltán, KDSZ társelnök |
Tisztelt szavazók! Szeretném megköszönni, hogy a helyhatósági választásokon megtiszteltek engem és kineveztek Antigon város polgármesterének. Most elérkeztünk a parlamenti szavazásokhoz. Meg kell mutassuk, hogy a jelenlegi kormány jó. Miniszterelnök asszonyunk az első nő, aki madenia miniszterelnöke lett. Ez óriási dolog. Fogjunk össze mi nők és szavazzunk Jázminra. De nem csak a nők, hanem a férfiak is rá kell szavazzanak, mert minisztersége alatt semmi rosszat nem tett, csak jót. Pártom mindig kimagasló és zseniális munkát végzett. Folytatnunk kell a munkát. Ránk szükség van! Igent a liliomra! |
Dr. Vérvölgyi Jázmin Miniszterelnök kampánynyitó beszéde Antigon városban, Millennium tere
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Eljött az idő, hogy újra megmutassuk erőnket. Hátrahagytunk négy csodálatos esztendőt. Sikerek halmaza koronázta a kormány munkáját. Ilyen alacsonyan a munkanélküliség még soha nem volt. Egyesítettük a madén nemzetet. Megreformáltuk az oktatást és a felsőoktatás felzárkózott a nyugati világhoz. Az ENSZ kitüntetett minket, hogy bevezettük az éghajlatváltozási keretegyezményt és a biológiai sokféleség egyezményt. A madén találmányok szabadalmának köszönhetően unikumokról és eredetiségről beszélhetünk. Sikerült a külföldi feketepiacot megfékeznünk.
Büszkeségünk sorában az egyházak is részt vesznek. Évtizedes viaskodás után, az állam támogatást nyújthat az egyházaknak megindokolt esetben. És ezzel a joggal élni is fogunk, hisz erkölcsünk alappillérét képezték évszázadokon át. A lelkiismereti és vallásszabadságot törvénybe foglaltuk. Létrehoztuk a madén Filmakadémiát. Központi ifjúsági alapot hoztunk létre, hogy fiataljainknak sokkal jobb legyen. Felkaroltuk a kisebbségeket. Bevittük őket a madén parlamentbe. Az egyéni vállalkozókat felkaroltuk. Megalkottuk a madén állampolgárság fogalmát.
Az én szívemet mégis a legjobban az EGYESÜLT NEMZET én tudata, dobbantja meg. Ritka, hogy a földkerekségen legyen még egy olyan állam, amely ennyire szívén viseli nemzete sorsát. Olvastam Terézia főhercegnő álmát, hogy minden madén örömkönnyet hullatva éljen bárhol a világon. A konzervatív eszmék ezt hivatottak megvalósítani. Madénia lakossága egy millió madénnal bővült. Az anyaország továbbra is szeretettel várja a madénokat, haza. Igaz a szülőföld elhagyása nem mindig lehetséges, ezért aki ott marad, azt is támogatásban kell, részesítsük. Ezért ha kormányon maradunk, bevezetjük a madénok külhoni támogatását valamilyen formában.
Örülök, hogy ma Antigonban tarthatom a kampánynyitó beszédemet, hisz ez a föld a konzervatív világ központja. Szövetségünk büszkesége. Mindig szeretettel, odaadással gondoskodunk róla. Még a Szövetség jelképe a fehér liliom is Antigon iránti szeretetét tükrözi. De nem szabad megfeledkeznünk Madénia többi területéről sem, hisz mindegyik csodálatos és szerető emberek lakják.
A Szövetség felkarolta a kultúrát, oktatást, gazdaságot és még sorolhatnám. Folytatjuk előző programunkat, hisz eddig is bevált. De az ifjúságra még nagyobb odafigyelést szentelünk. Eddig is a fiatalok szövetsége voltunk, ezek után még inkább azok leszünk. Hisz gyermekeink mindannyiunk féltett kincse és a jövő záloga.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Szavazzunk a fehér liliomra!
Éljen az egyesült nemzet és fiataljaink!
Dr. Vérvölgyi Jázmin, KDSZ szövetség elnöke és Madénia Miniszterelnöke |
|
Tisztelt szavazók! Amint láthatják, városunk fejlődik. A KDSZ teljes mellbedobással támogatja a régiót és ez által hőn szeretett városunkat. Kovács Zoli egy zseniális régió elnök, aki munkát nem kímélve mindent megtesz. Antigon várost jobban senki nem tudná szeretni, mint ahogyan azt mi tesszük. A liberalista barátaink szintén támogatnak minket a munkában. Elismerésem az övék! Haladunk előre! El voltam utazva kiépíteni a külföldi kapcsolatokat. Hazajöttem és én is Zolit segítve Antigonért dolgozunk. Isten segítsen ebbe bennünket! |
Miniszterelnöki beszéd
Címe: Nincs gond a Madén gazdasággal
Egy érdekes megnyilatkoztatásra lettem figyelmes a madén sajtóban. A gazdaság gondjairól van szó. Én nem látok nagy gazdasági gondot, sőt semmilyen gondot, a jelenlegi madén gazdaság stabil és erősödés várható az adatok szerint. A GDP szépen emelkedik, annak ellenére, hogy kontinensszintű problémák vannak. Egy zavargásokkal telített területen élünk, de szerencsére a gazdaságunkra nincs negatív kihatással. Ami az inflációt illeti: ott az utóbbi 15 évben a kormányok nem tudnak kiemelkedő mutatókat felmutatni. A 7-9 százalékos világátlagtól messze állunk, az Európai Unió 3-5 százalékos inflációjához hasonló a madén.
A program, amit a kormány megalkotott már mutatott előrelépést, de mint mindenhez, ehhez is idő kell. Az Antigon Bankhoz nagy reményeket fűz, mint Antigon régiója, mint a Madén kormány.
Igen, a gazdaságnak mindig vannak veszélyei és oda kell figyelni rá, de előre nem szabad negatívumokat mondani, mert az kihat. A kormány stabilitást lát és előrelépéseket. Madéniának nincsen államadóssága és óriási tartalékai vannak.
Még nincsen gond, addig ne is beszéljünk róla, hanem óvatosan kezelve a dolgokat figyeljünk mindenre.
Dr. Vérvölgyi Jázmin miniszterelnök |
Módosultak a KDSZ Szövetség belső választási szabályai:
ˇ A 358 pont helyett ezentúl 65O lehet elérni.
ˇ A nyolc régión kívül, még a külhoni szavazók is bejönnek, akik 1O pontért szavaznak.
ˇ A legnagyobb pontértékű régió, Antigon régió: 252 pont.
ˇ A legkevesebb pontértékű régió, Dél-Madénia régió: 21 pont
ˇ A legnagyobb pontértékű város, Antigon város: 71 pont
ˇ A legkevesebb pontértékű város, Wieroes város: 2 pont
ˇ A régiók pontértékelését a KDSZ szövetség választási bizottsága határozta meg, amit a kongresszus nevezett ki.
ˇ Továbbra sem lehet részpontot elérni egy-egy pontértékű városban. A legjobban teljesítő személy, megkapja a város teljes pontértékét.
|
A KDSZ szövetség belső választásainak listája 2O42-ben:
Régió KDSZ elnöki pozícióira
1. Antigon régió KDSZ szövetség elnöke
2. Dabukka - és Gavela régió KDSZ szövetség elnöke
3. Azúr –szigetek- és Észak-Madénia régió KDSZ szövetség elnöke
4. Madén-felföld régió KDSZ szövetség elnöke
5. Natari - , Dél-Madénia régió és külhoni KDSZ szövetség elnöke
Frakcióvezető pozícióra
Titkári pozícióra
Republikánus képviselői pozícióra (Mivel a szövetség képviseli Madéniában a republikánus eszméket) |
Antigon város lakói
Ez a város a konzervatívok fővárosa. Már két évtizede tökéletes harmóniában és vezetésben részesült. Itt az ideje, hogy belépjünk a harmadik évtizedbe is közösen.
Akik a kezdetekkor még gyermekek voltak már felnőttek. Akik felnőttek voltak, azok már bölcsek. Láthatták, hogy a város a legnagyobb fejlődésen ment keresztül. Az új programunk egészen 2O5O-ig szól és a cél, hogy megvalósítsuk.
Szilágyi Éva elutazott az USA-ba, hogy a testvérvárosi kapcsolatokat növelje. A választások idejére visszatér. Üzenete a következő volt: „ Antigon város a legnagyobb kincs, ezért nekem mindent megkell tennem érte. A kampányt is félretéve, az Egyesült Államokban közös testvérvárosi kapcsolatokat és közös projekteket megyek megvalósítani. Ennek a városnak minden kijár!”
Köszönjük, hogy a szövetségre szavaznak.
Dr. Vérvölgyi Jázmin |
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Nem voltam elég dinamikus, és ennek ára lett. Dabukka régióban a szövetség és főleg én, a vártnál gyengébben szerepeltem. Sokat gondolkoztam, hogy mi lehet az oka és rájöttem, hogy nem szenteltem akkora figyelmet, amekkorát kellett volna. Mivel Antigon mindig a színtér középpontja, ezentúl Dabukka is az lesz. Fontos, hogy a két kicsi régió tovább erősödjön és haladjon.
Ígérem, ha megválasztanak még nagyobb időt szentelek a régiónak. A programunk megint megállta a helyét és annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások nem a legjobb eredményeket mutatják a számunkra, a régiókban megtartottuk első helyünket.
Eddig is a régiókra nagy figyelmet szenteltünk, ezek után is nagy figyelmet szentelünk.
Dabukkában és Madén felföldön személyesen fogom felügyelni a programok megvalósítását és a helyes úton való járást.
Szavazzanak továbbra is a KDSZ Szövetségre!
Dr. Vérvölgyi Jázmin, KDSZ elnök |
Monetáris inflációcsökkentő politikai program a kormány részéről
Négy lépés az infláció csökkentésére
A monetáris politikát általában meghatározott, az inflációra, a gazdasági növekedésre vagy a foglalkoztatásra vonatkozó gazdaságpolitikai célok megvalósítására használják. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank, a monetáris politikáért felelős állami intézmény. Az inflációs célkövetés rendszerében a jegybank célja az infláció alacsony szinten való stabilizálása (árstabilitás), melyet az inflációra vonatkozó előrejelzések, várakozások rövid távú kamatokon keresztüli kontrolljával ér el.
A Madén Nemzeti Bank és a Kormány monetáris inflációcsökkentő programjainak lépései:
1. Magáninflációs index bevezetése
Az infláció hosszú távú elemeinek figyelésére szolgálnak a különféle úgynevezett maginflációra vonatkozó statisztikák. A piacon vannak szélsőségesen ingadozó árú termékek – gondoljunk például a naponta változó és évenként is nagy ingadozást mutató zöldségárakra – és olyanok, amelyek változásában nagy a tehetetlenség. Egy-egy nagy véletlen ingadozás félrevezetheti az inflációs statisztikát figyelőket, ha az infláció trendjére vonatkozó információra kíváncsiak. Ezért elterjedtek az olyan árindexek, amelyek kiszűrik az ilyen szeszélyesen viselkedő termékeket. Ezeket nevezzük maginflációs statisztikáknak.
Ezentúl a Madén Nemzeti Bank is számolni fog ezen indexekkel, és a monetáris politikájánál, figyelembe veszi.
2. Állampapírok forgalmazása
A jegybank állampapírok eladásával fenntartja a kamatláb eredeti szintjét, így a magánszféra kereslete pozitívan változik. A jegybank állampapírok eladásával pénzt „szív be”, ezért bekövetkezik a kereslet normális csökkenése és a dezinflációs hatás.
A Madén Nemzeti Bank nagyobb hangsúlyt fektet az értékpapírok eladására és annak értéknek stabilitására.
3. Monetáris politika
A monetáris politika a pénzmennyiség befolyásolásának politikája. A pénzmennyiség – adott termelési kínálat mellett – meghatározza az árszintet. A pénzmennyiség változtatásával a dezinflációs politika szükségszerűen sikeres. A monetáris politika a pénzmennyiséget nem közvetlenül szabályozza, hanem
közvetítő eszközökön – értékpapírpiacon, devizapiacon keresztül, amikor értékpapírokat, stabil pénzösszegeket bocsát ki vagy vásárol.
A Madén Nemzeti Bank 5OO mT értékben svájci frankot vásárol első lépésként. Második lépésként 5OO mT értékben angol fontot vásárol.
4. A várakozások közvetlen befolyása
A hitelesség feltétele, hogy az eredetileg kialakult infláció okait megszüntessük. Ha a politika el tudja hitetni, hogy bármilyen költséget vállalni tud, hogy megvalósuljon a célja, akkor hiteles lesz. Ilyen helyzet akkor állhat elő, ha az állami tartaléka nagy. Ha a termelés növekedési üteme nagy, a munkanélküliség csekély, az államháztartási deficit és a külső adósságállomány kicsiny, akkor könnyen elhihető, hogy a politika hajlandó ezekből feláldozni valamit a dezinfláció érdekében.
A madén kormány mivel a fentebb említett pontoknak megfelel, vállalja, hogy Interra Kontinensén banki befolyását megnöveli. Ennek érdekében 15O mT költ az Antigon Bank meghonosítására Lemonellában és 15O mT költ Gigantiában.
Az inflációt három százalékra akarja levinni. |
|
|
|
Régió programunk folytatódik:
a közérdekű kisajátítások, amelyek közvetlenül nem az állam terhére történnek és nem érintik az önkormányzatok hatáskörét;
hitelszövetkezetek; vagyonbiztosítás;
régió érdekeltségű közszolgáltatás;
bányászat, energiatermelés a környezet megőrzése révén ;
helyi érdekeltségű energiafejlesztés és hasznosítás;
mezőgazdálkodás;
erdőgazdálkodás; vadgazdálkodás,
környezetvédelem;
helyi érdekű személyforgalom és áruszállítás;
tömegtájékoztatás
a történelmi, művészeti és néprajzi értékek védelme;
önkormányzati intézmények megszervezése;
a települési határvonalak megváltoztatása a helyi önkormányzatok kezdeményezésére;
közrend védelme;
közhasználati jog;
kézművesség;
lakásépítés támogatása, szociális lakások építése;
szociális gondozás és népjólét;
iskoláztatás, iskolaépítés;
szakképzés, szakoktatás;
kereskedelem;
helyi vásárok és piacok;
területi érdekeltségű ipari termelés;
erdőgazdálkodás, erdészeti személyzet, munkaerő gazdálkodás,
vadászat, vadgazdálkodás;
mezőgazdálkodás;
vízgazdálkodás, vízrendészet;
ásványvizek, gyógyvizek, gyógyfürdők kihasználása;
saját területén az idegenforgalom fejlesztése, rendezése;
faluturizmus;
rétlegelő-gazdálkodás;
állat- és növényvédelem;
területi érdekeltségű út-, gáz-, és vízhálózat;
területi érdekeltségű távközlés, közszállítás;
közszolgáltatás;
közigazgatási- és közszolgáltató személyzet;
közérdekű kisajátítás méltányos kártalanítással, saját hatáskörben, önkormányzati közhasználatra;
helyi érdekű közmunkák;
gazdasági élet általános szabályozása, a piacgazdaság szabadságát figyelembe véve;
a sport támogatása. |
Kovács Zoltán beszéde Antigon régióban
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sikerült Antigon régiót az ország legfejlettebb régiójává fejleszteni. A kemény munka meghozta gyümölcsét. De tovább kell dolgoznunk, hogy még sikeresebbek legyünk.
Legnagyobb büszkesége a régiónak, hogy itt volt megrendezve a millenniumi év főműsor szerkezete. Az egész rigót megismerte a világ. Komoly projekteket és munkálatokat végeztünk el. A régióban nyugszik az államalapítás jelképe, a Szent Filemoni Kehely. Ezen kívül: felépült az űrkutató intézet, a Madén Tudományos Akadémia és a COLOS Egyetem. Mind olyan nagy beruházások, amelyek az értelmiséget és kultúrát hivatott támogatni.
Közös sportprojektek jöttek létre Dabukka régióval. Megnöveltük a vizi kereskedelmet, korszerű repteret hoztunk létre.
Az Antigon Fejlesztési Alap számos pályázatot bírált el és nagy összegek lettek kiutalva a befektetők számára.
Sikerült Rodion szigetét rehabilitálnunk. Az ország legnagyobb turisztikai látványosságává fejleszteni. A Yondé Nemzeti Parkot létrehozni és Rodion szigetével együtt a világörökség kincsévé kikiáltani.
Megépült a kaszinókomplexum, Legnagyobb eredmény, hogy felépült a Palatinus Turisztikai Komplexrendszer, két új negyede épült Antigon városnak, az autópályák látványosan hálózzák be régiónkat, játszótereket hoztunk létre gyermekeink részére. Óriási beruházásokat sikerült véghezvinni. Antigonnal csak Dabukka régió veszi fel a versenyt.
A KDSZ választási programját sikerült legnagyobb rész teljesíteni és kivitelezni. Hamarosan pártunk elnök asszonya bemutatja újabb régiós választási programunkat.
Köszönöm mindenkinek, hogy Antigont jogosan nevezik Madénia ékességének. Továbbra is azért fogunk és fogok dolgozni, hogy ez megmaradjon és büszkék lehessünk rá.
Szavazzunk a fejlődésre! |
Választási hírdetés:
|
Választási Hírdetés:
A görög kereskedők ezer évvel ezelőtt megérkeztek Interra Kontinens partjaihoz. Felfedeztek egy új világot. Annyira megszerették, hogy letelepedtek Madénia területére, pontosabban Antigon régióba. Született egy ember, mely megváltoztatta a történelmet. Ő az első király, ki meglapítja Antigon várost, egyesít több közeli kereskedelmi várost, a mai Antigon és Dabukka régiókat és létrejön a első állam Interra Kontinensén. Ómadénia néven ismert országot alapít. Fővárosa Antigon város. Virágzó állammá fejlődik. Sajnos az őslakosokkal folytatott háborúk és a gigantitiakkal folytatott háborúk hanyatlásnak indítják az Ómadén birodalmat. Majdnem 3OO év alatt a történelem homályába vész Ómadénia. Egy legenda szerint Antigon város a tündérek hazája volt. Filemon király felesége is szintén tündér volt a legenda szerint. Érdekes módon a feljegyzések szerint Nosselának hívták és szépsége beragyogta Ómadéniát. A mai Antigon régió területén Nosean város az ő nevét viselheti. Rengeteg mítosz és legenda született, melyben a tündérek és emberek élete összefonódott. De a föld istensége nem tűrte, hogy a tündérek és emberek együtt éljenek. Ezért azt mondta Nosselának: „Halandó leszel és mikor a házad népe kihal, Ómadénia meghanyatlik”… 3OO év alatt a Filemoni ház kihal, és a birodalom meghanyatlik. Antigon város egy letűnt világ utolsó jelképévé vált…
És akkor a történelem homokszeme csak pergett… Még végül megalakult egy párt, aki felkarolta az elfeledett várost. A párt fejlődött és létrejött a Konzervatív Demokrata Szövetség. Ezen szövetség napjainkra elérte, hogy Antigon régió kontinensszinten a legelső legyen, és „fővárosa” ANTIGON VÁROS a kultúra fővárosává váljon. Ez a város két évtized alatt világhíressé vált és újra dicsőség övezi.
|
|