Mivel országunkban sokan élnek, mint kisebbség, ezért a hazafiasság kérdését parlament elé kell tárni. Én nem támogatom, a tulzott nacionalizmust. A hazafiasság kérdése bonyolult kérdés.
Javasolja törvényként és döntsön a parlamentnek. Pártom szerintem nem menne bele.
Önnek is csak azt tudom mondani mint Balla úrnak, nincs megszabva mekkora terjedelmű legyen a miniszteri válasz, a szabályzat csak azt írja elő, hogy a minisztereknek válaszolniuk kell, mivel a válaszokat megkapják az ellenzéki képviselők, semmi kivetnivalót nem találok a kormánytagok viselkedésében.
Tisztelt Szél úr én a kérdésére válaszoltam azt kérdezte mikortól lesz érvényes a költségvetés én meg válaszoltam,hogy mindig isaz volt de általába 6hónap néha csúszunk(játékidőben).
Tisztelt Balla úr miért nem fogadja el a válsaszomat megkérdezte mit akarunk tenni a gazdasági recesszió ellen én pedig válaszoltam ezt nem fogatta el és még mellé tette,hogy mi a válságterv elmondtam.Akkor mire kiványcsi??Mert arra válaszolnék.
Tenne-e a kormány annak érdekében valamit, hogy az iskolákban a madén és történelem oktatás sokkal hazafiasabb módon történjék?
Továbbá mit szólna ahhoz az ötlethöz, hogy bevezessük a madén napokat az iskolákban évszakonként egyszer, amelyek keretében csak a nemzetünk dicsőséges történelmét elevenítenénk föl négyszer egy évben, előadások, illetve a kisebbeknek játékok keretében?
A tömegközlekedés percre pontosan működik, kivétel a nagyvárosokban, ahol sajnos globálisan természetes a késés. A dugókat kikerülni nem tudó járművek, valóban szoktak késni, de az ellen tenni nem lehet jelenleg, a szűk belvárosi utcák miatt. Az ügyön dolgozunk. A vonatok, távolsági járatok percre pontosak.
A Házszabályzat nem írja elő a miniszteri válaszok terjedelmét. Amennyiben a miniszter a kérdésre válaszol nem lehet megszabni neki egy mondatban válaszoljon-e vagy 50-ben. Figyelmükbe ajánlom, egyes európai országok példáját, ahol az interpellált miniszterek 20 perces kiselőadást tartanak időnként mindent megemlítenek, csak a eredeti kérdésre nem válaszolnak. Madéniában minden miniszter és a Miniszterelnök úr is a kérdésekre válaszol, Önöknek annyi joguk van, hogy az elfogadják.
Félig válaszolnék az apja által miniszterelnöknek feltett kérdésre, a költségvetéssel nem késtünk semennyit sem. Pontosan a köztársasági elnöki hivatal által kért időpontra adtuk el.
(Játékban volt egy nap csúszás a Köztársasági Elnök úr elfoglaltsága miatta K5 csak szerdán jelent meg a költségvetést kedd este küldtem el tehát időben. )
Köszönöm a gratulációját a gazdaság növekedéséhez. Az infláció valóban növekedett, de ennek az is lehet az oka, hogy az elmaradottabb régiókban a fizetések lassan közelednek a fejlett területek jövedelmeihez, ez pedig a múltban minden államban infláció növekedést okozott rövid távon ennek lehetünka tanúi most országunkban is.
A legfontosabb, hogy a Taka értéke stabil legyen, s a kormány tartózkodjon a túlzott költekezéstől. Ez a két fő célja a kormánynak, amely hamarosan meghozza eredményét az infláció csökkenésében is.
Mindez mellett a kormány a munkanélküliek álláshoz juttatását, a gazdaság további növelését is fontosnak tartja.
Tisztelt Balla úr nem azért de nem unta meg már azt,hogy a kormányt szidja becsmérli és vádakat hoz fel ellene?Érdekes múdon Peter Smithnek semmi baja sem volt soha sem becsmérelte az ellenfelét nem mint ön.
A válságterv pedig a következő lesz ahogy plusz 200mT-lesz az államháztartásban:
30takával megemelünk mindent bért 3félév alatt
növeljük a belföldi állami beruházásokat és csökkentjük a külföldieket még 100mT-val.
A szociális juttatásokat szintén emelni fugjuk
a kutatást fejlesztést legalább 25mTval félévente
a mezőgazdaságot is növelni fogjuk
a rendörséget ésa oktatást is.Az egészségügyet pedig 100mT-val de nem egy félév alatt.
Mopst főként munkahelyek teremtésén fáradozunk,de a kivonulás miattnem minden úgy megy ahogy kéne.
Miért nem tesz semmit a kormány annak érdekében, hogy a tömegközlekedési eszközök percre pontosan közlekedjenek mint Svájcban, s ha mégis csúszás van, akkor megfelelő és tisztességes módon közöljék ezt az utazó közönséggel?
(A minap bejártam az országot, és lakossági fórumokat tartottam, és rengeteg helyen volt ez a kérdés a problémák központjában. Tudom, hogy most ebben a recesszív gazdasági helyzetben, nem ez a legfontosabb, de azt gondolom, nem szabad elfelejteni az embereket ebben a helyzetben sem.)
Elnézést, hogy csak most reagálok a válaszára, de elfogadom azt, amennyiben a kormány továbbra is növelni akarja a hadsereg létszámát, ugyanis ez nem derült ki a válaszából.
Balla Péter interpellációt nyújtott be Kacy King miniszterelnökhöz, amelynek címe:
A kormányról I.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Ház!
Addig teszem fel az interpellációmat, míg nem válaszol tisztességes, egész mondatokban. Szerintem a kormánynak fogalma sincs arról, hogy mit tegyen.A gazdaság 16%-al csökken, az infláció és a munkanélküliség dinamikusan nő.
Tudják egyáltalán mennyi az a -16%? Szerintem nem. Egy közép-európai kis EU-tagországban 0,7%-os csökkenést várnak, ami egy nap alatt 3500 munkahely megszűnését eredményezte, a befektetések leálltak csak a hírre!
A szociális juttatások (leginkább a nyugdíjak, amik 30%-os reálérték csökkenéstől szenvednek) nem emelkedtek, sőt csökkentek.
Olyan megalomán bugyutaságokra költötték a pénzt, mint a junta fegyvervásárlása; Antigon Bank, csak azért, nehogy legyen egy Nemzeti Bank (megjegyzem a következő baloldali kormány felszámolja); néhányan nacionalista megfontolásokból hajszolják Nagy-Madéniát, ha meg majd megtámadnak, az is az ellenzék hibája lesz. Csalással vádolják a Madén Választási Iroda regionális központokért felelős vezetőjét, csak azért, mert nem ők vezetnek.
És itt kérem fel a Ház elnökét: utasítsa a kormány képviselőit, ne egy tagmondatos, semmi választ adjanak nekünk!
Miniszterelnök Úr, felkérem válaszoljon a kérdéseinkre!
Először is válaszoljon arra, mi a kormány válságkezelő programja. Van ilyen egyáltalán?
Ha nincs, mondjon le a kormány.
Az adócsökkentés óriási pénzeket vitt magával, erre nem gondolt Miniszterelnök Úr? Egyébként a pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy az adó csökkentése válságkezelés. Akkor ki mond igazat.