Az L-Press a diktatúra előtt liberális hangvételű napilap volt több évtizedes történelemmel. A junta hatalomra jutása után az újság bíráló írásokat jelentetett meg. Természetesen, az adott körülmények között néhány hét után az újságot a junta vezetői betiltották, a szerkesztőket üldözni kezdték, voltak akiket bebörtönöztek másoknak sikerült külföldre menekülniük. A junta bukása után, az újságírók kiszabadultak a börtönből, illetve visszatértek az emigrációból, s újraindították a lapot. Az újság a továbbiakban is a liberális értékeket kívánja közvetíteni, mindazonáltal szívesen közöl le interjúkat, cikkeket más értékrendeket valló politikusokkal is.
A Liberális Demokrata Párt még soha nem állt ilyen lehetőség előtt. Jó esélyünk van arra, hogy megnyerjük a választást. Kormányunk már bizonyította, hogy jó kezekben van az ország. Az elmúlt időszakban sokat fejlődött Madénia. Felsorolni is sok lenne, hogy mi minden épült. Az ország nemzetközi tekintélye egyre nő. Nemcsak Interrán belül, de az egész viágon elismernek bennünket. Kordában tartjuk az inflációt és a munkanélküliséget, csökkentettük az adósságot. Az életszínvonal nőtt. Ne tegyék kockára az elért eredményeket. Az ellenzék igér fűt-fát, és nagy változásokat akar. Mi inkább a kis lépések politikáját folytatjuk. Lassan, de biztosan ledolgozzuk az adósságot, a gazdaságot növekvő pályára állítjuk.
Kérem önöket, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni, és tegyék az x-et az LDP mellé.
Üdvözöljük a szerkesztősségben Tom Macet, az LDP elnökét!
R: Gratulálunk ahhoz, hogy újabb ciklusra polgármesteré választották.
TM: Köszönöm szépen. Ezek szerint a fővárosiak nem elégedetlenek velem. Igyekezni fogok, hogy meghálájam a bizalmat.
R: A párt is jól áll, esélyesek az első helyre is.
TM: Mindegy hanyadik helyen állunk, 20% körüli népszerűséggel elégedettek vagyunk.
R: Olyan pletykák terjengenek, hogy másfajta koalíciós felálláson gondolkodnak.
TM: Sokféle pletykát hallottam én is. Például hogy az RK-val szövetkezünk, vagy hogy centrista koalíció lesz a MIÉRT nélkül, vagy hogy az LDP ellenzékbe vonul.
R: És melyik igaz?
TM: Még olyan soká lesz a választás, nem érdemes ilyeneken gondolkozni. Az biztos, hogy 2070-ig maradunk a kormányban. Utána majd meglátjuk.
R: Abból mi igaz, hogy új ember kerül a szűkebb vezetőségbe?
TM: Túl sok funkciót kell ellátnom, szeretnék átadni valamit belőle. Egyik barátomat próbálom rábeszélni, hogy segítsen, de nehezen áll kötélnek.
R.: Kapcsoljuk a megani Sólyom Arénát, ahonnan Tommy R. Pannon MIÉRT elnők ad sajtótájékoztatót.
MI CSAK HÁROM SZÓT MONDANÁNK:
MADÉNIA
IGAZSÁG
ÉRTÉK!
MIÉRT
T.R.P.: Kedves Barátaim, Madénok, Hölgyeim és Uraim!
A politikai paletta csúcsán ismét a MIÉRT! Köszönjük!
Köszönjük a támogatást! Az, hogy a MIÉRT és a hű szövetségesünk az LDP állt a politikai lista ez azt mutatja, hogy a madén nép szemében, a madén érdekeknek és az igazi értékek szempontjából is több évtizede e szövetség teljesítménye, munkája, eszméje az elfogadhatóbb, a legjobb politikai megoldás!
E sikeres szövetség annak idején a madénokért jött létre. Sikeres azért lett, és azért az még ma is, mert a madénok tudják, hogy az SZM az amelyik helyileg és országosan is a legtöbbet teszi értünk!
A Szövetség Madéniáért annak idején Régiós választásokra jött létre, de mára a kulturált, hazáért aggódó és cselekvő politikát jelenti országosan is!
Most újra itt állunk a régiós választások előtt.
Íme a SZM jelöltjei:
MIÉRT: Tommy R. Pannon - Madén-Felföld
Tom Ferrobond - Mandello
Dóra Arod - Dabukka régió
LDP: Tom Mac - Dabukka főváros
MDP: Kurhéjja Zsolt - Antigon
SZPE: Varjú László - Natari
A Többi régió még egyeztetés alatt áll, de valószínű hogy azokban helyi, fiatal, tehetséges SZM jelöltjeink fognak indulni! Igen, ez egy sikeres szövetség listája, érted édes hazám!
Megpróbáltam e szövetségbe csábítani Mandello és Gavela munkásainak erős bástyáját Buron Gergelyt és pártját is. De Gergő barátom tisztelettel visszautasította a felkérést. A becsületét a hűsége táplálja! Nem csalódtam benned Gergő barátom, így nincs harag! Sok sikert MKMP! Sok sikert ellenzéki szövetség! Isten óvja Buron elvtársat, Madéniát!
Köszönöm, hogy itt voltak és meghallgattak! Köszönöm, hogy velünk voltak, hogy velünk vannak!
IM MERMORIAN: RED TOM 1980 - 2064
SZÖVETSÉGBEN RETTENTHETETLENÜL AZ IGAZSÁGÉRT, A FEJLŐDÉSÉRT ÉS MINDENEK ELŐTT MADÉNIÁÉRT!
TM: Végre kikerültünk a hullámvölgyből, én is elégedett vagyok. Szeretnénk a választáson már 20% fölé menni.
R: Minek köszönhető a fellendülés?
TM: Keményen dolgoztunk ezért. Az emberek klátják, hogy az a politika, amelyet az LDP folytat, jó irányba viszi az országot.
R: És a régiókban? Ott eddig semmit nem tettek.
TM: Dehogynem, csak nem olyan látványosan, de azokban is folyik a munka. Különben most fogunk benyújtani néhány javaslatot azokban a régiókban, amelyeket az LDP vezet.
R: És a terrortámadás? Sokan bíráléták önt.
TM: Erről kifejtettem a véleményem, elolvashatja a parlamenti beszámolók között.
R: Üdvözlöm a szerkesztőségben Tom Macet az LDP elnökét!
Elnök úr! Meg van elégedve a választási eredménnyel?
TM: 15% volt a kitűzött cél, sajnos nem sikerült teljesíteni. Nem vagyok elégedett, de a legutóbbi közvéleménykutatás szerint már jövünk felfelé, mint borban a gyöngy!
R: Maradtak a jól bevált koalíciónál?
TM: Megkeresett ajánlatával a baloldal. Bartha úr és Buron úr is koalícióra kért fel, de nemet mondtam.
R: Miért?
TM: Hát igen, a MIÉRT-tel jó a kpcsolatunk, nemkülönben Varjú úrral és az MDP-vel is. Vétek lenne ezt a jól bevált formációt felrúgni.
R: Ön mégis megszavazta Bartha úr házelnöki jelölését.
TM: Igen, a parlamentben megindokoltam, hogy miért. Bartha úr biztos tanult a hibákból, és jó házelnök lesz. Az LDP nem ért egyet Bartha úr és az RK bojkottálásával, pedig volt egy kis nézeteltérésem Rosta úrral. Ellenfelek vagyunk, de szeretnék normális kapcsolatokat az ellenzéki pártokkal. Egyébként a Horthyról kialakult vitában nem értek egyet a MIÉRT-tel, én negatívan ítélem meg Horthy szerepét a történelemben.
Könnyű kívülről bírálni a költségvetést. Aki benne van, és csinálja, az tudja, hogy nagyon nehéz az egyensúlyt tartani. Próbáljuk csökkenteni a nagy államadósságot, de úgy, hogy ne nyomorítsuk meg a lakosságot túlzott terhekkel. A ma élő generáció most él, és csak egy élete van. Nem várhatjuk, hogy minden áldozatot vállaljon a múlt bűneiért, a jövő érdekében. Ezért csak a kis lépések politikáját látjuk célravezetőnek. Az életszínvonal szintjét fenntartjuk, vagy kis mértékben emeljük, közben fő törekvésünk, hogy levegyük Madénia hátáról a nehétz terhet, a súlyos államadósságot. Ez nem megy egy-két év alatt. Biztos, hogy követtünk el mi is hibákat, de fenntartottuk az egyensúlyt, Madénia él és virul. Továbbra is fontos cél a beruházások számának növelése. Csak ideiglenesen függesztettük fel az állami beruházásokat, amíg deficites a költségvetés. Később folytatni fogjuk az állami invesztációkat úgy belföldön mint külföldön. A kutatás-fejlesztésre is többet fogunk áldoznni, ha ezt a büdzsé állapota megengedi. A béreket, nyugdíjakat az infláció mértéke szerint emelni fogjuk. Adóemelést nem tervezünk. Csodát nem ígérünk, csak azt, hogy folytatjuk az eddig bevált politikát.
R: Elnök úr! Az ellenzék csak jön felfelé, az LDP meg süllyed. Mivel magyarázza ezt?
TM: Az ellenzék kritikája kikezdte a kormánypártok népszerűségét. Az emeberek azt látják, hogy kezdünk lemaradni az IU többi országától.
R: Szóval jogos a kritika?
TM: Részben. Valóban lelassult a gazdaság fejlődése, de csodaszer nincs. Kíváncsi lennék, hogy az RK hogyan tudna néhány év alatt 4-5%-os GDP növekedést produkálni, ahogy Bartha úr állítja. Csak kis lépésekkel mehetünk előre, különben borul a kredenc. Már elkezdtük a változtatásokat, és ennek lesz is eredménye. Külföldi útjaimon is kerestem a befektetőket, mert sajnos a hazai tőke még nem elég erős. Csökkentettük a küldföldi vállalatok adóját, és más beruházást élénkítő intézkedéseket is tervezünk.
R: Ön azt mondja, hogy szeretné látni, Bartha úr hogyan csinálná. Ha így haladnak, meg is fogja látni.
TM: A baloldal messze van a kormányzástól, bizos vagyok benne, hogy 2064-ben is a koalíció győz.
R: Szabad kérdezni milyen koalícióra gondolt? Esetleg RK-LDP?
TM: Nem tudom miért találgatóznak mindig ezzel. Ki nem zárom, de nem valószínű. Ketten semmiképp. Esetleg ha más pártok is így döntenek. Csak akkor lehetséges, ha Bartha úr képes a kompromisszumra, és nem a saját feje után megy.
Azért hívtuk össze a párt rendkívüli kongresszusát, mert úgy látjuk, hogy pártunk Ronheim távozása után veszítetett a népszerűségéből. Megvitattuk, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a párt újra 15% fölé kerüljön. Mert valljuk be, elég rosszak a közvéleménykutatási számaink, és gyengén szerepeltünk az IU választáson is. A párton belül van egy csoprt, amely ellenzi a kormányzati részvételünket, és az RK-val szeretne szorosabb kapcsolatokat. A párttagok többsége viszont az eddigi koalíció mellett van. Én is úgy gondolom, hogy egyenlőre a kormányoldalon a helyünk. Fontos posztokat kaptunk, és Varjú úr kikéri a véleményünket a költségvetés összeállításánál. Bartha Péter elképzeléseiben vannak olyan elemek, amelyekkel azonosulni tudunk, de félő, hogy az RK radikális elképzelései felboríthatják az egyensúlyt. Amiben egyetértünk az RK-val, hogy a gazdaságot élénkíteni kell. A legutóbbi költségvetésben tettünk is lépéseket ez irányban. A nyugdíjemelést is napirendre tűztük, de ez csak lépcsőzetesen történhet, nehogy inflációt gerjesszen. A régiókban aktívabb szereplésre van szükség, és a külügyminisztériumot is gyorsabb pályára állítottam.
Egy szó mint száz: dolgozni kell, többet és jobban mint eddig. Ronheimet nehéz pótolni, de ha mindnyájan nekigyűrkőzünk, a régiós választásokon már sokkal jobban szerepelhetünk, és 2064-ben elérhetjük a 20%-ot.
Kedves barátaim! Munkára fel!
-Taps-
Tom Mac a kongresszuson bizalmi szavazást kért maga ellen. A küldöttek 65%-a szavazott bizalmat, 35%az ellenjelöltre, Boros Szilárdra szavazott.
Az L-Press mai száma riportot közöl az LDP ügyvezető elnökével, Tom Maccel.
R: Ronheim úr hosszabb időre kiszállt a ringből. Várható, hogy visszatér a párt élére?
TM: Mindenképpen bízunk ebben. Amíg távol van, megpróbálom helyettesíteni. Nem lesz könnyű. Tárgyalok egy-két politikussal, szeretném a vezetőséget kibővíteni. Erről bővebben még nem nyilatkozom.
R: Lesz változás az LDP politikájában?
TM: Nem, követem VR politikáját.
R: Úgy tudjuk ön a pártban a balszárnyat képviselte.
TM: Nem, én a klasszikus liberális elveket vallom.
R: De régebben ön lehetségesnek mondta a koalíciót a baloldallal is.
TM: A helyzet azóta változott. Jó a viszonyunk a MIÉRT-tel, és az SZPE és az MDP is a jobbközép koalíció híve.
R: De később, évek múlva lehetségesnek tart egy LDP-RK koalíciót?
Mindannyiunkat megrázott a földrengés híre. Ugyanakkor mint annyiszor Madénia és a madénok most is talpra fognak állni s megmutatják a világnak az összefogás erejét. E gyászos napokban enyhítheti fájdalmunkat az olimpikonjaink fényes sikere Németországban.
Bizvást mondhatom minden sportolónk kitett magáért s kiválóan képviselte hazánkat.
Köszönet érte mindnyájuknak s azoknak hála kik e napokban is a földrengéssújtotta területeken próbálnak segíteni.
R.: Kapcsoljuk a Maden towert ahol Tommy R. Pannon leköszönő miniszterelnök tart sajtótájékoztatót:
MI CSAK HÁROM SZÓT MONDANÁNK:
MADÉNIA
IGAZSÁG
ÉRTÉK!
MIÉRT
T.R.P.: Hölgyeim és Uraim! Madénok! Barátaim!
Köszönöm, hogy kiáltok értünk, mellettünk a madén értékek védelme érdekében! Támadnak minket, titeket! Velünk ijesztgetnek benneteket, hogy mi rontjuk az életminőségeteket, hogy mi csak a saját fényezésünk miatt tartjuk a közszférát, ezáltal szándékosan alacsonyan tartva a munkanélküliséget.
Ezeket nem kívánjuk kommentálni, mert nem érdemesek rá...
Mint ahogy az üres, semmit mondó választási programot sem kommentálnám! Nem érdemel kommentárt ugyan is, ha valaki még négy éve hatóságokkal és minden egyéb szankcióval fenyegeti a kistermelőt, a falusi életmódot folytatókat, most meg őket akarja reformok és összefogások által felmeleni, segíteni. Ez szép összefogás lehet, mint a farkas a bárányokkal!
Köszönöm, hogy itt vagytok! Remélem választani is elmentek!
Köszönjük a támogatást a MIÉRT minden kedves munkatársának! És ezúton jelentem ki, hogy a MIÉRT és a kormány egységes! Egységes, ahogy töretlen az összetartó barátság: Tommy R. Pannon, ifj. Maurer Andor, Vinicius Ronheim, Kurhéjja Zsolt és Varjú László között is!
És most engedjétek meg, hogy bemutassak nektek pár barátot, Akik szólni kívánnak hozzátok:
Red Tom, a MIÉRT alapítója és FElföld halhatatlanja!
Red Tom: "Barátaim! Madénok! Nehagyjátok, hogy gaz allatomos áskálódásokkal alá ássák a békés életeteket! A politikában is legyen jelszó és vezénylő eszme az olimpiai láng! A becsületesség és sportszerűség fényes jelképe! Madénok! Mindenki menjen el szavazni! És szárnyaljon magasan a Madén Sólyom! Előre Madénia!"
Fred Piszkos, Dabukka régió nyugalmazott régió elnöke!
Fred Piszkos: "Emberek! Tengerészek és szárzföldi madénok! Fogjuk ki együttes munkával az RK és lázító lelkületű vezetője vitorlájából a szelet. Ne hagyjuk, hogy ágyúcső elé szegezze Madéniát! Madén nép ne türd el, hogy az RK a kilencágú macskával fenyegessen! Előre Madénia! Szárnyalj a gazdasági fejlődés tengerén!"
És egy üzenet egy natari barátunktól:
"Inkább választanám a maffiát, mint, hogy az RK-val együtt működjek!"
És hogy ki volt e üzenet szerzője? Az maradjon a mi titkunk egyenlőre! De üzenjük a szeles barátunknak, hogy mi nem a maffia vagyunk! Nálunk nem kötelező a tagság! :) De szükségünk van minden varjúra is!
Köszönöm, hogy itt voltatok, köszönöm, hogy elmentek választani, és köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!
A MIÉRT nem fog választási programmal előállni! Nem fogunk felelőtlen kampányolásba a köz pénzén!
- MIÉRT is programolnánk? Az elmúlt pár évtized kormány munkássága nem volt elég? Mit ígérhetnénk még, amit eddig még nem ígértünk?
- MIÉRT befolyásoljuk a választókat. A választóink nem vakok és nem érzéketlenek! Látják és érzik, ki az Aki értük dolgozik. Látják, hogy ki az aki őket támadja négy éveken át és csak a választási programokban akar értük tenni!
- MIÉRT kéne nekünk bármit is változtatni a munkánkon? Min változtassunk? Ne dolgozzunk tovább Madéniáért? Ne törekedjünk továbbra is a madénok jólétére, a gazdaság stabilitására és erősödésére?
- MIÉRT ne tartanának ki a madénok a jelenlegi kormány mellett? Ha nem tetszenne nekik a tevékenységünk, ahogy azt egyes ellenzékiek állítják, akkor nem lenne évtizedek óta jelentős többsége e kormány szövetségnek!
- MIÉRT ne szeretnénk ismét kormányon maradni? Mert mi hiszünk benne, hogy Madénia érdekeit e kormány szövetség szolgálta eddig is és fogja szolgálni a továbbiakban is! DE ez a szövetség még nem teljes! Várunk bele minden Hazáját féltő, szerető és fejleszteni vágyó madént!
R.: Kapcsoljuk a Dabukkai Arénát, ahol Tommy R. Pannon, Miniszterelnök tart sajtó tájékoztatót!
MI CSAK HÁROM SZÓT MONDANÁNK:
MADÉNIA
IGAZSÁG
ÉRTÉK!
MIÉRT
Tommy R. Pannon:
Kedves Madénia! Hölgyeim és Uraim! Barátaim!
Engedjétek meg nekem, hogy tegezzelek benneteket. Olyan dolgokról kell beszélnünk, amelyről baráti, oldottabb hangulatban, légkörben könnyebb!
Tudom, mást és máshogy vártatok tőlem! Tudom azt ígértem, hogy Tommy R. Pannon, olyan lesz, mint kezdetben a párt alakító Red Tom.
És most Ti azt látjátok, hogy én inkább megfutamodnék... Igen! De csak Madénia érdekében! Mert ha felveszem a kesztyűt, akkor úgy leszek nyílvántartva, mint az a miniszterelnök, Aki politikai csaták és háborúzásban taszította a madén népet. Azt a madén népet, amely pár évtízed alatt az egyik legjobban fejlődő és legstabillabb gazdaságává vált a világon! azt a Madéniát amely Red Tom alapítónknak köszönhet olyan csodálatos dolgokat, mint hogy Madénia megtanulta értékelni, félteni és szeretni az értékeit! És ezekért cserébe Red Tom kijárta hazánknak az olimpiát, és hogy Madénia itthon előttetek védhesse meg a labdarúgás királyának címét!
Egyet ígérhetek! Ti is és Red Tom bácsikám is büszke lesz rám! Nem hátrálok meg! Szembe fogok szállni az alaptalan és rágalmazó vádakkal amelyeket köztiszteletben álló politikusok zúdítottak a fejemre, gyáván a kulissza mögött a szememben pedig hízelegve!
Azt viszont ígérem, hogy úgy szállok szembe velük, hogy nem fogok lesüllyedni az ő néha alpári, mindent felforgató szintjükre! De minden eszközt megfogok, megfogunk vizsgálni ami felhasználható Madénia érdekében ebben a küzdelemben! Mert itt csak egy győztes lehet: Madénia!
És ha ehhez az kell, hogy lemondjak a miniszterelnöki tisztségemről, akkor lemondok!
Köszönöm a barátaimnak Akik mögém álltak és bátorítanak! Külön köszönetet szeretnék mondani Gacsó Tibor Köztársasági Elnök Úrnak! Varjú Lászlónak az SZPE elnökének és Kurhéjja Zsoltnak a MDP elnökének, a hűséges koalíciós partnernek és odaadó barátnak!
Viszont itt előttetek teszek fel három fontos kérdést az ellenzék, az Rk vezetőinek! Igen főleg Önnek Bartha Elnök Úr!
1.: Ha Önök ennyire féltik tőlünk a madén nép köz és szociális biztonságát, azt, hogy a madén nép elszegényedik és csődbe jut! Akkor miért szavazzák le, miért szavaznak folyton ellene azoknak a segítőkész javaslatainknak amelyek a legkisebbeket, a madén nép szociális biztonságának érdekét, erősődését szolgálja?
2.:Miért támadja Ön a közalkalmazottakat, a gazdákat, a madén népet? Kik Önöknek a szavazói?
3.:Hajlandóak-e Önök velünk együtt, kulturáltan és oly módon a konstruktívan, ahogy a szemembe ígérte?
Köszönöm a figyelmeteket! Nem élek vissza tovább a türelmetekkel! És hogy is szoktra Red Tom mondani? Szárnyaljon magasan a Madén Sólyom! Isten áldja és óvja Madéniát! Nyugodalmas napokat, heteket, éveket neked szeretett Hazám!
"MÚLT NÉLKÜL NINCSEN JÖVENDŐ. DE NEKÜNK A MÁBAN KELL TEVÉKENYNEK LENNÜNK A JÖVŐÉRT!"
V: Igen, hisz tudják rólam széles körökben is, hogy nagy focirajongó vagyok. Így gondolom még jobban érthető, s gondolom minden madén sportbarát így van ezzel.
R: Az olimpia és a világbajnokság is jóhírünket keltette a világban.
V: Igen ez sem utolsó szempont, meg a gazdasági haszon, de mindennél jobban az, hogy elmondhatjuk világbajnokok vagyunk.
R: Ön szerint ez milyen hatással lesz az emberekre?
V: Biztos vagyok benne, hogy a győzelem nagy lökést ad mindenkinek dolgozzék bárhol is. Mindenki tapasztalhatja képesek vagyunk felvenni a versenyt a világ bármely országával ennek kellene az igazi üzenetnek lennie.
A Madénia közelében lezuhant utasszálító repülőgép légiszerencsétlenség kivizsgálási beszámolója! Az NTSB készítette el!
Tisztelt Madén és Japán köztársaság! És elhunytak családtagjai!
Egy BOING 777-311 tipusú repülőgép lezuhant a Madén partok közelében. Az áldozatok száma több mint a hírekben hallott szám mivel az utaslista hibás volt. Így a fedélzeten 176 ember volt. Ebből 71 Japán, 40 Madén, 25 Német, 20 Amerikai, 10 Angol, 10 Francia.
Lezuhanás oka:
A repülőgép heves viharban közelítte meg Madénia partjait. A viharban villámok és szelek csabdosták a repülőgépet. A repülőgép 23 percre volt ekkor Dabukkától és ekkor egy hatalmas nagy villám belecspott a repülőbe. Ezután a repülőgép a levegőben maradt de a nagy szél miatt "elfújta" másnéven kifújta alóla a levegőt. A terrorcselekedet szóba sem került mert ilyenkor már késő bármit is próbálkozni mert lesszláskor erősen ringatózik a repülő gép és lehetlen a WC-ig elmenni vagy róbbanó szert beinditani.
Róbbanóanyag:
A gépen találtunk elég nagy felszerelésnyi harci fegyvereket, szakértők szerint akár 1 ezer - 5 ezer embert is megsebesíthettek volna. De istennek hála nem történt meg mivel lezuhantak.
Viszont az NTSB 600 dollárt ajáln fel az elvesztett emberek családjuk-nak. De tudjuk hogy ez nem feledheti el azt a tényt hogy egy családtagunkat elvesztetük.
Lezajlottak a parlamenti választások. Bár a Liberális Demokrata Párt kevesebb szavazatot kapott, mint négy éve, mégis továbbra is jelentős erőt képvisel majd a Parlamentben. Köszönettel tartozunk mindazoknak akik ránk adták szavazatukat, valamint az SZPE pártnak, akik mandátumaikat nekünk adták. Az olimpia is sikeresen lezajlott országunkban. Természetesen az állam a bevételekből visszavásárolja majd a dollármennyiséget, amit az olimpiára költött, s még az adósságcsökkentésre is lesz lehetőségünk.
Mindennél fontosabb, hogy az olimpia nagyobb rendbontás nélkül véget ért. Sajnálatos a repülőgép szerencsétlensége, azonban mindez nem befolyásolta a játékok megtartását. A fekete doboz átvizsgálása után többet fogunk tudni, de minden bizonnyal vihar okozta a szerencsétlenséget s nem terrorcselekményről van szó.