A regionális választásokon az ZP-LP-MPP koalíció nagyszerű sikert ért el. 5 régiót és a fővárost irányítja majd az összefogás. Az Összefogás pártjai köszönetet mondanak azoknak a pártoknak, akik szavazóikat arra buzdították, hogy rájuk voksoljanak, s természetesen köszönetet mondanak minden egyes szavazónak is.
Ugyanakkor pozitívumként említhető, hogy a GDP csökkenést sikerült megállítani, s mindenki biztos benne, hogy ezután a gazdaság növekvő pályára állítható. A munkanélküliség továbbra is alacsony szinten van,csakúgy mint az infláció.
Ezenfelül a taka jelentős mértékben erősödött a dollárral szemben, s a pozitív változásokat a tőzsde is jelzi.
A: Én jónak találom az ellenzék persze kritizál s más véleményen van, de ez a helyes. De örömmel látom hogy a benyújtott adócsökkentés s minimálbér javaslatomat a Szocialista Párt is támogatja. Köszönet érte. Ugyanakkor kissé meglepett hogy a Madén Szociális Demokrata Párt nemmel szavazott. Bizonyára megvan az indokuk arra, hogy miért nem támogatják az adócsökkentést s a minimálbér növelését. De kíváncsi leszek ezt hogyan magyarázzák majd meg a választóiknak.
R: Nocsak ön populista hangokat penget?
A: Populista? Á dehogy inkább realista a minimálbér jelen pillanatban alacsony, s az adósáv megváltoztatására i is szükség van.
R: Most nyújtotta be a Parlamentnek javaslatát a minimálbér megnöveléséről, s az adósávok kitolásáról.
A: Igen s egyúttal a munkanélküli juttatást is jelentősen megnöveltük. Azt hiszem ez segít majd abban hogy helyreálljon az egyensúly a nyugdíjak s a nettó bérek között.
R: Ugyanakkor megszigorította a cégek intézmények ellenőrzését… munkáltatói körökben ettől aligha lesz népszerű…
A: Nem érdekel mit tartanak rólam, de mint az interpellációra adott válaszomban is elmondtam a még meglévő kiskapukat szeretném bezárni. Jelentős büntetésre számíthatnak azok, akik indokolatlanul foglalkoztatnak sok minimálbérre bejelentett dolgozót.
A: Már megszoktam számon kér rajtam olyasmit amit nem is mondtam. A Lib Presben megjelent egy cikk hogy pénzügyi s gazdasági adatok jónak mondhatók, erre megkérdezi tőlem a Parlamentben miért mondtam, hogy gazdasági fellendülés van? Azért talán illene figyelni arra ki mikor mit mondott vagy nem ha már figyeljük egymás sajtóját. Nem emlékszem, hogy az említett írásban egyáltalán szerepelt volna a nevem.
R: Na igen de….
A: Semmi de, Széll úr olyasmit kért rajtam számon a választói előtt amit nem mondtam. Ha már egyes eseteket a nevetséges kategóriába sorol akkor ezt is, nyugodtan… Megjegyzem Széll úr nagy mesélő mint egykor az apja. Én mindig nevettem meséin…
Amikor végignézik az elmúlt négy év eredményeit, láthatják, hogy nagyon sok területen jelentős eredményeket értünk el. Nyugodtan állíthatom, hogy sikeres ciklust zárunk.
A közvéleménykutatások eredményei csalókák lehetnek. Az számít, amikor Önök bemennek a szavazófülkébe, és leadják szavaztukat. Kérem Önöket értékeljék reálisan az LP eredményeit.
Ha sikerül győznünk, folytatjuk az eddigi reformokat. Előtérbe helyezzük a privatizációt, de odafigyelünk, hogy ez ne járjon munkahelyek elvesztésével. A munkanélküliséget és az inflációt alacsony szinten tarjuk, viszont ösztönözzük a magánszektor fejlődését. Az állami vállalatok fejlesztését sem hanyagoljuk el, de a bérezést a két szektor között egyenlő szintre kell hozni. Újabb adóreformot készítünk elő, melynek az a célja, hogy tovább csökkenjenek az adók és a járulékok, végsősoron javuljon az életszinvonal. A külpolitikában határozottan fellépünk a Madénia érdekeit sértő politika és folyamatok ellen, mindenhol támogatjuk a demokratizálást, jó viszonyra törekszünk a szomszédokkal. Fejlesztjük a gazdasági, kulturális, idegenforgalmi és sport kapcsolatokat.
Ha a Liberális Pártra szavaznak, a biztos és jó megoldást választják. Nem igérünk csodákat, de ígérünk egyenletes fejlődést, hozzáértést, kiszámítható politikát.
R: Miniszterelnök úr ma élés kirohanást intézett a Parlamentben az ellenzék ellen…
A: Ez Önnek éles kirohanás? Akkor Ön még nem ismer igazán…
R: Mindenesetre nem dicsérte meg őket…
A: Nem hiszem hogy a miniszterelnök elsődleges feladata az ellenzék dicsérete kell hogy legyen.
R: De akkor is…
A: Nézze nekem csak azzal van bajom, hogy Linda Kovilonis megígérte a támogatást az ellenzék részéről az LP javaslatához, erre ennek pont az ellentettje következik be. S ráadásul pont akkor, mikor Polanski úr az igazság bajnoka tisztében tetszeleg, s az etikát kéri a kormányon számon…
R: Más, eltűnt az utóbbi időben kicsit…
A: Foci és tenisz meccseket néztem. Szurkoltam, hogy a Davis Kupa válogatott bent maradjon a világcsoportban. S sikerült. S az Óceániai bajnokságon elért bronzérmet én sikernek tartom.
Itt szeretnék gratulálni a sportolóinknak s vezetőinknek, s további sikeres munkát s kitartást kívánok nekik.
Egyetértek az előttem szólókhoz amit MCload tett az borzalmas.Nem állunk olyasvalakik mellé akik mindennek elmondtak minket ami rossz, nem árulhatjuk el a régi szövetségeseinket főleg nem egy ilyen alak miatt.
Az hogy van-e joga kizárnia téged Arminnak a pártból nem tisztem eldönteni....
De biztos információim szerint a Liberális Párt elsöprő többsége támogatja a pártból való távozásodat.....Ugyhogy kélrek most ez egyszer légy úriember és távozz egy olyan társaságból ahol nem látnak szívesen....
Egész biztos vagy benne hogy fogsz magadnak találni olyan ember,pártot aki befogad....
Kikell álnunk Arnim miniszterelnök-pártelnök mellett! Nem szabad hagyni, hogy Daniel W. Mcload letaszítsa őt akármelyik tisztségéről is! Hiszen, ha Mcload kerül akár a pártelnöki akár a miniszterelnöki székbe akkor kapcsolataink a jobboldal neves pártjaival megromlanak és ezt nem akarhatjuk! Kérlek benneteket, hogy ne engedjetek a csábításnak akármilyen tisztséggel is csábít benneteket! Legyetek erősek és védjétek ki a csábítását, és álljunk ki Arnim mellett! A Baloldal felé is lehet kacsintgatni, de nem a Bartha Péter féle politizálásfelé, hanem a Kelemen-Haibu-Polanski féle politizálás felé. Inkább a szélsőbal mint a populista eszme ami a sárdobálásra alapul!
A: Engem nem ez zavar különösen. Sokkal nagyobb baj lenne, ha 2-3 százalékkal csökkenne a gazdasági mutató egy félévben. Ráadásul a külföldi befektetők egyre nagyobb számban jönnek az országba. S ez lehetővé teszi a közigazgatásban dolgozó emberek számának csökkentését.
R: Szóval egyáltalán nincs kétségbeesve a népszerűség csökkenés miatt?
A: Egyáltalán nem. Annál is inkább mert alapjában véve a kormány népszerűsége ezzel egy időben nem csökkent sőt kissé növekedett is. Mint miniszterelnöknek ezt is szem előtt kell tartanom. S ezek adatok szerint az emberek elégedettek a munkánkkal.
A: Igen, megkönnyíttette a dolgunkat. Hogy nagy változás nem volt egy új miniszterünk és minisztériumunk lett, a tárcák elosztásban gyorsan megtudtunk egyezni.
R: Az elmúlt ciklusban megemelték a külföldi munkavállalók engedélyezett számát. Nem gondolja, hogy ez esetleg feszültségeket szülhet?
A: Nem hinném, a 900 ezer nem olyan nagy száms nincsenek is annyian, ez egy elméleti szám, de ha itt is lenne mind a 900 ezer külföldi munkavállaló, az is alig haladná meg az összes foglalkoztatott 10 százalékát.
R: Tervbe vették az állami hivatalnokok számának további csökkentését.
A: Így igaz véleményem szerint egy 14 milliós lakosú országhoz képest még mindig kicsit sok a közigazgatásban dolgozók száma, de megjegyzem lassan közeledünk az ideális számhoz.
R: A privatizációt folytatják?
A: Igen láthatja,most az energia van előtérben.
R: S feléledt a külpolitika is.
A: Igen Ben Mac igazán rátermett a külügyek vezetésére. Már vezette a külügyet s biztos vagyok benne, hogy most is ugyanolyan sikeres lesz, mint korábban.
R:Először arról kérdezném a képviselő urat, hogy hogyan is került a politikába?
LK:Gavelai származású vagyok, ott tanultam villamosmérnöknek, dolgoztam 2 évet a villamosműveknél, aztán egyre fokozódott a politikai helyzet, ezért úgy gondoltam, hogy bekell lépnem a politikába. Erre a legalkalmasabbnak a Liberális Pártot találtam, hiszen nem gondolom, hogy mindent az államnak kéne működtetni, sőt inkább ellenkezőleg. Az állam nem jó gazda, hiszen pazarló és rossz a felügyeleti rendszer, de a magánvállalkozó annál jobban figyel a pénzére jól megnézi hova teszi, és okosan is osztja be, hiszen az az érdeke hogy az áltata megvásárolt cég vagy üzem jól működjön, és pénzt hozzon a házhoz.
R:Ahogy azt már említette egy sajtótájékoztatón, hogy felajánlottak önnek egy miniszteri posztot.
LK:Igen úgy gondolom nem titok, hiszen miért kéne titkolózni ilyen dolgokról. Valóban felajánlottak egy miniszteri bársonyszéket, és úy gondoltam, hogy elfogadom, de kizárólag energetikai ügyekkel foglalkozó vagy részbe azokkal is foglalkozó minisztériumot vállalnék csak el, hiszen mostanába az ellenzék nagyon felemelte a hangját, azért, hogy állítólag a miniszterek nem értenek a dolgukhoz, én ezt szeretném megcáfolni.
R:Hallhattuk a sajtótájékoztatón, hogy radikális liberalizációt hajtana végre az energetikai szektorban.
LK:Valóban erre szükség van pontosan azért, mert az állam rossz gazdája az energetikai létesítményeknek, és ugyancsak fellép a pazarlás.
R:Köszönöm szépen, hogy elfogadta a meghívást, és köszönöm az interjút!
R: Az utóbbi időszakban visszaesett az LP támogatottsága…
A: Igen, ezt lehetett magyarázni előbb a magas inflációval, most meg a GDP visszaesésével, de mindkettőre van megoldás. Az inflációt az elmúlt 2 évben a felére csökkentettük, s továbbra is azon vagyunk, hogy visszaszorítsuk. Ezenfelül fontosnak tartjukaz adórendszer átalakítása után a közigazgatás megreformálását. Mindazonáltal, habár az LP népszerűsége csökkent a kormány támogatottsága gyakorlatilag nem változott az elmúlt években…
R: Az elmúlt félévben 43 ezer állami hivatalnoknak mondtak fel.
A: Igen, s számíthatnak még ilyen változásokra, célunk a kisebb állam. A magánszférának és a külföldi vállalkozóknak szeretnénk teret biztosítani.
R: Még akkor is ha a változtatások nem nyerik el esetleg mindenki tetszését?
A: Igen. Nézze azon vagyunk hogy lehetőség szerint mindenki megtalálja számításait az országban.
A: Szerinte a sajtóban megjelenő adatok túlzóak, a kormány aligha tartozhat bárkinek is ekkora összeggel. Ha tartozunk is akkor is csak az említetett összeg 15-20 százalékával…
R: A szakszervezetek csak Önnel hajlandók tárgyalni, Mcloaddal nem, ugyanakkor a Vasutas települések Szövetsége Mcload leváltását kérik.
A: Nézze szerintem minden miniszter jól végzi a dolgát, így Mcload is.
R: Milyen ajánlattal áll elő az IKARUS és az OKV számára?
A: Számítások szerint az IKARUS-nak 430 millió takakifizetendő összeg, ami a jegyár kiegészítést illeti az pedig 190 millió taka.
A: Véleményem szerint A BVSZ-nek bőven lett volna ideje fellebbezni a második forduló előtt ha szerintük rendellenességet tapasztalnak, s kérhették volna az ügy tisztázást, érdekes módon nem tették csak miután kiderült hogy Széll úr veszített a régióban. Most akkor hogy is van ez?
R: Azt mondják sok olimpiai számot a helyszínen tekintett meg
A: Igen, már amennyit a családom és a választások megengedtek
-Hát már talán mondhatni több éve nem halltam magáról.
-Erre mit mondjak? Dolgozok szépen csöndben.....elérkeztünk az olimpiai felkészülés finisébe....nincs időm politikai vitákra csatározásra....Majd az olimpia alatt leszek reflektorfényben bőven.:)
-Apropó olimpia...Hogy állunk?
-Csodásan...Lassan az utolsó simításokhoz érkezünk......Őszintén szólva álmodni sem mertem volna hogy ennyire flottul fog menni....álomszerű...
-Mik az elvárások olimpiai csapattól?
-A hivatalos elvárás a felkészüléseket elnézve 4-5 értem....ebbe talán becsúszhat egy arany is.
-Alagútról mi a helyzet?
-Szuper.....Ja hogy bővebben?....Csodásan,flottul működik...és vannak információim hogy még ellenzéki politikusok is utaznak ezek a "megalomán" építményen.
-Köszönöm az interjút...és akkor 1 év múlva kezdődhet a show!
R: Nagybátyja ismert arról, hogy nagy sportrajongó…
A: Magam is nagy sportbarát vagyok, bár kicsit irigylem az öreget, ő ott lehetett az angliai világbajnokságon, s a helyszínen követhette a mérkőzéseket.
R: De sajnos nem szerepeltünk valami jól…
A: ahogy vesszük! Harmadikok lettünk a csoportban, igaz volt jobb szereplésünk is, de nem rossz ez sőt! Csak Brazíliától kaptunk ki, ami nem szégyen, hisz végül a brazilok a döntőig meneteltek. A Davis-kupában pedig bent maradtunk a világcsoportban s ez a legfontosabb.
R: S elkészült az alagút is…
A: Igen valóban. S sikeresen működnek is a járatok. A közlekedés zavartalan s biztonságos, állíthatom, hisz személyesen is kipróbáltam, csak biztatni tudom a polgárokat, hogy vegyék igénybe.
R: Gigantia?
A: Hát igen, végre sikerült előzetes megállapodást kötni a gigant miniszterelnökkel. Ennek értelmében 8 milliárd dollár, az az nagyságrendileg 2 milliárd taka hitelt nyújtunk Gigantiának. Ennek az országnak szüksége van a pénzre, a háború igencsak negatívan hatott a gigant gazdaságra. De természetesen ez a segélynyújtás csak akkor lép életbe, ha mindkét ország Parlamentje elfogadja.
Ebben a műsorban, önöknek, kedves nézőknek van lehetőségük arra, hogy kérdezzenek. A stúdióban itt ül velünk Daniel W. Mcload, Dabukka polgármestere, Gazdasági és infrastrukturális miniszter. Várjuk a hívásaikat.
Telefonáló: Wessely Anna, egyetemi tanár, Dabukka.
- Polgármester úr! Bizonyára ön is látta a Néppárt TV adásában Hegedűs Döme beszédét. Tisztán, nyilvánvalóan kimondta, hogy pártja jobboldali párt. Mindennek ellenére a centrumban (5. pozíció) található. Ön szerint ez rendjén van?
Daniel W. Mcload: Köszönöm a kérdését, az ön meglátása nagyon jó. Véleményünk teljesen megegyezik, Hegedűs úr pártjának a 7. pozícióban kellene helyet foglalnia.
Telefonáló: Kovács István, 21 éves, amatőr sportoló
- Szeretnék gratulálni az LP-nek, amiért elérték, hogy a kormány létszámát jelentősen lehessen csökkenteni. Kinek a javaslata volt ez?
DWM: Ez Madénia érdeke. Az LP pedig mindig a madén polgárok képviseletében áll ki. A kisebb kormányra való javaslat egyértelműen az én javaslatom volt.
Telefonáló: Nagy Péter, 57 éves villanyszerelő
- Miniszter Úr! Ön szerint hogyan lehet az, hogy egy a centrumban található párt magát jobboldaliként tünteti fel? Az NP-SZM miért nem a 7. pozícióban található?
DWM: Igazából az adott párt elnökétől kellene ezt megkérdezni, de én egyet értek az önök felvetéseivel, az NP-SZM, ahogy Hegedűs úr is állította, jobboldali párt, és nem helyes, hogy a centrumban foglal pozíciót.