Hát a parlamenti felszólalásánál már csak csak az interpellációja érdekesebb. Felhívnám figyelmét nem cirkuszról beszélünk, hanem Madénia kormányáról amelynek én vagyok a miniszterelnöke, Evvel a kérdése első felére válaszoltam. Mint tudja a miniszterelnök-helyettes posztja igen felelőségteljes hisz tisztában kell lenni a folyamatokkal hisz bármikor készen kell állnia arra hogy helyettesítenie kell engem. Ez pedig Hegedűs úr ténykedésére tett kérdésére a válasz.
Kelemen Béla interpellációt nyújtott be Arnim Miniszterelnök úrnak. ki a porondmester címmel
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ki irányítja a háttérbe a kormány működését? Ki az igazi porondmester? Valójába ki áll az intézkedések mögött? Tett-e valami érdemit Hegedüs Flórián az asztalra ebben az időszakban?
A madén állam egy ideje alkalmazza az úgymond hosszútávú alkalmazás honorálását.
Ez azt jelenti hogy egy vállalat minél régebben alkalmaz egy alkalmazottat az állam annál többet elenged az alkalmazott után fizetendő jutalékából.
Ennek mértéke évenként két százalék,de csak 5 évente lehet átugrani egy másik sávba.
Tehát ha valaki 5 éve alkalmaz valakit akkor az állam az utána fiezetendő járuék 10%-át elengedei....a 10. alkalmazási évben ez 20%-ra nő és így tovább.
Bartha Péter viszontválasza dr. Halász Sándor miniszternek Tisztelt Miniszter Úr!
Ön megint előveszi a régi sztereotípiát, hogy ne támogassuk azokat, akik biztonságot teremtenek hazánkban. Ha ők azt mondják, adatokkal alátámasztva, hogy márpedig nincs kifizetve, ez valószínű, jogász áll mellettük. A válasza éppen ezért elfogadhatatlan.
Az agrárium és a környezetvédelem között szoros kapcsolat van. Nem véletlen hogy a két területet egy minisztérium irányítja. A mezőgazdasági termelés szabályozása mindig a környzetvédelmi szempontok figyelembe vételével történik. Előnybe részesítjük a biogazdálkodást, azokat a termelési módokat, amelyek vegyszer nélkül, természetes módon védekeznek a betegségek, kártevők ellen. A mezőgazdaságnagy szerepet kap az energiagazdálkodásban is. Az energiafű termesztését kedvezményes hitelekkel támogatjuk. Egyre több gazda állt rá az energiafű termesztésre, mert olcsó és egyszerű, 10-15 évig nem kell újra vetni, és biztos piaca van. A tavalyi év folyamán két újabb hőermű épült, amely energiafűvel üzemel. Magáncégek is foglalkoznak energiafűből készült brikett előállításával, amelynek nagy része exportra megy, főleg Japánba.
Személyesen is elkötelezett vagyok a környzetvédelem iránt, és agrár miniszterként a „zöld” mezőgazdaság híve vagyok.
Bartha Péter (MSZDP) interpellációt nyújtott be dr. Halász Sándor belügyi és védelmi miniszternek, amelynek címe: Megkapják-e a borgai rendőrök a túlórapénzüket?
Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Ház!
Mint egykori régióelnök előttem volt egy petíció a borgai rendőröktől. Ebben nagyon kemény ellentétüket hangoztatják amiatt, hogy a borgai rendőrkapitány forráshiányra hivatkozva, nem fizette ki a túlórapénzeket. Amikor e témában kérdeztem a főkapitány urat, azt a választ adta: ha a kormány biztosítja a forrásokat kifizetik.
Most több rendőrcsalád nevében kérdezem Önt Miniszter Úr: lesz erre pénz?
Bartha Péter (MSZDP) interpellációt nyújtott be Ben Mac környezetvédelmi és agrárminiszternek, amelynek címe: Zöldpolitika=agrárium(?)
Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Ház!
Nagyon sok országban a zöld energia, és a zöldpolitika hatványozottan kivetíthető az adott ország agráriumára. Gondolhatunk itt például az energiafűre. Vagy épp a tavak algátlanítását kihaló félben lévő halakra bízzák. Madéniában milyen kapcsolat van az agrárium és a környezetvédelem között?
Bartha Péter (MSZDP) interpellációt nyújtott be Danny T. Jr. egészségügyi, szociális és munkaügyi miniszternek, amelynek címe: A kormány munkahely megtartó programjáról
Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Képviselőtársaim, Tisztelt Ház!
Most nem a jelenleg munka nélkül élő madénokról kérdezném, hanem épp azokról, akik dolgoznak. Fontos alapköve egy kabinetnek a munkahelyek megőrzése. Ez független attól, hogy egy állami, vagy épp egy multinacionális vállalatról beszélünk. Önök mivel védik a multik által adott munkahelyeket, vagy mondhatnánk a versenyszérában dolgozókat?
Bartha Péter (MSZDP) interpellációt nyújtott be Hegedűs Döme miniszterelnök-helyettesnek, amelynek címe: Milyen elképzelése van egy közúti szabály szigorításáról?
Az MSZDP frakciója tervez egy közúti pontszigorítást. Mivel egyre nagyobb a madén közutakon a balesetek száma hihetetlenül megugrott. Hiába próbáljuk a KRESZ megszerzését szigorítani, most akut lépés kell. A frakcióm ezt akkor nyújtja be, ha a pártok nagyrésze támogatja.
Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr, Ön támogat?
Örömmel tájékoztatom hogy az megújúlt pálya iránt nagyon nagy volt az érdeklődés.....F1-es versenyre még várni kell de országunk kedvező időjárási adottságai miatt jópár Forma 1-es csapat jelezte hogy tesztelne nálunk a tél folyamán....
Emelett jópár márka és széria bajnokságnak is otthont fog adni a pálya (Renault Clio kupa,Suzuki,WTCC stb).
Ugyhogy szerencsére nem nagyon lesz holtidény a pálya életében.