A munkanélküliek támogatását a DCP másképpen oldaná meg :
A mezőgazdaság támogatásának emelésével, a munkanélküliek száma valamelyest csökkenthető.(kiadni a munkanélkülieknek bérletbe a bevetetlen területeket, minimális bérleti dij fejében), 10 éves minimális szerződésre, amiből 5 év adómentességet garantálna az állam, ebből a keresetükből,a személyi jövedelem adójukat, a saját és családtagjaik egészségügyi járulékaikat , stb. be tudják fizetni, biztositva munkájukkal a családjuk megélhatését, nem beszélve a saját önbecsülésük is helyre állna. Nem éreznék magukat feleslegesnek, akit az állam tart el. Egy idő után a kis gazdaságuk fejlesztésében is előre lépést igényelnének, tehát az ország gazdasága is emelkedő tendenciát mutatna.
Javaslom továbbá:
azok a munkanélküliek, akik vállalják a gazdálkodás lehetőségét, kapjanak segítséget :ingyenes továbbképzés formájában, a növénytermesztést és az állattenyésztést oktató tanároktól.
Központilag koordinálni kellene, hogy ki, mit termeljen (földrajzi adottság függvényében), amire az állam szavatolja a felvásárlást. (Ha valaki mást termel mint amit előirtak, az állam nem garantálja a felvásárlást.) Igy előre kalkulálhatna az állam ( a termelést illetően) és a dolgozó is ( a saját bérét illetően). Előre tudna kalkulálni az állam és a gazdálkodó. Igy az országban nem lenne tultermelés semmiből.
(A tultermelés a felvásárlási árak erős csökkenéséhez vezet, családok elszegényedéséhez és mukanélküliség növekedéséhez)
Az a munkanélküli, aki nem vállalná a felajánlott lehetőséget, kapjon pl a mostaninál 50 % -al kevesebb segélyt !
Igaz nem vagyok a parlament képviselője, de válaszolok.
Ha nem tetszik ismerni a szabályokat vannak törvények amik 2/3-os törvények ilyenek azok amik a parlament munkályát illetve aválasztást befolyásolják, továbbá az olyan tövények amelyeknek nagy hatáskörük van. Oda lett írva a törvényjavaslatod alá hogy 2/3-os tehá egykis matek és már ki is derül hogy nincsen meg a 2/3 :) Ebből is látszik tisztelt halgatóság, hogy Mcload úr alkalmatlan a miniszteri feladatok ellátására!!!! Hiszen figyelmetlen és nemtörődömsége az egeket veri!
Lenne szíves tájékoztatni, hogy a törvényjavaslatom miért nem került elfogadásra?
"* kettes: 97 voks az 'igen'-re (MPP, KDSZ-ZP, LP), 85 voks a 'nem'-re (MSZDP, RP-KP), 18 képviselő pedig nem szavazott (NP-SZM). Megjegyzés: a javaslat kétharmados többséget (132 voks) igényelt volna)."
Kérem, legyen szíves forrás megjelölésével indokolni, hogy miért kétharmados a javaslatom.
Javaslat a politikai mentelmi jogról. Előkészítette: Gacsó Tibor, köztársasági elnök úr, Bartha Áron miniszterelnök úr, LP, és Kjurt Polanski, KP-RP. Előterjesztette: Kjurt Polanski, KP-RP (2009. 01. 06.). Benyújtja: Linda Kovilonis, KP-RP.
"Tisztelt ülés!
A javaslat, első felvetésekor, nem kapta meg a szükséges többséget, de már jóval több, mint egy év letelt első elbírálása óta. Polanski úrral arra jutottunk, felesleges az újragondolása, az akkori eredményt szemlélve. Ugyanis akkor az LP egymagában többségben volt a parlamentben, és a többi párt helyeslése ellenére, az ő tartózkodásukkal, nem lett elfogadva a javaslat. Most más a helyzet. Ha a többi párt ismét áldását adná rá, az LP tartókodna, akkor is elfogadásra kerülne. Tehát ismét előterjesztem.
Idézet az eredetiből:
'...
Javaslom továbbá, hogy ezentúl kis hazánk minden politikusa élvezzen mentelmi jogot, függetlenül attól, hogy kisvárosi polgármester, vagy tárcavezető miniszter, továbbá attól is, független-e, avagy sem.
A mentelmi jog tartalmazza a következőket:
- szolgálati jármű, ha erre igény van. A jármű költésgeit a kedvezményezett állja, de magát a járművet a mindenkori kormány utalja ki. De! Ezen járművön megkülönböztető jelzést, a rendszámtáblán kívül, ne lehessen elhelyezni. Gondolok itt például szirénára.
- bármilyen nézeteltérésből fakadó kellemetlenségre az adott politikus szabad választ adhasson, személyesen, vagy akár a sajtóban. Szavaiért, tetteiért maga vállalja a felelősséget választótáborával szemben. Ne lehessen senki politikust trágár beszédért megvádolni, és ezért a közvéleménykutatás eredményét módosítani.
- államilag finanszírozott külföldi utak a nagykövetségekre.
Törvényjavaslat a közúti közlekedési járművek méretéről
A közútok közlekedő járművek magassága nem haladhatja meg a 3,5 métert széleségea 2,9 métert, hosszúsága pedig egységenként a 19,2 métert. Ezen felüli értétekkek rendelkező, közlekedő gépjárművet a következő képpen kell kísérő kocsikkal kísérni. A túlméretes jármű elején és végén sárga fényű villogót kell elhelyezni, valamint ha túlszéles akkor a két legszélesebb pontjára is! Ha túlhosszú a jármű akkor elöl egy szintén sárga villogóval ellátott személygépkocsi átul pedig egy szintén sárga villogóval ellátott motorkerékpár vagy szintén gépkocsinak kell hogy kisérje. Ha túlszéles a jármű akkor elöl kettő egymás mellett közlekedő motorkerékpár - amely elvan látva sárga villogóval - kíséri. Hátul pedig szintén 2 motorkerépkár illetve egy személygépkocsi amely el van látva sárga villogóval. Ezen járművek közlekedésének szabályozása a következő képpen alakul. A túlhosszú járművek kizárólag délután 3 és este 8 között közlekedhetnek, ha az útját nem fejeztebe a jármű akkor addíg folytathatja az útját még célállomását el nem érte, de arra az időre útvonalengedélyt kell kérnie. A túlszéles járművek kizárólag éjjel 11 és hajnal 3 óra között közlekedhetnek, ha nem érték el célállomásukat akkor sem közlekedhetnek tovább, hiszen a közúti biztonságot súlyosan veszélyeztetik. A túlmagas járművek kizárólag napfelkeltétől napnyugtáig közlekedhetnek, ha céljukat nem érték el az út folytatásához útvonalengedélyt kell kérni az illetékes hatóságtól, amely jelen esetbe a Közúti Biztonsági Hivatal. Amely szállítók vagy szállítmányozók a szabályokat megszegik 4000 és 6000 taka közötti pénzbüntetéssel és a szállítmányozási jog visszavonásával is súlythatók.
Benyújtja Széll Endre Kelemen Gyula eredeti javaslata alapján
Törvényjavaslat a Madeniai Meteorológiai és Csillagászati Intézet szabályozásáról.
A MAMECSIabban az esetben ha különleges vagy extrém időjárási helyzet kialakulását észleli vagy tudomást szerez róla, hogy ilyen esemény fenyegeti a lakosságot. Abban az esetben azonnal értesítenie kell a Mentési központokat, hogy azok feltudjanak készülni az esetleges károk enyhítésére elhárítására és a sérültek ellátására, az értesítésnek három csatornán kell teljesülnie, ezek a következők: Telefonon élő szóba, e-mailbe, valamint egy belső riasztási rendszeren keresztül. Továbbá értesítenie kell az Áramellátó cégeket, a Kórházakat, a Kormányt, és a Lakosságot is.
A MAMECSI által mért adatok közinformációnak minősül ezért terjesztésük, közzétételük nyílvános és mindenki számára elérhető módon kötelező.
A MAMECSI három radarállomásának adatait azomban nek köteles nyilvánosságra hozni, de ezek az adatok is közérdekűek, ezért hozzáférésük szabad.
A MAMECSI éves költségvetése 10 millió taka. Ezen összeget kizárólag a saját maga fentartására és fejlesztésére használhatja fel.
A MAMECSI 5 csillagvizsgálót működtet amelyek kutatási költségvetése évi 8 millió taka.
benyújtja: Széll Endre Kelemen Gyula eredeti javaslata alapján
A Törvény értelmében a kitermelt fák helyére 2 hónapon belül új csemetéket kell dugványozni, amiket folyamatos gondozással kell ellátni. Nem termelhető 150 négyzetméternél nagyobb egybefüggő terület. A fakitermelés folyamán nem használható környezet illetve növénykárosító szerszám, gép, kizárólag, a meghatorozott környezetivédelmi előírásoknak megfelelő szerszámok, gépek használhatók kitermelésre. Ha a tarra vágott terület nagysága meghaladja a törvényben meghatározott területet akkor annak fügvényében, hogy mekkora a törvénysértés, pénzbüntetéssel 5000 és 9000 taka között, illetve ha a tarvágás nagysága meghaladja illetve eléri a törvényben meghatározott terület nagyságának a dupláját vagyis 300 négyzetmétert 2-6 év szabadságvesztéssel is súlytható. Azon erdőket, ahol védett állatfalyok élnek kizárólag miniszteri és Erdőgazdálkodási Igazgatósági engedélyen lehet vágni. A beteg állomány kivágására engedélyt nem kell kérni, de dokumentumokkal, fényképekkel, igazolni kell azt, hogy az beteg állományírtás volt-e. Ha azomban, nem tudják igazolni a beteg állomány írtását akkor szintén 5000 és 9000 taka közötti büntetést szab ki az illetékes hatóság vagyis az Erdőgazdálkodási Igazgatóság. Az erdőtelepítésre 50 négyzetméter felett kell csak engedélyt kérni. A csemetedugványozás során ügyelni kell arra, hogy olyan facsemete legyen eldugványozva, amely az adott táj jellegébe beleillik és az ott élő állatok élőhelyéül is szolgálhat. Az erdőgazdálkodás során kitermelt fára 50 köbméterenként erdőtelepítési hozzájárulást kell fizetni ami a ősszel és télen 430 taka, nyáron és tavasszal pedig 320 taka. Ebből a pénzből az állam erdőtelepítési segélyt oszt szét a telepítőknek, így segítve az erdőterület növelését.
Benyújtja: Széll Endre MSZDP Kelemen Gyula eredeti javaslata alapján
Törvényjavaslat a Miniszteri válaszok komolyságáról, tényszerűségéről.
Az utóbbi időben több Miniszter ha egyáltalán válaszol a interpellációkra vagy általánosságokat mesél, vagy mellébeszél, de a kérdésre nem válaszol, esetleg hivatkozik hogy már elhangzott.
A válaszokban nem veszik figyelembe a pénzügyi adatokat (GDP csökkenés, növekvő infláció, növekvő munkanélküliség, stb)
A nem megfelelő válaszokat a Parlament minősítse érvénytelennek.
Célom, hogy elkerüljük egyes miniszterek azon magatartását, hogy írok 1-2 sort és már válaszoltam is, akkor is ha semmi köze a kérdéshez.
Széll Endre
MSZDP
(Érzésem szerint ezt törvényben nem lehet szabályozni, és nincs aki döntőbírót játszon az ilyen kérdésekben, de ha az LP-nek lehet akkor másnak is.)
Törvényjavaslat az interpellációk és a törvényjavaslatok szabályozásáról (amennyiben nem állja meg a jelen javaslatom a helyét törvényként, akkor szeretném játékos szavazásra bocsátani)
Az utóbbi időben jellemzően olyan interpellációk és törvényjavaslatok születtek a képviselők részéről, amiknek a Madén realitásokhoz nincsen közül. Nem veszik figyelembe a népességet, a GDP-t, a költségvetést, az ország pénzügyi helyzetét, egyebeket.
Ezért azt javaslom, hogy csak olyan interpellációkat és törvényjavaslatokat lehessen benyújtani, amelyeknek a játék valóságához van közük, tehát vagy hivatkozzanak valamilyen hivatalos adatra a játékból, vagy valamilyen Madén jellemzőre, esetleg általános elvi kérdésekről szóljanak. A kritériumoknak nem megfelelő törvényjavaslatokat a parlament szavazás nélkül utasítsa el.
Célom, hogy elkerüljük a világgazdasági válság madéniában 2008-ban (nyomdahiba, bocs) 2063-ban jellegű hozzászólásokat, amik minden alapot és értelmet nélkülöznek.
Alex Haibu törvényjavaslata a kultúra támogatásáról
Egyzer régen apám terjesztett be egy ehez hasonló törvényjavaslatot. Akkor a parlament elutasította. Most újra megpróbálom, hátha elfiogadja a T. Ház.
Javaslom hogy az összes állami tulajdonú múzeumban, képtárban, kiállítóteremben ingyenes legyen a látogatás. Ez csak évi 47 millió takábe kerülne. Ennyit az állam tudna vállani.Ezzel segítenenénk azokat akiknek gondot okoz a belépőjegy kifizetése, nagyobb lenne a láétogatottság, és ösztönöznénk a turizmust is.
Alex Haibu Kp-RP
Javaslom a képviselői penzumok egységesítését, így mindenki látja, mit kaphat, ha a házszabályok ellen vét. A büntetést mindg IRL (In Real Life – valós) időben számolom, attól a perctől, amikor kiosztom, illetve, további határozatig, a mindenkori házelnök kiosztja. Feltétel nélküli elfogadást várok, fellebbezni a köztársasági elnök úrnál lehet.
Tehát, a „bűnök” és a kiszabható időmennyiség:
- egyazon miniszteri tárcának benyújtott egyszerre több interpelláció gyanúja, amennyiben egyazon képvielő teszi ezt: 1-3 óra interpellálási jog megvonása.
- interpellációra való nem-válaszolás a kérdezett miniszter részéről: 1-10 órányi parlamenti szavazati jog megvonása, attól függetlenül, van-e épp szavazás a parlamentben, vagy nincs. Természetesen egy alkalmi helyettes szavazhat ilyenkor, ha épp van ilyen (pl. ha Hegedűs úrtól venném el ezt a jogot – vagy más, ’egyemberes’ párttól’ -, nem lenne helyettese, így, ha a szavazás lezártáig nem érne véget a penzuma, a ’nem szavazott’ kategóriába tenném, és ez magával vonná az esetleges oddszlevonást – maradjunk az egyenlő elbírálásnál!)
- egyazon miniszternek benyújtott egyszerre több interpelláció, amennyiben egyazon képviselő teszi ezt: 1-15 órás interpellációs penzum.
- kétszeri házelnöki figyelmeztetés ellenére való további indulatdemonstrálás, parlamenti felbújtás, bármelyik képviselő részéről: 10-25 órányi törvényjavaslat-benyújtási engedélymegvonás.
Mivel javaslatom nem politikai jellegű, tudtommal a házelnöki székből is benyújthatom. Ha ez nem így van, bíráljanak felül, és legközelebb egy képviselő útján nyújtom be.
Javaslat a kórházi dolgozók továbbképzéséről. Benyújtja: Linda Kovilonis, KP-RP.
"Tisztelt ház!
Javaslom a kórházi dolgozók (ápolók, ápolónők, mentőorovosok, és orovosok, főorvosok, tisziorvosok) évi továbbképzésének kötelezővé tételét, melyet egy pontrendszerben képzelek el, évi öt képzéssel, év végi vizsgával, melyen minimum négy pontot el kell érniük az ötből. Persze ez a továbbképzés a dolgozók munkakörétől függne. Javaslom továbbá, hogy e tanfolyamsorozat költsége a delikvensek adójából legyen jóváírva, ne pedig a nettó jövedelmükből levonva, mint Magyarországon.
Hegedűs Döme törvényjavaslatot nyújt be, melynek címe:
A családok terheinek csökkentéséért
A törvényjavaslatom lényege egy olyan családi adókedvezmény bevezetése lenne, amelyet azok a szülők vehetnek igénybe, akik dolgoznak és emelett gyereket is nevelnek. Az adókedvezmény mértéke egy gyerek esetén 4 taka/hónap, két gyerek esetén 6 taka/hónap, illetev három vagy annál több gyernek esetén, tehát a nagycsaládosoknál 14 taka/fő/hónap lenne. Ezeket az összegeket az adóból írnánk le, tehát ez nem szociális támogatás, hanem ezért a pénzért a szülők keményen megdolgoznának. Egy feltétel van még ahhoz, hogy ezt az adókedvezményt igénybe tudják venni a szülők, mégpedig az, hogy be kell bizonyítaniuk, hogy azok a gyerekek akik után megkapja ezt a kedvezményt, járnak iskolába.
Mivel Kelemen Úr nem képviselő, ezért javaslatát átveszem és benyújtom az MSZDP nevében:
Törvényjavaslat az Országos Mentésiközpont Hálózat (OMH) létrehozásáról
A törvény értelmében az Országos Mentőszolgálat, az Országos Katasztrófavédelmi Főparancsnokság kirendeltségei az Országos Tűzoltóparancsnokség kirendeltségei, az Országos Rendőrfőkapitányság kirendeltségei egybeolvadnának, ez a négy egység alkotná a Mentési központot ahol egyben elérhető a Mentő, a Tűzoltó, a Katasztrófavédelem és a Rendőrség. Minden 10 ezer főnél nagyobb városba kötelező lenne létrehozni egy Mentési központot az ellátási területtől függően egyénileg megállípított kocsiszámmal és személyszámmal, ezen mentési központ 30km-es körzetbe biztosítana lefedettséget. Amennyiben vannak olyan települések amelyek lefedettsége nem biztosított ott kirendeltséget kell nyitni a megfelelő kapacitással. A Légimentési szolgálatot minden 50 ezerfőnél nagyobb városba fentartanánk, ám a mentési központ keretein belül. 50 ezer főnél 1 mentőhelikoptert, 400 ezerfőnél nagyobb városban 2 mentőhelikoptert, 800 ezer főnél nagyobb városba 3 mentőhelikoptert tartanánk fent! A törvénnyel csökkenne az ágazatok fentartási költsége , költséghatékonyabb lenne a rendszer, a lakosság számára könnyebben elérhető lenne a 4 legfontosabb szolgáltatás hiszen csupán a 822-es számot kell tárcsáznia és mind a 4 szervel feltudja venni a kapcsolatot. A mentési központok munkáját a Belügyminisztérium felügyelné.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy fogadja el a törvényjavaslatot!
Arnim miniszterelnök-helyettes javaslata a Parlamentnek a Gigantiának nyújtandó hitelt illetően.
Mint bizonyára értesültek előzetes megállapodást kötöttem Gigantia miniszterelnökével a hitelnyújtásról. Ennek értelmében 8 milliárd dollár hitelt nyújtunk Gigantiának, amely összeget 7 év alatt kell visszafizetniük évi 8 százalékos kamattal. A pénzt kizárólag gazdasági célokra használhatják, katonai célokra nem. A pénz felhasználását egy nemzetközi bizottság ellenőrzi majd.
Javaslat az egyszerűség kedvéért. Benyújtja: Linda Kovilonis, KP-RP
"Tisztelt ülés!
Jelenleg egy átlag madén ember túl sok dokumentumot tart magánál. A legáltalánosabbak: személyi igazolvány, diák igazolvány, jogosítvány, donorsági kártya, eutanázia-kártya, betegbiztosítási kártya. De sok olyan ember is él hazánkban, aki még ennél is jóval többet kénytelen a pénztárcájában tartani. Javaslom tehát, hogy a fent felsorolt hat darab kártyát egybe sűrítsük, olyan módon, ahogy a delikvens az élete során mind több papírral rendelkezik. Egy darab, dombornyomott plasztikkártyáról lenne szó, amit az illetékes hivatalokban mindig frissítenének, ha arra kerül a sor, minden kódot, és választ feltüntetve.
Megírja feltételei vannak annak, hogy kikapja meg az összeget:
Idézet:
"A jogosult csak akkor kapná meg ezt az összeget, ha megszerezte a középfokú végzettséget vagy szakképesítést, betöltötte a huszadik életévét, illetve ezt a pénzösszeget csak a további tanulmányaira, vagy Madénián belüli otthonteremtéshez használhatja föl"
Ez egyértelműen mind a fiatal, mind Madénia érdekét szolgálja, hisz fital tanult emberekre minden országnak szüksége van.