Megépült a Republikánus Pártszékház és Sajtóközpont
Itt nyomon követhetik a Republikánus Párt minden lépését és munkáját! Sajtóközlemények, bejelentések, sajtótájékoztatók, hivatalos bejelentések, értékelések, politikai, gazdasági, kulturális mutatók!
Holnap nyílt napot tartunk a „Legszebb Beszéd” elkezdéséig. Hogyha valakit érdekel „valami”, akkor szeretettel állunk a rendelkezésére. A Sajtónak és Médiának is megnyílunk egyszer utoljára. Minden kérdésre szeretettel válaszolunk.
Holnap megtartja a párt az utolsó kongresszust, ami után hivatalosan is bejelentik a Republikánus Párt feloszlatását. Minden együttérzőt szeretettel várnak az Amarylis térre.
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök beszéde az Amarylis téren:
Kedves Barátaim!
Nem szeretnék úgy beszélni, mint a Republikánus Párt elnöke, hanem mint egy barát. Őszinte leszek és csendes. Pártunkon belül nagy az egyetértés és erre büszke vagyok.
Mélyen érintett minket, hogy akiket barátainknak hittünk összetörtek lelkileg és nem méltattak minket még egy magánlevélre sem, hogy elmagyarázzák tetteiket. Igaz voltak többen a baloldali pártokból, akik nagyon sajnálták, hogy így döntöttünk és maradásra kértek bennünket, mert „nagyra” tartanak. Nevüket nem fedjük fel kérelmükre. Köszönjük nekik.
Most először beszélünk arról, hogy minek is távozunk a politikai életből. Azért biztos nem, hogy átlagon felül teljesítettünk. Azért sem, mert a DCP távozik. Sokkal másabb okok vannak, amit nem tudunk elvégezni és inkább családjaink szeretetében keressük meg.
Minden dokumentumot elkészítettünk és értékeltünk. Holnap összeül utoljára a kongresszus és utána személyesen Smera, Matrozoli és Baloo Urakkal megtartjuk az utolsó beszédet.
Mindenkit szeretettel várunk az Amarylis térre, hogy velünk búcsúztassák a jobboldalt. Lakat kerül a Pártszékházra és lakat kerül szíveinkre.
Mivel az utolsó beszéd, a jobboldali szavazók elnevezték a „Legszebb Beszédnek”. Köszönjük kedves emberek, igazán jól esik, hogy Önök a politika felé emelkedtek és haladnak a csillagok felé.
Mivel nem lesz jobboldal, a kormány annyiban lerendezte, hogy lesz majd új. Hát igen, ez így szokott lenni, mikor az emberek nem embertársaikat nézik, hanem saját érdekeiket. Sajnálatos. Bízunk benne, hogy rájönnek, hogy a sok nyereség mellett, valami óriásit elvesztettek.
Akkor holnap mindenkit szeretettel várunk az Amarylis térre, hogy együtt legyünk a „Legszebb Beszéden”.
Szeretnénk bejelenteni, hogy a „Job” Tengely Program felbomlott. Mivel nincsen jobboldal, elvesztette érdemlegességét. A Pártvezetők aláírták a megszüntetési szerződést.
Baloo Úr Republikánus média és sajtófelelős hivatalos nyilatkozata:
A Respublika Tv és a Capital országos napilap megfog szűnni! A Madénia Centrum TV és a Demokrata lap már meg is szüntek!
Azonnali hatállyal megszűnik a Respublika TV sugárzása, ahogy a Republikánus Párt kimondta a feloszlatási rendeletet. Azonnali hatállyal megszűnik a Capital országos napilap, ahogy a Republikánus Párt kimondta a feloszlatási rendeletet. A Republikánus Sajtóközpont azonnali hatállyal bezárattatik, ahogy a Republikánus Párt kimondta a feloszlatási rendeletet.
A Madénia Centrum TV mától nem sugározza adásait, megszűnt létezni. A Demokrata napilap ma már nem jelent meg és többet nem is fog.
HIVATALOS NYILATKOZAT Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök részéről
A Republikánus Párt elindítja a Pártfeloszlatási eljárást ! Lemond a jobboldal!
Sokat beszélgettünk Radnai Tünde Elnök Asszonnyal, hogy mi is legyen? Arra jutottunk, hogy a jobboldalra nincsen szükség. Kitámadtak minket, megvádoltak és lelkileg meggyötörtek. A Republikánus eszmék meghonosodtak Madéniában, így az emberek szívében ott leszünk.
Mostani cselekedetünkkel reméljük példát statuálunk Madéniának és bekerülünk a történelemkönyvekbe.
A Republikánus Párt a következő választásokon már nem vesz részt. Számításaink szerint a K1-re sikerül a pártfelszámolást véglegesítenünk. Mivel nekünk egy bonyolultabb folyamat, még kevés ideig részt veszünk a politikai életben.
Az összes párttal felfüggesztünk minden politikai kapcsolatot. Nem kívánunk harcolni és nem kívánunk támadni.
Ezek után felbomlik a madéniai politikai rendszer. Eltűnik végleg a jobboldal. Itt az ideje, hogy a baloldali tengely egymással harcoljon és szívükben mindig ott legyen: „Nem bántani, mert valaha több mint 2 millió ember maradt árván a rossz és kegyetlen politikai harcok miatt!”
Holnap hivatalosan is benyújtjuk a pártfeloszlatási folyamatot.Én is lemondok azonnali hatállyal, ahogy a hivatalos dokumentumok elkészülnek.
Kedves madéniai politikusok! Remélem ez egy olyan tanulság volt, amit soha nem felejtenek el és mindig szem előtt tartanak a további politikai életükben.
Azonnali hatállyal holnapra pártkongresszust hívtunk össze, hogy minden hivatalos eljárásnak megfeleljünk.
Kedves Jobboldali szavazók! Igazán sajnáljuk a történteket, de MEGFÁRADTUNK és már nem tudunk felállni. Önöket tiszta szívünkből sajnáljuk, de ha valami tönkremegy a szívben, akkor arra orvosság nem létezik! Ezért hát mindenkitől elnézést kérünk!
Megragadom az alkalmat és gratulálok a kormánynak az ismételt sikernek. A koalíció hozza meg a várva várt sikert!
Hamarosan eljön az utolsó beszédem és a Republikánus Párt felbomlásának hivatalos bejelentése, és a jobboldal megszűnésének ideje.
A Köztársasági Elnök Úrnak már említést tettünk a Pártfeloszlatásról. Igaz későbbre volt tervezve, de most jött el a megfelelő pillanat.
Hamarosan a Köztársasági Minisztérium is megkapja a hivatalos dokumentumokat.
Minden Párt, aki még létezik a madén politikai elitben megkapnak minden szükséges adatot.
Azt nyilatkoztuk, hogy mindenkitől elzárkózunk és semmiben nem veszünk részt. Továbbra is tartjuk magunkat ezen tényállásunkhoz. Még a Parlamentben sem szavazunk.
Akit érdekelnek a jobboldal összeomlásának, megszűnésének hírei, azok a Republikánus Sajtóban megtudhatják.
Smera Árpád dabukkai alpolgármester jelezte, hogy lemond. Matrozoli Antigon polgármestere jelezte, hogy lemond.
Az antigoni pártszékházat már bezártuk. Már csak Dabukkában működik a Párt, még a hivatalos eljárás le nem zajlik.
Azonnali hatállyal visszavonjuk a Preambulumot és a Lélek Programját.
Hamarosan mindent hivatalosítunk és a Pártfeloszlatás után megpihenünk családjaink körében.
Őszintén gratulálunk a nyertes SZDP-nek a kormányalakítás lehetőségéhez !
Gratulálunk Madénia polgárainak, hogy ismét a szociális koaliciós kormányvezetést választották !
Csak így tovább !
Örülünk a 2. helynek, de nem vitás,hogy ellenzékben maradunk.
Biztosak vagyunk benne, hogy nem kapunk felkérést kormánykoalicióra ! Annál is inkább, mert az utóbbiévekben mást sem kaptunk, minttámadást a többi párttólés minusz oddsot a köztársasági elnöktől !. Amikor védekeztünk akkor is azt kaptuk,amikor nem szóltunk egy szót sem, akkor is azt kaptuk. Pedig, ha nincs ellenzék az egész politikai palettakevesebbet ér a nullánál ! És ez Madéniára is igaz !
Óriásigyűlölettel néztünk szembe éveken át és álltuk a sarat úgy érzem ! Mostanra az erőnk elfogyott, mert ha nincs sikerélmény, nincs ami doppingolja az embert a további "harcra" .
Az előző kormányválasztás alkalmával, amikor kiközösítették a DCP-t, már felmerült bennem a lemondás gondolata, de a pártunk bizalmat szavazott a vezetőségnek és csináltuk tovább, hogy ne higgye azt senki, hogy az első kudarc megfutamodásra késztet minket !
Szakértőink tervet készítettek a jövő lépéseit illetően,mert többena pártunkból megvádolták a köztársasági elnököt a részrehajlással !És ez be is igazolódott !Ha vádaskodtunk, akkor is minusz odds, ha nem szóltunk, csak hallgattunk és tettük a törvényjavaslatokat, akkor is minusz odds, haközeledtünk, akkor azért minusz odds !
Nos az DCP levonta a következtetést az elmúlt időszakból és a tagság megbízására az alábbi bejelentést teszi :
A Demokratikus CentrumPárt a mai nappal feloszlatja önmagát.
A DCPtagsága, egyhangú szavazássaldöntött arról is, hogy a jövőben egyik pártnak sem kívánnak a tagjai lenni és nem azért, mert a DCP alapszabályzatában az szerepel, hogy a tag kilépése eseténvagy a párt önfeloszlatását követően , 8 évig más pártnak nem lehetnek a tagjai. (Tudom, hogyez egy kemény alapszabály, de meg kell érteni, hogy ezek a alapszabályok a tagság egyhangú kérésére lettek bevezetve !)
Most miután nics DCP én is lemondok az elnökségről !
Elnézést kérek pártelnök társaimtól, ha néha kicsit elvetettem a súlykot és megbántottam valakit ! Nem volt szándékos !
Őszintén gratulálok mindenkinek és további sok sikert kivánok mindnyájuknak !
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök hivatalos beszéde az Amarylis téren:
Kedves Barátaim!
Köszönjük, hogy megbíztak bennünk és sikerült a Republikánus eszméket meghonosítani Országunkban. Boldogság tölti el szívünket, mikor arra gondolunk, hogy megismerhettük Önöket és Önök meg minket. 21 mandátumot szereztünk az Országházban. Köszönjük Önöknek.
Szeretnénk bejelenteni, hogy minden párttól elzárkózunk és sehol nem nyilatkozunk a Republikánus sajtón kívül. A „Job” Tengely Programot továbbvisszük.
Nem veszünk részt semmilyen politikai, gazdasági és semmilyen vitában.
A Republikánus eszmékért tovább harcolunk, de nem veszünk részt ebben, olyan emberekkel, akik „hazugnak” és „negatív bírálóknak” neveztek és még elnézést sem kértek.
Hamarosan érdekes események fognak történni Madénia történetében.
Kedves Szavazóink! Köszönjük, hogy megtiszteltek bennünket és kívánunk mindenkinek Istentől megáldott életet!
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök KAMPÁNYZÁRÓ beszéde Dabukkában:
Minden síró gyermek arcáról töröljük le a könnyet!
Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves barátaim!
Elérkezetem kampánykörutam végéhez. Elérkeztem, elérkeztünk az út végéhez, hogy elkezdődhessen egy új! Nem úttalan utakra érkeztem, érkeztünk, hanem a szivárványhoz. Ezen szivárvány az égbe vezet, fel a csillagokba. Madénia ragyogja be az égész Interra Kontinenst.
Sokan megdicsértek, hogy a kampány alatt, senkit nem támadtunk meg és senkit nem vádoltunk meg. Azért is megdicsértek, hogy eltértem a szokásos kampánybeszédektől . Nagyon jó volt az idei kampánykörutam, mert megismerkedtem sok kedves és rendes emberrel. Örülök, hogy nem a politikusok köreiben töltöttem az időt. Öröm volt beszélgetni, meghallgatni egymást. Köszönöm!
Örülök, hogy a Lélek Program tökéletes és megvalósításra vár. Mi az Országházban arra törekszünk, hogy véghez vigyük a programot. A Lélek Program fenomenálisan teljesített. Sikerült mindenkihez eljuttatni. Senki nem bántotta, sőt mindenki dicsérte. Köszönet érte!
Bízom benne, hogy sikerül közös erővel tiszta világot alkotnunk. Az emberi szív csodákra képes. És mi emberek vagyunk és óriási szívvel rendelkezünk. Szemeink csillognak és az igazságról és szeretetről mesélnek.
Családjaink „elvarázsolt lények”, akik telítve vannak szeretettel és érző emberek. Ezért ki kell állnunk értük és megóvjuk őket a „rossz” világgal szemben.
Nem akarunk rosszat senkinek, csak örömöt, vidámságot és békét.
Virágeső hulljon minden felé, mindenki változzon meg gyermeki tiszta lélekké, változna meg minden gyűlölködő szív és az égen feszülne szivárványfény.
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök kampánybeszéde Natari régióban:
A Szeretetbéli Család az élet legszebb ajándéka!
Kedves Barátaim!
Kampánystábommal járom az országot és beszélgetünk az emberekkel. Rá kellett jönnöm, hogy sokszor az embereket a politika nem is érdekli, annál inkább, hogy beszélgessenek, elmondják örömeiket, bánataikat. Megmondom őszintén én is jobban szeretek a hétköznapi emberekkel beszélgetni, mint a politikusokkal.
Néha azon gondolkozom, hogy minek mentem politikusnak, mikor otthon van egy kedves feleségem és három gyermekem: Nimród, Nándor és Noémi. Ilyenkor szoktam elővenni Tomas Man regényeit és rájövök, hogy azért mentem politikusnak, hogy családomnak és családjainknak jobb és szebb jövőt teremtsek. Ahhoz, hogy ez sikerüljön MIND össze kell fognunk. Hisz ismerik a régi közmondást: „Egy fecske nem hoz tavaszt!”
Tehát kedves Barátaim legyünk fecskeraj és hozzunk tavaszt családjainknak és mindenekelőtt gyermekeinknek. Egy nemzet legnagyobb értéke a gyermek. Mert a gyermek egyszer felnő és a nemzet éltetője lesz. Ezért a Republikánusok legfontosabb hitvallását mi is a legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel kezeljük és ez pedig: a CSALÁD!
A Lélek Programja senkit nem sért meg, sőt mindenkit gyöngyszemnek tekint. A Preambulum nagytestvére megérkezett közénk és Madénia előre menetelét szorgalmazza. A Lélek Program kitér a gazdaságra, infrastruktúrára, biztonságpolitikára, egyházpolitikára, oktatásra, környezetvédelemre, igazságügyre és legfőképpen a családpolitikára.
Rájöttünk mi Republikánusok, hogy az embereket igazán az érdekli, mint minket politikusokat. A Családunk biztonsága. A többi csak másodlagos dolog. Igaz a Család biztonsághoz a többi elengedhetetlen.
Kedves Barátaim! Ne feledjétek, a Republikánus mottónak nem a szokásos szlengje van, hanem igazán nagy mondanivalója is: „Mert lesz út lélektől lélekig, lesz ki megmutassa álmaid.”
És ez így is van. Mi azért vagyunk itt együtt közösen, hogy magunknak és főleg gyermekeinknek az álmot valóra váltsuk.
Kívánok szeretetben gazdag családi életet mindenkinek!
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök hivatalos díszbeszéde az Amarylis térről:
De a fonal mi minket összeköt az nem hullhat szét, „mert lesz út lélektől lélekig, lesz kinek megmutasd világod titkait, lesz ki megmutassa álmaid!"
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Hát…ugye milyen ismerős ez a kezdés, bár irodalmilag nem a legajánlatosabb, mi még is elég gyakran használjuk. Elég nehéz Önöknek valami újat mondani, írni hiszen mindent tudnak rólam, az érzéseimről.
Azért mégis, céllal beszélek, akár prózai görög epigramma is lehetne, hiszen tudják, ez a műfai fontos gondolatokat közvetít. Azt hiszem most én is ezt teszem. Azon gondolkoztam, hogy mi lehetne a legmegfelelőbb gondolat, s az igazat megvallva sokat töprengtem, míg végre rájöttem, hogy nem az a gondolat a fontos, a lényeg a mód, ahogyan adod, azaz a BIZALOM és SZERETET.
Szerintem fölösleges ragozni a dolgokat, hiszen tudják, hogy mennyire bízok Önökben. Inkább azt szeretném megköszönni Önöknek, hogy Önök megajándékoztak a világ számomra legfontosabb értékével:BIZALOMMAL és SZERETETTEl.
Néha úgy érzem, hogy a világ forog és én mozdulatlan vagyok, vagy, hogy a világ áll s én forgok, ilyenkor Önök a tengely. Néha a földkerekség legszerencsétlenebb emberének érzem magam, s Önök ilyenkor itt vannak. Néha fáj a visszautasítás, s Önök ilyenkor megvigasztalnak. Néha eltévedek, s ilyenkor Önök megtalálnak. A „néha”-nál többször szükségem van Önökre, s Önök mindig velem vannak.
Igen kedves Önök. Önök, akik a Republikánus eszme mellett döntöttek. Önök az Önök között a „néha” barátok.
Annyira természetesnek tűnik a jelenlétük, hogy néha elfelejtem kimutatni, mennyire fontosak Önök a számomra. Tudom, hogy elég sok mindenen keresztül mentek és mentünk már, DE A FONAL MI MINKET ÖSSZEKÖT AZ NEM HULLHAT SZÉT, „MERT LESZ ÚT LÉLEKTŐL LÉLEKIG, LESZ KINEK MEGMUTASD VILÁGOD TITKAIT, LESZ KI MEGMUTASSA ÁLMAID.” Itt most nem szeretnék „rontani” az Örömön és nem beszélek azokról, akik ellenünk, ellenem vannak. Néha az ember téved Ők nem adtak lehetőséget, hogy megmutassuk a mi KIS VILÁGUNK REJTELMEIT, TITKAIT…
„És mégis mozog a föld”, mozog mert mi itt vagyunk, bízunk egymásban és az igazság és szeretet vezérel.
Szabadságot és függetlenséget madén kultúrában! A Republikánus Párt elítél minden olyan kísérletet, amely a közművelődés, a művészet, a kultúrateremtés és közvetítés „belügyeibe” való politikai beavatkozásnak minősülhet.
Nemzeti kulturális örökségünk védelmét! Stratégiai jelentőséget a kultúrának!
A média méltóságáért !
– a közszolgálati médiumoknak tudatosan pártolniuk és terjeszteniük kell a madén kultúra régi és új értékeit;
– az emberi méltóság tiszteletének és a toleranciának kell vezérelnie a média minden szereplőjének tevékenységét;
– meg kell állítanunk azt a folyamatot, amely a madén nyelv riasztó, példátlan mértékű romlásához vezet, és támogatunk minden törekvést, amely önkéntes alapon, vagy a törvény eszközével normákat állít szembe ezzel a folyamattal;
– fontosnak tartjuk, hogy a médiumokban ne hódítson teret az erőszak ábrázolása és a pornográfia.
Infrastruktúra
Támogatott megújuló energia termelést!
Energiatakarékossági programot. Energiafüggőségünk csökkentésének egyik eszköze az energiahatékonyság növelése. Az el nem fogyasztott energia a legolcsóbb és a legtisztább energia.
Bepótoljuk a közútjaink karbantartásában keletkezett lemaradást!
Korszerű vasúti szolgáltatást!
Árvízcsúcs-csökkentő tározók Az egyre gyakoribb hírtelen nagy csapadékok elleni védekezésként „árvízcsúcs-csökkentő tárorzó” építési programot indítunk a veszélyeztetett patakokon.
Mezőgazdaság
Támogatásban a főfoglalkozású gazdáknak!
Esélyt adunk a kedvezőtlen termőhelyi adottságú térségek agrártermelőinek!
Az öntözővíz-hálózat bővítése
Kedvezményes nyugdíj a mezőgazdaságban dolgozóknak
Biodízel és bioenergia program. Az ország energiafüggőségének csökkentése és a mezőgazdaság munkaerő megtartó képességének érdekében biodízel programot indítunk és támogatjuk az energia ültetvények létesítését bioenergia létesítése céljából.
Egyházpolitika
Az egyházak tevékenységének igazságos finanszírozását!
Valódi vallásszabadságot! Szorgalmazzuk az egyház-alapítási törvény szigorítását, hangsúlyozva, hogy nem a vallásszabadságot kívánjuk korlátozni, hanem az azzal való visszaélést óhajtjuk megelőzni, a meglévőket felszámolni.
„Mert lesz út lélektől lélekig, lesz ki megmutassa álmaid!”
Gazdaságpolitika
A kis- és középvállalkozások támogatása. A Republikánus Párt gazdasági programja kiemelten kezeli a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének mielőbbi javítását. Az RP erősítené a hazai piac védelmét, támogatná a madén vállalkozók piacra jutását.
Hatékony fogyasztóvédelmet! A hazai piac védelmében a Republikánus Párt erősítené a Fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörét, növelné költségvetési támogatását tekintettel arra, hogy a piacvédelem igen hatékony formája a fogyasztóvédelem.
Előnyt a hazai beszállítóknak! A hazai beszállítók érdekében állami megrendelések esetén az RP protekcionista szerződéseket szorgalmaz. Ezen szerződések a hazai piacon tevékenykedő külföldi érdekeltségű cégeket (multinacionális vállalatokat) a madén beszállítók meghatározott arányú igénybevételére köteleznék.
A tőkepiaci szabályozás korszerűsítése! A Republikánus Párt alapvető gazdaságpolitikai feladatnak tekinti a Tőzsde jelentőségének növelését.
Az állam teljesítse kötelezettségeit! Szorgalmazzuk egy olyan korrekt, szigorú szabályrendszer kidolgozását, amely az állami mulasztással arányos mértékű szankciók terhe mellett kötelezné az illetékes szerveket, hogy a vállalkozásokkal, gazdasági kamarákkal, önkormányzatokkal és magánszemélyekkel szembeni mindenfajta kötelezettségeiknek az előírt határidők feltétlen betartásával eleget tegyenek.
Stratégiai jelentőséget a Kutatás + Fejlesztésnek! A Republikánus Párt a fejlett és sikeres országok követendő példái alapján arra tesz javaslatot, miként lehet versenyképes környezet teremteni a madén kutatás-fejlesztés számára.
Partnerség a szakmai szervezetekkel. A pénzügyi feltételek biztosítása mellett fontos, hogy a szakmai szervezetek, piaci szereplők, szakemberek vegyenek részt a megvalósításban.
Foglalkozáspolitika
Foglalkoztatási törvényt! A munkaerőpiac hatékony működése szükségessé teszi a foglalkoztatási törvény generális megváltoztatását, egy új törvény megalkotását.
A szakképzés megújítását! Az egész életen át tartó tanulás általánossá tétele.
Igazságügy
A közélet tisztasága!
Konzervatív fordulat a büntetőpolitikában. Valós társadalompolitikán alapuló valós büntetőpolitikára van szükség. Olyan összetett szemléletmódra, amely tekintettel van arra, hogy az emberek biztonságérzete a jóléti politikák és büntetőpolitika szoros összhangján nyugszik.
A Republikánus Párt visszamondta az SZDP felkérését a politikai vitára!
Mint a Republikánus Párt elnöke elakartam menni a politikai vitára, annak ellenére, hogy tudtam, hogy a teljes baloldallal kellett volna szembeszállnom.
Sajnos időközben az SZDP a következő nyilatkozatot tette:
„Ezt akkor is vállalnunk kell, ha az ellenzéki jobboldali pártok ezt nem ismerik el! Nem gond, ez a dolguk. De mutassanak rá, ha rossz amit mi csináltunk, akkor ők hogy csinálták volna! Szerintem így, de ennél csak rosszabbul!”
Két olyan súlyos támadás érte a Republikánus Pártot, hogy azonnali hatállyal vezetőségi gyűlést rendeltünk el. Megvitattuk és a következőre jutottunk:
1.Az volna a dolgunk, hogy a kormány munkáját ne ismerjük el? Mióta van megszabva, hogy a jobb oldal dolga a jó munkát nem elismerni? És a Republikánus Párt, mikor nem ismerte el a jó munkát? Mi mindig kiálltunk a kormány mellet, amikor hasonló véleményen voltunk. ÉS ez sokszor volt!
2.Hogy rosszabb munkát végeztünk volna, mint a baloldali kormány? Ki mondta ezt? Honnan rá bizonyíték? A Republikánus Párt 4 éves és először jut be a parlamentbe. Soha még nem vezettünk kormányt. Tehát nincs honnan minket megrágalmazni, ilyen etikátlan kijelentéssel.
Nagyon fáj, hogy négy év után kikezdett velünk az SZDP. Mi az eddigi kampányban nem is tettünk említést más pártokra, hogy jól, vagy rosszul végezték munkájukat. Mi csak annyit jelentettünk ki, hogy a jobboldalhoz tartozunk.
Emelt fővel kampányoltunk, senkit meg nem sértve.
Az SZDP a következőket is kijelentette cikkében:
„Ne hagyjátok magatokat megvezetni! Nagyon sok negatív, bíráló szó hangzik majd el a kampányban.”
Ebben igaza volt. Nagyon sok negatív szó fog elhangzani a kampány alatt. Csak azt felejtették el, hogy saját részről is lehetséges a negatív beszéd.
Fáj, hogy minket megvádolnak, olyasmivel amit nem követtünk el és olyasmivel, amit nincs honnan tudjon az SZDP.
Az teljesen más, hogy felhívásokat, javaslatokat intéztünk a kormánynak. De nem támadtunk és főleg nem vádaskodtunk! Nem nyilatkoztunk etikátlanul csak azért, hogy választásokat nyerjünk.
Eljött az idő. Nyilatkozza az SZDP. Valóban eljött az idő, de arra, hogy a jobboldal másik pártját is elveszítse a kormány.
Nagyon sajnáljuk, személy szerint engem mélyen érint, de a kormány elvesztette a Republikánusok bizalmát az ilyen kijelentéseivel.
Tegnap, amikor azon töprengtem, miként is szóljak ma itt Önökhöz, mely gondolataimat osszam meg Önökkel, tulajdonképpen mit is mondhat ilyenkor az ember, a jelölt, a közösség szolgálatába szegődött politikus, aki az általa képviseltekkel együtt új kihívás előtt áll most…nos akkor találkoztam a következő bölcsességgel: „Kár, hogy azok, akik tudják, hogy hogyan kell irányítani az országot, kivétel nélkül mind vagy hajat vágnak vagy taxit vezetnek.”
Természetesen nem áll szándékomban elhumorizálni ezt a pillanatot, de legalábbis néhány percre elgondolkodtam e sor aktualitásán: vajon miként vélekednek rólam, rólunk azok, akiknek bizalma, összefogása nélkül valamennyi megmérettetés hatványozottabban nehéz, avagy teljességgel esélytelen lenne?
És ezzel együtt arra is rájöttem mit szeretnék ma itt elmondani: részben cáfolni szeretném a fenti gondolatot. Nem baj az, ha minél többen tudják, tudjátok hogyan kell magunkról okosan dönteni, hogyan kell saját magunk sorsát nem másokra bízni.
Válasza a jövőt! Ennek csak úgy van értelme, ha nem maradunk távol, ha fásult érdektelenség helyett összefogással válaszolunk a mindennapokra.
Amennyire a politikai ellenfél ellenség lehet, ugyanúgy lehet ellenség a nemzeti depresszió, a közöny, a gyűlölet, a széthúzás alapvető kérdésekben. Ezért cáfolok: nem baj, ha akik hajat vágni és taxit vezetni tudnak, a napi politikával is együtt élnek.
Ez pedig azért nem megkerülhető, mert meggyőződésem: mi itt valamennyien tudjuk mi a dolgunk. Hitem szerint bizonyítani fogjuk Önökkel, Veletek együtt, Kedves Barátaim: mi képesek vagyunk és leszünk kiállni a szakmai, politikai és nem utolsó sorban erkölcsi alkalmasság próbáját.
A jövő úgy kezdődhet ma, ha biztonság van. Ha egzisztenciális biztonság van, akkor ez identitásunk megőrzésének is alapfeltétele lesz.
Pártom hamarosan bemutatja a „Lélek Programját” című kampányprogramunkat és tervezetünket.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Mert lesz út lélektől lélekig, lesz ki megmutassa álmaid!
(folytatás II: Kovács Zoltán kampánynyitó beszéde)
Ugyanakkor elvárjuk a madén vállalkozóktól, hogy üzleti terveiket ne az állami segélyre, hanem a piaci sikerre építsék.
Megerősítjük a gazdasági versenyhivatalt, és fellépünk minden monopólium, minden kartell és minden tisztességtelen piaci szereplővel szemben. Cserébe azt várjuk Madéniától, hogy bízzon a piacban, bízzon a piacgazdaságban, bízzon a verseny előnyeiben.
A madén energiapolitikában nagyobb hangsúlyt helyezünk a megújuló energiaforrásokra és egy atomerőmű építésre, de cserébe azt kérjük mindenkitől: legyen környezettudatosabb, figyeljen oda saját környezetére, vagy arra, hogy otthonában minimálisra csökkenjen a környezet károsítása.
Az egyházaknak megadjuk a kellő tiszteletet és anyagi támogatást, hogy felemelő munkájukat folytathassák.
Új nemzetstratégiát kínálunk a határon túli madénoknak, és azt szeretnénk, ha mi, határokon belül élő madénok újból testvéri kezet nyújtanánk honfitársainknak.
A Republikánus Pártnak óriási a felelőssége. Egyedül képviseljük a konzervativizmust. A mi felelősségünk, hogy ezeket az elveket és értékeket tovább vigyük a madén közéletben. Ezekhez az elvekhez és értékekhez a madén társadalom jelentős hányada ragaszkodik. Ezért jó okunk van feltételezni, hogy megfelelő választói aktivitás mellett erő lehetünk a parlamentben.
Köszönöm a sok-sok kiállást a Republikánus Párt mellett, köszönöm a hűséget, és köszönöm a választói hajlandóságot. Életünk, történetünk nyitott könyv a nemzet előtt, ismernek bennünket és talán ez előnyünkre szolgál a továbbiakban is. Mi, akik ma itt vagyunk, aggódunk a hazánkért, s méltán aggódunk a nemzet jövőjéért. De bizakodásra is van okunk, s ez az az ok, hogy ma itt vagyunk, hiszünk egymásban, hiszünk a Republikánus eszmékben, és hiszünk a Jobb Madéniában.
„Hibát találni vajmi könnyű, de jobbat előállítani bizony nehéz” Mi nem térünk ki a nehézség elől, de hiszünk Madéniában.
Szavazzon a Lélek Programra. Hamarosan madéniának nyitott könyv lesz!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
„Mert lesz Út lélektől lélekig, lesz ki megmutassa álmaid!”
Azt a törzset, amely fizeti a szegények segélyeit, és fizeti a gazdagok be nem vallott jövedelmei után is a közterheket. A törsz, mely Madénia tartópillére.
Ennek a törzsnek a tagjai iskolákban, kórházakban, tervezőasztalok felett, vagy éppen a saját földjükön, saját vállalkozásaik élén tisztességesen és keményen dolgoznak.
Mi az, amivel mi, a Republikánus Párt a konzervatív párt hozzájárulhatunk Madénia felemelkedéséhez? A válasz: Legyünk önmagunk! Legyünk madénok, legyünk demokraták, legyünk emberek. Legyünk hiteles konzervatívok. Képviseljük elveinket, és legyünk őszinték, legyünk tisztességesek Madéniához.
Sokan, és egyre többen készülnek arra, hogy talán a Republikánus Pártra adják a voksukat. Hogy segítsük a döntésüket, két kérdésre választ kell adnunk. Milyen politikára szavaz az, aki a Republikánus Pártra szavaz? Érdemes-e a Republikánusokra szavazni?
Az elmúlt években azt mondtuk: Jobb Madéniát szeretnénk. Egy olyan országot, ahol minden a helyén van, amely működik, ahol a politika nem gátolja, hanem előmozdítja a fejlődést. Egy olyan országot, ahol a józan ész dominál, nem pedig a politikai irracionalitás.
Most eljutottunk arra a pontra, hogy kijelenthetjük: ennek a Jobb Madéniának már nemcsak politikai képviselete, hanem programja is van. Hamarosan az ország elé tárjuk. Címe: Lélek program
Mielőtt rátérnék erre a programra, tegyük világossá minden madén választó számára, mi az alapja a programunknak. Az első, az őszinteség. Őszinte képet mutatunk Madénia helyzetéről. Ez a kép pedig sem kirobbanó sikert, sem a végzetes csődöt nem mutatja. Madénia köztes állapotban van. A piacgazdaság működik, de vannak problémák, amelyek akadályozzák a gazdaság növekedését. Az átlagjövedelmek növekednek, de a felemelkedés útja még mindig túl sokak számára járhatatlan. Az ország ma valamivel előrébb tart, mint négy éve, de ez ha teszik – a kormány működése ellenére – egész Madénia érdeme és nem csak a kormányé. Madénia gazdasági érdeme…
Programunk második alapja a teljesítmény tisztelete.
Mi, konzervatívok, nem hiszünk a hamis egyenlőségben, az egyenlősítő politikában. Az emberek különbözőek képességeiket, tudásukat, szorgalmukat tekintve. A mi politikánk arról szól, hogy tisztelni és jutalmazni kell a jól teljesítőket, nem pedig büntetni, gátolni, akadályozni őket. Tiszteljük a tudással, tehetséggel, kemény munkával megszerzett jólétet. A jólét a teljesítmény jutalma. Ha már van erős, gyarapodó ilyen törzsünk, akkor egyre jobb életet, egyre több támogatást tudunk adni azoknak, akik önhibájukon kívül nem képesek megteremteni saját maguknak a tisztes megélhetést: így lesz méltóságteljes életük a fogyatékkal élőknek, a hátrányos helyzetűeknek.
Politikánk harmadik eleme a választók tisztelete. A Republikánusok programja az őszinteségen, a teljesítmény tiszteletén alapuló program igaz embereknek. Olyan program, amely a kölcsönösségre épül.
Az Republikánus Párt kiáll az ésszerű privatizáció mellett. Megteremtjük az állami vállalatoknál az átlátható és elszámolható működést. Piacbarát támogatási rendszert vezetünk be a madén kis- és középvállalkozások részére.
Kovács Zoltán Republikánus Pártelnök Kampánynyitó beszéde a Republikánus Pártszékházban:
Kedves egybegyűltek! Kedves Barátaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A megszokod kampánymegnyitótól szeretnék eltérni, és legelőször beszeretném jelenteni mottónkat:
„Mert lesz Út lélektől lélekig, lesz ki megmutassa álmaid!”
Ezen gondolat tükrözi, hogy mit jelent Republikánusnak lenni!
Örömteli kötelesség szólított ide ma bennünket. Fel kell készülnünk, erőt kell gyűjtenünk a megmérettetésre. Az erőgyűjtéshez szükségünk van arra, hogy lássuk egymást, hiszen nem akármilyen idők és események után találkozunk. Erősödtünk, tisztultunk, elszántabbak lettünk, de Republikánus Párt mégsem lett a dac pártja. Figyelmünket nem kötik le belső viaskodások, és veszteségeink fölött sem kell búslakodnunk.
A lépten-nyomon érzékelhető társadalmi rokonszenv, az ellenfeleink által sem megkérdőjelezhető erkölcsi erő átsegített bennünket minden megpróbáltatáson.
Összekovácsolódtak, akik hívek maradtak elveikhez, a konzervatív értékekhez, s most megszólítják a madén társadalmat, hogy az adjon bizalmat a Republikánus Pártnak. Tisztességes ajánlat és tisztességes befektetés lesz.
Jó itt együtt, mert megerősít bennünket a közös hit abban, hogy értékek és elvek nélkül nincs értelme a politikának. Mi igazán elmondhatjuk, hogy megszenvedtünk értékeinkért és elveinkért. Ezek kiállták a próbát, így aztán hitelesen meg is vallhatjuk azokat ország-világ előtt.
Konzervatívok vagyunk, madén konzervatívok és persze figyelünk minden irányba. Természetesnek tartjuk, hogy Madéniában tere van a baloldali politikának is. De az nem a mi politikánk, igaz közös ideológiáink vannak!
A politika nem vérre megy. Nem életre-halálra szóló harc. A Republikánus Párt meggyőződése, hogy a politika nem a túlélésért, és főleg nem a megélhetésért folytatott állandó küzdelem. A politika elvek, értékek és programok versenye, ahol a cél nem egy másik párt mindenáron való legyőzése, hanem Madénia sorsának jobbítása. A tisztes versengés és az értelmes kompromisszum, sőt fontos célok érdekében az együttműködés is része a politikának. Mi, konzervatívok így gondolkozunk erről!
Mi, konzervatívok hiszünk abban is, hogy politika és erkölcs elválaszthatatlanok egymástól. Ahol nincs erkölcs, ott politika sincs. Nincs kétféle erkölcs: magánéleti és közéleti. Ahol nincs erkölcs a politikában, ott legfeljebb üzlet van.
A madén nemzet felemelkedését a tehetség, a tudás, és a teljesítmény teremti meg. Nem az állam, nem a politika, hanem az emberek. A sokszor emlegetett, de rosszul emlegetett emberek. Az igazi ember, aki érvényesülni akar. Az az ember, aki tisztes megélhetést, és biztonságot akar a családjának. Az az ember, aki tenni akar a hazájáért, a nemzetéért. Ezek a polgárok alkotják ma Madénia törzsét.